Több mint 70 milliárdot költött az állam a megmentésére, mégis kétséges a Dunai Vasmű jövője. A cseh és román testvércégek helyzete sem biztatóbb.
Kína visszalőtt az 50 százalékos emelésre, az EU számára az a kérdés, hogy keménységgel vagy kompromisszumkészséggel kerülhet-e közelebb a céljához.
Csak a Nyugat-Dunántúl úszta meg, máshol a gyümölcsfák virágai nem bírták a fagyokat. Olyan gazdával is beszéltünk, akinél 60-80 százalékos a kár.
Egyre több autógyártó lenne nyitott védelmi ipari megrendelésekre is, de az iparágon belül nem mindenki látja úgy, hogy ez lenne a kiút a válságból.
Örök téma a magyar cégek exportjának fellendítése, egy budapesti üzleti rendezvényen egyebek mellett arról lesz szó, hogyan kerülhetők el a folyamat buktatói.
A német autóipari ellátási lánc tagjai egymást rántják magukkal a mélybe az Egyesült Államok által bevezetett vámok után. A magyar kivitel 8 százalékát adó győri Audi motorok és autók exportja miatt is érintett.
A magyar adatelemző cég az egyike az ezer leggyorsabban növekvő európai cégnek a Financial Times szerint. De hogyan jutottak ide?
Nem várható kedvező változás a kábítószer-ellenes felbuzdulástól, az egymilliárdos kocsmaprogramnak pedig nagyon rossz az üzenete szakemberek szerint.
Elismerte a kormány a korábbi inflációs terv tarthatatlanságát, de a növekedésre és a hiányra vonatkozó előrejelzések is egyre rosszabbul néznek ki.
Ha a termékek teljes értékláncát végigkövetjük, hazánknak az USA-val szemben a legnagyobb a kereskedelmi többlete, főleg az autóiparnak köszönhetően.