(Fazekas Dóra a Cambridge Econometrics budapesti irodájának ügyvezetője, Hidi János a Cambridge Econometrics fenntartható befektetések vezetője.)

Sokan kérdezik, hogy hol van a zöldenergia, amiről mindenki beszél. Ha annyira nagyszerű és szükséges a klímaváltozás féken tartásához, akkor miért nem látszik a számokban? Miért még mindig a fosszilis energiaforrások adják az energiatermelés alapját, hajtják az autók, hajók és repülők túlnyomó részét?

A számok valóban azt mutatják, hogy még mindig nem elérhető annyi zöldenergia, mint amennyire az emberiségnek szüksége lenne egy valós zöld átálláshoz, azonban ez egy tyúk-tojás probléma. Ennek ismételgetése helyett inkább pont arról kellene beszélnünk, hogy mennyi zöldenergia kellene az átálláshoz, és ez honnan jön majd.

Elemzői szempontból is új megközelítésre van szükség: a számsorok a múlt eseményeit írják le, és ezek alapján próbáljuk felrajzolni a jövőt. Ez változatlan berendezkedés és struktúrák mellett talán helyénvaló gondolkodás, azonban jelenleg a struktúrák átalakulása zajlik, új technológiák, új fogyasztók, új berendezkedés jelenik meg. Ezzel a körülménnyel kell alapvetően számolni, ha a zöld átállás – és az emberiség fennmaradásának – jövőjét próbáljuk modellezni, és ehhez nem elegendő pusztán a múltbeli adatok kivetítése a következő évekre, az új elemek változást generáló és gyorsító hatásait nem szabad figyelmen kívül hagyni. Na meg persze, hogy nekünk embereknek, a döntéshozóknak, kormányoknak, szervezeteknek és vállalatoknak mekkora ráhatásunk van a jövőbeli változásokra.

Exponenciális változások

Idén tízéves a párizsi klímaegyezmény, és ez jó apropó, hogy megnézzük, mi történt tíz év alatt és mi történhet a következő tíz évben. Sok területen történtek lépések, de kétségtelen, hogy egyelőre még mindig nem látszik valódi csökkenés a fosszilis energiahordozók felhasználásában. Sőt, jelenleg azt látjuk, hogy tovább nőtt a károsanyag-kibocsátás, főképp a szén-dioxid kibocsátása.

Éppen ezért nehéz elhinni, pedig tény, hogy a megújuló, kibocsátásmentes technológiák alkalmazása terén exponenciális változások történnek. A nulláról indult el ezeknek az energiahordozóknak a használata, és hasonlóan meredek ütemben fog nőni a felhasználásuk. Ráadásul a megújulóenergia-felhasználást a gazdasági növekedés miatt felfutó energiaigény is tovább fogja gerjeszteni. Az elmúlt évtizedekben az energiaigény növekedését nem lehetett kielégíteni pusztán az újabb megújuló kapacitások bekapcsolásával, de hamarosan e tekintetben fordulóponthoz érhetünk. Ahhoz viszont, hogy a fosszilis energiahordozók kiszoruljanak a kínálatból, a megújuló kapacitásoknak gyorsabban kell bővülniük a jövőben.

Az eddigi változások bemutatására már vannak számaink, és ezek a zöldenergia exponenciális növekedését mutatják. A fő kérdés az, hogy mi történik a következő 30 évben. Kiszorítható-e teljesen a fosszilis energia, vagy sem?

A válasz nem annyira a számokban rejlik, hanem sokkal inkább döntés kérdése. A változáshoz leginkább arra van szükség, hogy megmaradjon az elköteleződés a tiszta energiaforrások iránt.

Az áprilisi spanyolországi és portugáliai egynapos áramkimaradást azonnal igyekeztek a megújulókra ráfogni, pedig a leállás valódi okát még mindig nem ismerjük. A kimaradás arra mutat rá, hogy a hálózatbővítés elkerülhetetlen a fejlődés érdekében. Sokkal egyszerűbb és gyorsabb az új termelőegységeket üzembe helyezni, mint az országos és nemzetközi hálózatokat úgy fejleszteni, hogy azok a termelő- és a fogyasztóoldali változásokat is megfelelően tudják kezelni.

Valós növekedés a megújulók terén

Úgy tűnik, fordulópont jöhet el a megújulók terén Kínában is, amely a világ legnagyobb energiafelhasználója. Az IEA legutóbbi számai azt mutatják, hogy Kína már többet fektethet megújulókba, mint hagyományos, fosszilis alapú energiatermelésbe. Az is igen fontos adat – és jól jellemzi, hogy valós elmozdulás történik már Kínában is a megújulók irányában -, hogy idén az első negyedévben úgy csökkent Kína üvegházhatású gázkibocsátása, hogy közben nőtt az ország energiaigénye. A gazdasági növekedéshez szükséges többletenergia tehát nem a hagyományos forrásokból, hanem egyre inkább a megújulókból származik.

A borúlátó szcenáriók ismételgetése helyett talán ideje lenne felismerni, hogy ezek a pozitív változások egymást erősítő „angyali köröket” (szemben az ördögi körökkel) hozhatnak létre. Tehát míg a klímaváltozás terén egyre inkább negatív átbillenési pontokról beszélünk (amikor egyes változások hatása megsokszorozódik és visszafordíthatatlanná válik), a kevésbé szennyező technológiák felhasználása terén pozitív átbillenési pontokat tapasztalhatunk, melyeknek köszönhetően ezeknek a technológiáknak az elterjedése felgyorsul, és ez exponenciális változást hozhat el a jövőben.

A jövő mintázatai egészen mások lesznek, mint a jelenlegiek. Ismét érdemes Kínára tekinteni, amely ékes példája annak, hogy ez a nagymértékű változás igenis lehetséges. Az USA és Európa félti a hagyományos, sok évtizede kialakult iparágait, és fél a meglévő infrastruktúráinak lecserélésétől, emiatt pedig az átállás sokkal lassabban megy végbe. Kelet-Ázsiában ezzel szemben óriási fejlődésen mennek keresztül a társadalmak és az ipar, és ezt a fejlődést már az új technológiákkal, modern eszközökkel érik el. Akinek nem volt korábban autója, annak az első autója már elektromos lehet, az új épületeket eleve jó hőszigeteléssel, elektrifikált technológiákkal építik. Tehát nem lecserélés, átállás zajlik, hanem az új eszközök és technológiák a fejlődés, bővülés eszközeként maguktól értetődő módon jelennek meg. Nincs átállási nyűg vagy veszteség, bennragadt költségek, mint a fejlettebb országokban és piacokon.

Ráadásul Kína nemcsak felvevő piacként, hanem a megújuló eszközök és berendezések gyártójaként is vezető szereplő. Ennek köszönhetően ezeknek az eszközöknek a rohamos terjedése bele van kódolva a rendszerbe, és jelenleg az elterjedés legnagyobb kerékkötője a politika, hiszen a biztonsági kockázatok sok lehetséges importáló országot tántorítanak el ezeknek az eszközöknek a beszerzésétől. De természetesen nem mindenkit, és jellemzően a fejlődő országok kevésbé válogatósak, ha új, olcsó megoldásokat találnak a növekvő lakossági és ipari igényeik kielégítésére.

A legtöbb klímapolitika és terv 2050 környéki időtávra tervez, tehát 25-30 évnyi fejlődés van addig. Ha nem a korábbi struktúrák jellemzőiből, hanem az új technológiák exponenciális terjedési sebességéből indulunk ki, akkor óriási változások előtt állunk.

Az előállítási költségek csökkenése már javában zajlik, Kínában például olcsóbbak már a villanyautók, mint a benzinesek. És ez pontosan arra mutat rá, amit a múltbéli adatok elemzése nem fog kimutatni: amennyiben a fejlődő országokban a felzárkózás fenntarthatóbb technológiákkal megy végbe, akkor az jóval nagyobb arányú változás a jövőre nézve, hiszen ott ezek lesznek a beépített, megszokott infrastruktúrák.

Az átállás ideje

A múltban is voltak 30 éves időszakok, amikor nagy változások történtek. Ilyen volt például az 1910-es és 1940-es évek közötti periódus, amikor a világgazdaság áttért az olajra. És ilyen volt az 1950-es és 1980-as évek közti időszak, amikor kiépült Európában a földgázhálózat, és mind az iparban, mind az épületfűtésben elterjedt a földgázfelhasználás.

Nagyjából ugyanilyen 30 éves boom előtt – vagy már annak az elején – állunk. Mint minden ilyen időszak elején, az ingadozás és a kétkedés jobban felszínre kerül, hiszen az új technológiák mindig bizalmatlanságot keltenek és érdekeket sértenek. Azonban ha a megújuló és fenntartható energiatermelő megoldások felé irányuló folyamatok összeérnek, akkor a változás mértéke jóval nagyobb lehet. Csupán az elmúlt évben a 2030-ra várt változások megkétszereződtek a legtöbb elemzőház várakozásai alapján. Például ma már

a villanyautók elterjedésének mértékét globálisan 40 százalékra teszi

a Nemzetközi Energiaügynökség a korábbi 17 százalékos arány helyett.

Egy 2023-as, a technológiai átbillenési pontokról szóló elemzés sorra vette az elmúlt évszázadok innovációinak elterjedési idejét és ütemét. Míg a csatorna- vagy vasúthálózatok kiépüléséhez nagyjából hatvan év kellett az Egyesült Államokban, az elektromos áram elterjedéséhez már kevesebb, mint negyven.

Más új technológiákat is megvizsgálva mindenképpen meg kell említeni a geotermiát – főként Magyarországon –, amely nagyon hasznos és hatékony energiaforrás lehetne a fosszilis források kiváltására, és bármikor ugrásszerű növekedést produkálhat.

Emellett ott van például a hidrogén is, amellyel kapcsolatban nagy várakozások voltak, és a jövő energiaforrásának tekintették sokan, azonban itt elbizonytalanodást és megtorpanást tapasztaltunk az utóbbi években. A közlekedésben is változó sikere volt a különböző alternatív meghajtásoknak, mint például a sűrített földgáz, az autógáz, a cseppfolyósított földgáz (amit Németországban nem sikerült meghonosítani, de Kínában a teherfuvarozásban épp felfutóban van) vagy a bioüzemanyagok, de a különböző hibrid meghajtásoknak is várhatóan átmeneti lesz a szerepe.

Ugyanígy az akkumulátorok összetételében is folyamatos a változás, a kezdeti, magas kobalt- és mangántartalmú akkumulátorokat kiszorítják a vasfoszfátalapúak, de már megjelentek a nátriumos változatok, miközben a fejlesztések a következő technológiára, a szilárdtest akkumulátorokra összpontosítanak. Ez pedig az átalakulások, az energiaátmenet másik jellemzőjére világít rá: míg utólag minden átalakulás lineárisnak tűnik, a valóságban inkább cikkcakkban, vagy kettőt előre, egyet hátra módon történik. Mindig vannak kisebb visszalépések, de ezek jellemzően az új technológiák finomítását, újragondolását és végső soron fejlesztését eredményezik. A technológiai innováció során is jellemző, hogy öt-hat ötletből jó, ha kettő bejön, a maradék három elbukik. De a működőképes kettő meghozza a kívánt változást.

A Cambridge Econometrics modellezéseiből az derül ki, hogy a technológiai és strukturális átalakítások gazdaságilag megtérülnek. Ráadásul az átmeneti időszak végétől kezdve, amikorra már kiépülnek az új rendszerek, a gazdaság és a társadalom energiaköltsége sokkal alacsonyabb lesz. Ez jelentős motiváló tényező. Egyszerű példa erre a napelem – mind ipari, mind lakossági felhasználás esetén –, amelynek létesítése és a kapcsolódó hálózati infrastruktúra kiépítése egyszeri és nagy költség, azonban onnantól kezdve az energia-előállítás költsége szinte nulla. Onnantól kezdve ez már egy nagyon olcsó energiaforrás, amely keresletet generál, vagy más energiaforrásoktól hódítja el a fogyasztókat.

További lökést adhat számos technológiának – elsősorban a megújulóknak – a tömegtermelés felfutása, amely folyamatosan szorítja le az egy egységre vetített költségeket. Ilyen hatás nem jelentkezik számos hagyományos és fosszilis energiatermelési mód esetében, hiszen minden esetben helyi adottságokra kell a megoldásokat kifejleszteni. A jövő energiamixében a napnak és a szélnek egyre inkább növekedni fog a szerepe.

Maga az elektrifikáció igénye is egy önmagát gerjesztő és erősítő folyamat, amelynek még az elején járunk, így pontosan megbecsülni nem lehet, azonban egy biztos: amint egyre olcsóbb lesz az energia az új technológiáknak köszönhetően, egyre nagyobb lesz rá az igény, így maga az elektrifikáció is felgyorsul.

Ki fizesse az átállás költségét?

Természetesen semmilyen átállás nem történik beruházások nélkül. Ezek árát pedig most, a jelenben fizetjük meg. Adók vagy a magasabb áramár formájában a mostani generáció finanszírozza a jövő olcsó és fenntartható energiáját – ahogy a háborús generáció hatalmas személyes és anyagi áldozatainak volt köszönhető az azt követő 60-80 évnyi relatív béke is a világon.

De mi van, ha ezt a jövőbeli nyereséget nem egyszeri, hanem szétporlasztott módon finanszírozzák a generációk? A jövőben várt nyereségek alapján az átállás történhet hitelből is, ami ebben a nagyságrendben azt jelenti, hogy a későbbi generációkat – akik profitálnak majd a mostani átalakulásokból – is bevonjuk az átmenet finanszírozásába. Az átalakulásnak köszönhetően a következő generációk már jóval alacsonyabb energiaárak mellett, könnyebben fizethetik meg ezeknek a hiteleknek a kamatait. Régen is voltak nagy infrastrukturális beruházások – például gátakba, gáz- és áramhálózatba -, amelyek finanszírozásába beleálltak az államok, később egyre jobban terhelték a fogyasztókat is.

Ez ellen a lehetőség ellen szól, hogy a legtöbb vezető gazdaság már jelenleg is magas adósságállománnyal küzd a korábbi válságok kezelése és a fogyasztás fenntartása érdekében tett lépései miatt. Németországban eleve törvény gátolja az eladósodottság mértékének növelését (amelyet most ugyan a védelmi kiadások növelése érdekében feloldottak, de nem várható, hogy mindenben kivételt tegyenek). Egy biztos, valamifajta hitelkonstrukcióval szétosztható a generációk között az előttünk álló átállás költsége. Ahol ez megtörténik, ott a fejlődés gyorsabb lehet a vártnál. Újabb pozitív átbillenési pont, melyet a múltbeli számok nem mutatnak meg.

A lehetőségeinket továbbra is a szándék határozza meg leginkább

Az eddigi példákkal azt igyekeztünk alátámasztani, hogy a legtöbb múltbéli adatokra alapozott elemzés abból indul ki, hogy nagyjából tíz év alatt milyen változás történt, ezzel szemben viszont ott áll az a kérdés, hogy a következő tíz évben mennyit tudunk fejlődni. Ennek alapja viszont az a kérdés, hogy mennyit akarunk fejlődni. Az adottságok megvannak, a pozitív tendenciák már jelen vannak, sőt egymást fogják erősíteni a közeljövőben, a technológiák fejlődnek, tehát csakis az akarat szab határt a jövőben befutható változások mértékének.

Ehhez fontos még két adalék. A közhangulat mindig hatással van az új technológiák bevezetésének sebességére vagy az átalakulás gyorsaságára. Kétségtelen, hogy Donald Trump amerikai elnök színrelépése és megnyilvánulásai az elmúlt fél évben jelentős visszalépést mutatnak a fenntartható energiatermelés és az átmenet terén. De ez csak a retorika. A számok azt mutatják, hogy az új technológiák elterjedését sem a retorika, de még a támogatások megvonása sem tudja megállítani. A mértéke csökkenhet valamelyest és ideiglenesen, de az összes többi tényező – ahogy korábban végigvettük – a változás felé terel minden szereplőt.

A másik lényeges megfontolás szintén inkább kommunikációs jellegű. Az átalakulás melletti elköteleződés fenntartásához muszáj a célkitűzéseket is a realitásokhoz igazítani, különben hitelüket veszítik. Egyértelmű, hogy a korábban kitűzött másfél fokos globális felmelegedési határpontot (amely a Föld átlagos hőmérsékletének emelkedését az ipari forradalom kezdetétől számolva 1,5 Celsius-fokban határozta meg 2100-ig), el kell engednünk, és be kell ismernünk, hogy ezt a mértéket sajnos a közeljövőben eléri az emberiség. A mai becslések már 2,6 Celsius-fokot vetítenek előre az évszázad végéig azzal, hogy amennyiben időben cselekszik az emberiség, akkor a globális átlagos felmelegedés 2 Celsius-fok környékén tartása még mindig lehetséges. Az ebben a cikkben leírt adottságok és folyamatok alapján erre a reálisabb célkitűzésre már azt lehet mondani, hogy meg tudjuk csinálni. És talán az olvasó is egyetért, hogy érdemes is.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkZöld átmenet? Ez nem zöld és nem átmenetA megújulók nem kiváltják, hanem kiegészítik a fosszilis tüzelőanyagokat, ezért valószínűtlen, hogy a következő 10-20 évben végbemegy az energiaátmenet.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkFelgyorsítható a zöld átmenet, vagy bukni fogjuk a klímacélokat?A jó trend már kialakult, de nincs elég beruházás ahhoz, hogy elérjük a párizsi klímakonferencián kitűzött klímacélt. Miben lehet mégis bízni?

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA klímasemlegesség megfizethető, nem csak kifizetődőAz energiarendszerek karbonsemlegesítése, az energiahatékonyság javítása sokba kerül – a jegybankok tudnak abban segíteni, hogy a finanszírozási költség alacsonyabb legyen, és megérje ezeket a beruházásokat elindítani.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Tech Világ fosszilis energiahordozó Kína megújuló energiaforrások zöld átállás zöld átmenet zöld beruházások zöldenergia Olvasson tovább a kategóriában