Donald Trump az elmúlt hetekben magához képest békülékeny hangnemet ütött meg a kereskedelmi háborút illetően. Elővezette, hogy kész jelentősen csökkenteni a Kínára kivetett vámok mértékét, pozitívan nyilatkozott a Pekinggel és más gazdaságokkal való megállapodás esélyéről, továbbá némi enyhítést adott a vámok alól az autóiparnak, illetve a különadók alól a hajózási szektornak.
A múlt héten viszont ismét keményedett a hangnem:
- az amerikai elnök már azt hangoztatta, hogy szerinte a kínai exportőrök „lenyelik” a vámokat, és a 145 százalékos, bevallása szerint is embargóval felérő vámszintet megérdemlik a kínaiak.
- Scott Bessent pénzügyminiszter közben a háttérben állítólag arra kapacitálja az Egyesült Államok más kereskedelmi partnereit, hogy a vámenyhítés fejében fogják vissza kínai kapcsolataikat.
- Marco Rubio külügyminiszter egy interjújában már két különböző célról beszélt: rövid távon az Egyesült Államok – Rubio szerint Kína kezdeményezésére – hajlandó enyhíteni a vámháborún, de hosszabb távon a Kínáról való gazdasági leválás a cél.
- A kongresszus két bizottsága közben a kínai vállalatok amerikai tőzsdei jegyzésének felfüggesztését követeli.
- Trump legutóbb a külföldi gyártású filmek megvámolásával fenyegetett, dacára annak, hogy az amerikai filmipar bevételeinek 70 százaléka külföldi nézőktől származik, a filmek értékét (amelyre a vámot kivetnék) pedig a fizikai termékekkel ellentétben nem lehet világosan meghatározni. Szakértők szerint a vámháború digitális kereskedelemre való kiterjesztése (is) az Egyesült Államoknak fájna a legjobban.
- A tőzsdék viszont a tárgyalásokra való kínai hajlandóságot feltételező sajtóhírek miatt ismét felfelé indultak, a mértékadó amerikai indexek május elejére visszahozták az április 2-i vámháborús bejelentés óta elszenvedett veszteségeket.
Az ilyen kanyarok fényében nem meglepő, hogy a gazdasági sajtó és az internet hiába van tele mélyenszántó elméletekkel arról, hogy mi a nagy terv a vámháború mögött, egyre népesebb azok tábora, akik szerint kizárólag Trump szeszélye, illetve az rángatja az amerikai kereskedelmi politikát, hogy éppen ki beszélt utoljára az elnökkel. „Eddig minden egyes jóslat hamisnak bizonyult. Meglep, hogy egyesek azt állítják, tudják, hogy hogyan alakulnak majd a vámok” – mondta az Electrolux vezérigazgatója a Reutersnek.
Ezzel együtt még mindig akad néhány fogódzkodó, amely Trump szeszélyén túlmutató faktorokkal magyarázza a gyakori kanyarokat. Ezek között van a különböző kormányzati gazdasági és politikai célok hierarchiájának változása, a kormány és a Republikánus Párt belső viszonyainak alakulása, a piaci reakciók ereje is.
Sok cél, változó fókusz
Donald Trump, kormányának tagjai és a Republikánus Párt szellemi holdudvara jó néhány, egyes esetekben egymásnak is ellentmondó célt jelölt meg a kereskedelmi háború fő mozgatórugójaként. Ezek között van a feldolgozóipari termelés növelése (avagy az ipar „hazahozatala”), az állami bevételek emelése, az amerikai államadósság csökkentése (illetve újratárgyalása), a dollár értékének lenyomása, valamint az amerikai piac tágabb geopolitikai zsarolás eszközeként való felhasználása, amelyen keresztül Washington vélt és valós biztonsági érdekeit akarja érvényesíteni.
A fenti listáról az egyes célok érvényesítése más-más megközelítést követel. Az ipari termelés növelését a múltban az ázsiai fejlesztő államok jellemzően úgy érték el, hogy a késztermékekre a belső piac védelme érdekében relatíve magas vámokat és nem vámjellegű korlátozásokat (például a külföldi versenyt csökkentő termékszabványokat, előírásokat) vetettek ki, a késztermékek gyártásához használt inputokhoz – alkatrészek, alapanyagok, energia – való hozzájutás költségeit viszont lenyomták.
Trump eleinte minden termékre kiterjedő vámemelést jelentett be, azonban hamar számára is világossá vált az a piaci szereplők és közgazdászok által régóta hangoztatott tény, hogy a globális és regionális termelési láncok felépítéséből fakadóan az alkatrészek, alapanyagok, gépek, elektronikai eszközök importjának megdrágítása a hazai termelést is ellehetetleníti. Emiatt az elektronikai vámok egy jó részét felfüggesztette, az autóipar pedig jelentős kibúvókat kapott a vámok alól, hogy ne omoljon össze a hazai termelés.
Az elnök ugyanakkor a múlt héten ismét elővette azon régi állítását, hogy a vámemelés növeli az amerikai állam bevételeit, és így lehetővé teszi az adók csökkentését, ami egyik fő választási ígérete volt. A bevételnövelés vágya ellentmond a vámenyhítésnek és a hazai ipar támogatásának is, hiszen ha a bevétel maximalizálása a cél, akkor olyan vámszint az ideális, amely mellett az import magas marad (csökkenő import és növekvő hazai termelés mellett a vámbevételek is csökkennek), de az emelkedő árak a fogyasztási hajlandóságot sem fogják vissza érdemben, és a növekedést és a fogyasztói bizalmat sem tépázzák meg. Ez egy elég bonyolult egyensúlyozási feladat lenne a jelenkori gazdasági viszonyok között.
Trump vám- és adóügyi matekja egyébként sem jön ki, miután a személyi jövedelemadó az elnök által beígért csökkentése 700 milliárd dolláros mínusz jelent, szemben a vámoktól független elemzők által várt 170 milliárd dolláros plusz bevétellel. A lépés jóléti hatásait pedig eleve mérsékli, hogy a jövedelem helyett a fogyasztás adóztatása (vámokon keresztül) jellemzően regresszív, a magas jövedelműeknek kedvező dolog.
Ettől függetlenül a bevételnövelés Trump retorikájában visszatérő elem, és míg az ipartámogatási cél az enyhítés mellett szól, ez utóbbi az ismételt eszkaláció irányába mutat. Ezt erősíti az is, hogy a kongresszusban élesednek a viták az október elsejével induló következő költségvetési év büdzséjéről, amelyekben a vámbevételek alakulása is kiemelt szerepet játszhat.
Geopolitika vs. kereskedelem
További komplikációt jelentenek a vámháborúzás mögött álló pénzügyi és geopolitikai érdekek.
Az Egyesült Államok többek között Japánnal, Dél-Koreával és az Európai Unióval is tárgyalásokat folytat egy tágabb kereskedelmi–gazdasági megállapodásról, amely mentén hajlandó lenne eltörölni az április 2-án bejelentett, majd április 9-én – életbe lépésük napján – 90 napra felfüggesztett „kölcsönös” vámokat.
Az egyik probléma, hogy a tárgyalások során a Trump-kormány egyes sajtóhírek szerint adóügyi, pénzügyi és árfolyam-politikai, belső szabályozási, termékszabványokkal, sőt még autóipari töréstesztekkel kapcsolatos elégedetlenségeket és igényeket is felvetett. Ez részben ahhoz köthető, hogy az Egyesült Államok mindenkori kormányai régóta úgy tartják, a szorosabb európai és ázsiai szabályozás mesterséges kereskedelmi korlátként rontja az amerikai vállalatok piaci hozzáférését.
Másrészt az is megjelenik a fentiekben, hogy Trump, illetve kormányának egyes tagjai pénzügyi okokkal (is) magyarázzák az Egyesült Államok kereskedelmi hiányát, illetve az amerikai vállalatok állítólagos külpiaci talajvesztését. Emiatt a dollár gyengítését, az államadósság átstrukturálását is felvetették.
Bessent tevékenységében ugyanakkor szerepet játszik egy további cél is. A pénzügyminiszter a vámenyhítés fejében azt kéri az amerikai kereskedelmi partnerektől, hogy jelentősen fogják vissza kínai kapcsolataikat, és alkossanak Kína-ellenes kereskedelmi blokkot Amerikával.
- Ez egyrészt kellemetlen – bár teljesen várható – helyzetet teremthet többek között a Trumpot éltető magyar vagy a kínai elektromosautó-ipari beruházásokra szintén rárepülő spanyol kormány, valamint a két nagyhatalom közé ékelődött Japán vagy Dél-Korea számára is.
- Másrészt ellentmond az ipar hazatelepítésére és pénzügyi rendszer átalakítására vonatkozó igényeknek: a külvilágnak az amerikai blokkhoz való csatlakozás csak akkor érné meg, ha továbbra is élvezné a piaci hozzáférés és a dollárrendszer előnyeit.
- Harmadrészt mindez nehezen összeegyeztethető a NATO-s védelmi garanciákat kétségbe vonó, nyersanyagokra és biztonságpolitikai érdekekre hivatkozva szövetséges országok területének megszerzését hangoztató trumpi nyilatkozatokkal, amelyek mentén nehezen lehetne megbízni benne, hogy jó üzlet a Trump-kormánnyal kéz a kézben blokkosodni.
A fenti ellentmondások miatt a geopolitikai és gazdasági célok együttes érvényesítése nem teljesen reális, és Washington kénytelen lesz eldönteni, hogy ezek közül melyiket priorizálja. Ez a folyamat Bessent befolyásának látszólagos növekedésével ismételt kanyarokat hozhat az amerikai kereskedelmi politikában.
Politikai gazdaságtan
Egy további faktor Trump folyamatos hangnemváltásai mögött az egyes célok mögött, illetve azokkal szemben álló politikai és gazdasági lobbi ereje, illetve a lépéseivel szembeni tágabb piaci reakciók iránya.
Az április 9-i visszakozást, illetve az elmúlt hetek enyhébb hangnemét két jelenséggel magyarázta az amerikai üzleti sajtó.
Egyrészt nagyjából minden fajsúlyos szereplő az enyhítés mellett lobbizott Trumpnál. Az amerikai pénzügyi és üzleti szféra tagjai – beleértve például az autóipart, amelyen Trump állítása szerint segíteni akar – egyöntetűen túlzónak és károsnak találták a kiszabott vámok mértékét, és igyekeztek nyilvánosan és a háttérben is enyhítésre kapacitálni az elnököt.
Ehhez hasonlóan a Republikánus Párt több prominens szereplője a kereskedelmi háború magas politikai árától tartva elkezdett szervezkedni, hogy magukhoz ragadják az elnöktől a vámkivetés jogát – ez ugyanis az alkotmány értelmében a kongresszus jogköre, amelyet az évek során fokozatosan átruházott ugyan a végrehajtó hatalomra, de bármikor visszavehet.
A fentiek mentén az áprilisi események az amerikai kormány belső erőviszonyait is átformálták. A Wall Street Journal szerint a vámháború főkolomposa, Peter Navarro elnöki tanácsadó pozíciója erősen romlott, és az üzletbarátabb Scott Bessent lépett elő az alkufolyamat vezetőjévé. Bessent korábban az ipar védelme szempontjából indokoltnak nevezte a vámokat, de a bevételnövelésnél fontosabb számára a vámháború geopolitikai jelentősége, és a globális pénzügyi rendszer átalakítását sem 90 napon belül akarja levezényelni.
A másik, talán még fontosabb reakció a tőzsde és a kötvénypiac részéről jött: a részvényárfolyamok zuhanni kezdtek, a kötvénypiacon eladási hullám indult, az árak estek, a hozamok emelkedtek. Az amerikaiak 62 százaléka rendelkezik valamilyen részvényvagyonnal, a kötvénypiac pedig az állam finanszírozására van alapvető hatással, ezért ez politikai és pénzügyi szempontból is korlátot jelentett a Trump-kormány ambícióival szemben.
A Financial Times szerint áprilisban Stephen Miran, a gazdasági sajtóban mar-a-lagói egyezmény címen elhíresült világgazdasági rendszerváltási terv szerzője próbálta meggyőzni a kötvénypiaci befektetőket arról, hogy koherens terv van a kormány lépései szerint, de egyes értelmezések szerint Miran inkább rontott a helyzeten azzal, hogy a politikai fogyasztásra szánt lózungokat hangoztatta a pénzügyi szakembereknek. Emiatt egyes források szerint újabban Miran is elveti saját korábbi ötleteit, és földhöz ragadtabb célokkal házal a befektetői köröknél.
Mindez kiegészült a borús reálgazdasági jelekkel: a vámháború szele miatt az első negyedévben hatalmas meglepetésre 0,3 százalékkal zsugorodott az amerikai gazdaság teljesítménye az első hivatalos becslés szerint az előző negyedévhez képest, szemben a tavalyi negyedik negyedév 2,4 százalékos növekedésével. (Bár egyes helyeken ez úgy jelent meg, hogy az import megemelkedése lenyomta a GDP-t, ez ebben a formában nem teljesen igaz, miután az import emelkedéséhez köthető készletezés befektetésként pozitív előjellel megjelenik az adatokban.)
Az enyhülés önnellentmondása
Április végére azonban Trump hangnemének enyhülése konszolidációt hozott a pénzpiacon, főként a kisbefektetők ismét vásárlásba kezdtek. Ennek kapcsán persze felmerül, hogy a rali nem feltétlenül racionális, a gazdasági fundamentumok és a rövid távú kilátások alapján nincs ok az optimizmusra. Sőt, a fenti politikai gazdaságtani modell mentén a piaci optimizmus növeli a helyzet újbóli elmérgesedésének esélyét: ha Trump és kormányának tagjai azt a következtetést vonják le a folyamatokból, hogy mérsékelt és átmeneti piaci kilengésekkel képesek átvészelni a kereskedelmi háborúzást, az újabb offenzívára sarkallhatja az elnököt.
A piaci és politikai fékek és ellensúlyok április eleji megjelenése egyes jelek szerint a kereskedelmi tárgyalások nemzetközi politikai gazdaságtani egyenletét is átalakította.
- Japán például – erős amerikai gazdasági kitettsége ellenére – a korábbiaknál határozottabb hangnemet enged meg magának az Egyesült Államokkal szemben, teljes vámelengedést követel, és felvetette, hogy mintegy ezermilliárd dollár értékű amerikai államkötvényvagyona is aduászt jelenthet a tárgyalásokon.
- Az EU számára más problémák merültek fel: az Európai Bizottság számára egy hónappal a 90 napos halasztás meghirdetése után sem világos, hogy pontosan mit akarnak az amerikaiak, legalábbis a Politico brüsszeli forrásai szerint. Miközben a kereskedelempolitika közösségi hatáskör, Washington a jelek szerint inkább a tagállamokkal szeretne tárgyalni az oszd meg és uralkodj elve mentén, miközben az uniós intézmények nehezen találják a közös hangot a Trump-kormánnyal.
- A fő célpont, Kína eközben nem pánikol, bár exportipara megérzi a vámháborút, Pekingben világpolitikai, belgazdasági és belpolitikai okokból sem akarnak jelentős engedményeket tenni, illetve gyengeséget mutatni.
A fenti faktorok persze nem adnak megoldást a kereskedelmi háború távlati kimenetelére, az erre hatással lévő jelenségek alakulását egyelőre párhavi távlatban is nehéz megjósolni. A tárgyalások kapcsán a pesszimista verzió, hogy a kusza célok és inkoherens követelések miatt nem várhatók gyors és tartós megállapodások, emiatt a bizonytalanság nem enyhül majd. Az optimista verzió, hogy a vámháborús lépésekkel szembeni piaci fékek és ellensúlyok, illetve a külvilág engedménytételi hajlandóságának csökkenése miatt Trump kénytelen lesz állandósítani az április második felében tapasztalt enyhülést, és a közeljövőben alacsonyabb vehemenciával lesz kénytelen folytatni a hadakozást.
Világ
Zakatol a háború, dübörög a diplomácia, az orosz gazdaság köhög
Mindenki Trump kegyeit keresi, de ha létre is jön az isztambuli orosz-ukrán találkozó, nem valószínű, hogy sokkal közelebb kerülünk a békéhez.
Növelheti a kínai fegyverek népszerűségét a rövid indiai-pakisztáni háború
Kelendőbbek lehetnek az élesben korábban nem bizonyított kínai fegyverek, miután valószínűleg ezeknek köszönhetők a kezdeti pakisztáni légi sikerek.
Miután megdrágította az EU a kínai e-autókat, elkezdtek benzinest hozni
Nem sikerült megállítani a terjeszkedést, a kínai márkák piaci részesedése öt százalék fölé emelkedett.
Fontos
Akár NER-es lenyúlások előtt is teret nyithat a nagytakarítási törvény
A pongyola tervezet szerint szinte minden exportőrt és külföldről vásároló céget is szankcionálni lehet, ha Lánczi Tamásék úgy döntenek.
Egyre olcsóbbak a személyi kölcsönök nagy testvérei
Egyre kedvezőbb a szabad felhasználású jelzáloghitelek árazása, de változatlanul csak kiegészítő termékek a lakossági finanszírozásban.
Kellett még egy magánrepülő az állami százmilliárdokkal kitömött vállalatcsoportba
A Tiborcz István üzleti körével bizniszelő Balázs Attila romániai vállalata vett egy másfélmilliárdos repülőt, a csoporton belül legalább a másodikat.
