G7 hírlevél

Miközben idehaza még mindenki az áram- és gázdíjak változásának hatásait számolgatta, a héten a Gazprom újra csavart egyet a gázcsapon, és ennek nyomán új rekordok születtek az egész Európában mérvadónak számító hollandiai gáztőzsdén. Pedig már a július első felében látott árszint is olyan magas volt, hogy ez kényszerítette rá a kormányt a 2014-ben kőbe vésett, „rezsicsökkentett” árszint feladására az átlagfogyasztás felett.

Így aztán különösen aggódhatnak a nagy családi házakban élők – nekik érdemes megfontolni a napelemes áramtermelést -, míg a közös gázmérővel rendelkező társasházakban félő, hogy részben a kis lakásban élők fogják fizetni a nagyobb lakások fűtését is.

Persze eleve az is kérdés, hogy lesz-e elég földgázunk a télen, és ugyanezt számolgatják a németek is, náluk ráadásul az ország egész gazdasági modelljének a fenntarthatóságát megkérdőjelezi az olcsó orosz energia elérhetetlenné válása. Pedig az autógyártásuk éppen jön ki a gödörből, ami a magyar gazdaság számára is jó hír – ha nem töri derékba a folyamatot az energiahiány.

De a kormánytól is jöhetnek újabb húsba vágó meglepetések, hiszen a magyar családok fogyasztási kosarának legalább nyolcadát olyan termékek és szolgáltatások teszik ki, amelyekre hatósági árak vonatkoznak. És ahogy cikkében Bod Péter Ákos megállapította, az árszabályozások be- és kivezetése során rengeteg szakmaiatlanság, kapkodás, jogi és logikai hiba, értelmezési bizonytalanság lép fel.

Alább további fontos és érdekes cikkeket ajánlunk, ha tetszett, amit olvasol, és megteheted, kérjük támogasd lapunk működését ezen a felületen keresztül. Jó olvasást!

• 2022. július 28. 04:34 • Vállalat
Pénzt csak elvétve adnak vissza a névleg visszaváltható pohárért, termeli is szépen a profitot
Egyre több szórakozóhely vezeti be a visszaváltható műanyag poharakat, az alapvetően hasznos megoldást azonban sikerült úgy alakítani, hogy sokan már lehúzásként tekintenek rá.
Kövess minket Facebookon is!
F
Kusai Sándor Zoltán

2023. április 14. 14:03Világ
Újratermelődik a kuruc-labanc szembenállás Magyarország Kína-politikájában
Ellenzékben az „értékalapú”, kormányon pedig az „érdekalapú” Kína-politika jellemző Magyarországon, akárcsak a legtöbb európai országban.
image
2023. április 12. 17:11 Világ
Egy független és demokratikus Ukrajna biztonságerősítő tényező Magyarország számára
Honfitársainkat meg kell győznünk, hogy érdekünk Ukrajna támogatása, és ezért akár komoly áldozatokat is érdemes felvállalni.
image
2023. április 5. 17:35 Világ
Hogyan lett kudarcos a nyugati partnerekkel a külpolitikai stratégia?
A rezsimérdek abszolút primátussal bír a külpolitikában a nemzeti érdek felett.  
image
2023. április 3. 18:19 Világ
Törökország külpolitikai egyensúlyozása hasonló Magyarországéhoz
A török kormány az egyre rosszabbá váló gazdasági helyzet és külpolitikai izoláció miatt konstruktívabb hangnemet üt meg Nyugattal, miközben Kelet felé keresi a partnereket.
Ezt az emailt azért kaptad, mert felitartkoztál a G7 hírlevelére. Ha mégsem szeretnél a továbbiakban hírlevelet kapni, kattints ide a leiratkozáshoz!

Észrevételed, megjegyzésed van? Írj nekünk a [email protected] email címre!
Postacímünk: G-7.hu Nonprofit Zrt. 1037 Budapest, Montevideo utca 9.