A magyar kormány az elmúlt hetekben egyre fokozódó vehemenciával próbálja központi belpolitikai témává tenni Ukrajna európai uniós csatlakozását. Dacára annak, hogy a 2022. februári orosz agressziót követő hónapokban Orbán Viktor, Szijjártó Péter és a holdudvar is támogatólag nyilatkozott az ukrán csatlakozási folyamatról, a kormánypropaganda ma már gazdasági katasztrófaként, egzisztenciális fenyegetésként tálalja Kijev potenciális felvételét, amivel „vége lesz a mezőgazdasági támogatásoknak, a rezsicsökkentésnek és a családtámogatásoknak is”.

E félelmeknek ebben a formában nem sok közük van a valósághoz. 

• A „rezsicsökkentés” és a családtámogatás nem uniós, hanem nemzeti finanszírozású politika. 
• Ukrajna belépése esetén valóban csökkenne a Magyarország által elérhető kohéziós források mértéke, de ezen összegek lehívását ma sem Kijev akadályozza, hanem az Orbán hatalomgyakorlási elveivel kapcsolatos viták, ahol a jelek szerint a miniszterelnöknek fontosabb az igazságszolgáltatás vagy a felsőoktatás feletti közvetlen kontroll, mint az a néhány milliárd euró. 
• A kohéziós és agrártámogatások jövőjével kapcsolatban valóban folynak komoly viták az Európai Unióban, de ezek messze túlmutatnak az ukrán csatlakozáson, és attól függetlenül is komoly változásokat ígérnek. 

Mindez már csak azért is érdekes, mert az ukrán csatlakozással kapcsolatban vannak valós és komoly problémák. Ezek ugyan nem férnek fel egy óriásplakátra, de az európai uniós politika jövőjére nézve ahhoz hasonlóan fajsúlyos változásokat ígérnek, mint amilyenekkel a kormány riogat. Az Európai Unió intézményrendszere már a jelenlegi tagságot is nehezen bírja el, az ukrán belépéssel pedig a tagállami erőviszonyok is jelentősen átalakulnának. Orbán hatalmi elképzeléseire nézve is ez jelenti a fő veszélyt, nem a mezőgazdasági vagy a kohéziós politika alakulása.

Béke nélkül nehezen menne

A kormányzati kommunikáció által kipécézett legoptimistább politikai nyilatkozatok valóban azt sugallják, hogy Ukrajna  2030-ig vagy már azt megelőzően csatlakozhat az Európai Unióhoz. Nyilvánosan Kijev és az Európai Bizottság is gyors és jelentős előrelépésekről beszél a csatlakozási tárgyalásokat és az ukrán reformokat illetően, és főként az északi országok geopolitikai okokra hivatkozva a folyamat felgyorsítását sürgetik. Ugyanakkor ezek a politikai deklarációk nem feltétlenül fedik a teljes valóságot. 

Egyrészt a háborús helyzet tartós rendezéséig nem reális az ukrán belépés. Bár az EU-nak van egy befagyott konfliktus sújtotta tagja – a görög–török konfliktus mentén megosztott Ciprus –, ott a csatlakozást több évtizedes relatív béke előzte meg. Az északi országok szerint Ukrajna integrációja a potenciális fegyvernyugvás betartatásának egyik legjobb eszköze lehetne (ennél is jobb lenne szerintük a NATO-csatlakozás és az amerikai védelmi garancia, de ez Donald Trump elnöksége alatt nem tűnik elérhetőnek).

Ugyanakkor a jelen állás szerint Európa katonai hatalmai nem képesek, illetve hajlandóak a béke kikényszerítésére és betartatására, Ukrajna területi védelmének felvállalására. Ez az uniós integrációt illetően is súlyos kérdéseket vet fel: mit tenne az EU, ha a jövőben Oroszország ismét megtámadná Ukrajnát? Hogyan reagálna Franciaország, Németország vagy Lengyelország az EU-tag Ukrajnát célzó orosz hibrid hadviselésre, szabotázsra és kiberhadviselésre, határvillongásra vagy elszórt légi támadásokra?

A másik probléma, hogy a belépés érdekében Ukrajnának – minden más taghoz és tagjelölthöz hasonlóan – át kell ültetnie belső jogrendjébe az Európai Unió joganyagát, alapvető gazdasági, államigazgatási, igazságszolgáltatási és politikai reformokon kell átesnie. Ezt segíti, hogy az ukrán belpolitika frontvonalai a háború alatt megmerevedtek, és külső megfigyelők szerint az orosz agresszió az államépítést és a közigazgatás hatékonyságát illetően is jelentős előrelépést kényszerített ki.

Az is tény, hogy az EU-s léc a gyakorlatban nem olyan magas, mint a csatlakozási feltételek magasztos kritériumai sugallják, valójában a magyar korrupciós szint vagy akár a bolgár politikai helyzet sem nagyon különb az ukrántól. Ezzel együtt a független ukrán állam 1991 és 2022 közötti teljesítménye, valamint a nyugat-balkáni országok csatlakozási folyamatának problémái alapján megkérdőjelezhető, hogy néhány év alatt le lehetne zavarni ezeket a reformokat.

Ez ugyanakkor csak az egyenlet ukrán oldala. A bővítés talán ennél is súlyosabb kérdéseket vet fel az EU-val szemben: az integráció jelenlegi struktúrája, döntéshozatali mechanizmusai számos értékelés szerint nincsenek felkészülve a bővítésre.  

EU-reform kell hozzá

A konfliktus előtt 40 millió körüli, ma becslések szerint nagyjából 30 milliós lakosságú ország az EU hatodik legnagyobb tagja lenne, ráadásul messze nincs egyedül az EU kapujában: Ukrajna mellett szintén az orosz fenyegetésre hivatkozva Moldova, valamint a Nyugat-Balkán további öt állama, sőt Törökország és Georgia is tagjelölt.  

Ezen országok akár csak egy részének beengedése^*A török és georgiai csatlakozás jelenleg nem reális, Észak-Macedónia Bulgáriával és Görögországgal hadakozik történelmi kérdésekről, Szerbia integrációja az erős orosz kapcsolat és a demokrácia halovány díszleteinek felszámolása miatt kérdéses komoly kérdéseket vet fel az EU működési kereteit illetően: a döntéshozatal már 27 tag mellett is akadozik, a konszenzust kívánó kérdésekben egyre nehezebb és hosszabb folyamat dűlőre jutni, a tagállami vétó mint alkueszköz megnehezíti a gazdasági és politikai problémák közös leküzdését. Avagy brüsszeliül, az EU abszorpciós kapacitása (az új tagok beolvasztására való képessége) véges.  

Arról megoszlanak a szakértői vélemények, hogy ezek mennyire akut problémák, és mekkora reformokat követelne az EU-bővítés. A tagok számának növekedése mindenesetre hagyományosan az intézményi struktúra toldozásával-foldozásával járt, és most is megindult az erről való ötletelés.

Ez legutóbb 2023 őszén, egy nem hivatalos francia–német szakértői javaslat nyomán kapott nagyobb sajtóvisszhangot Magyarországon, amely a tagállami vétó kiiktatását, valamint a „többsebességes Európa” lehetőségét pedzegette: utóbbi elképzelés szerint az uniós integráció mélyítésére vágyó „keménymag” menne a saját útján, az erre nem vágyók pedig maradnának az integráció egy alacsonyabb szintjén.^*Egyes értékelések szerint ez már ma is igaz az EU-ra, például a monetáris integrációnak sem része a teljes tagság. Ennek mentén az ukrán csatlakozással kapcsolatban az is felmerült, hogy Kijev fokozatosan lépjen be az EU-ba, azaz az integráció gazdasági és politikai előnyeinek egy részét már a teljes jogú tagság előtt megkapja.  

A probléma, hogy az effajta intézményi reformok hagyományosan elég nyögvenyelősen mennek, és a jelenlegi politikai helyzetben a tagállamok és az Európai Bizottság részéről is igen mérsékelt akarat mutatkozik csak az átalakításokra. A bizottság bár tavaly tavasszal közzétett egy állásfoglalást a bővítéshez köthető reformtervekről, alapállásból szeretné a jelenlegi szerződéses keretek között, néhány részmegoldással letudni a dolgot. 

A bővítés a jelenlegi tagállamokban sem feltétlenül népszerű, és a szélsőjobboldal erejének fényében ez gátat jelenthet. Az ECFR és a YouGov tavaly tavaszi felmérése szerint a németek enyhe többsége, a bolgárok fele, a franciák 40 százaléka rossz ötletnek tartja Ukrajna felvételét.

Távolabbra mutatnak a pénzügyi viták

Valós kihívást jelent az ukrán belépést illetően a magyar kormány által emlegetett két költségvetési terület, az agrárpolitika vagy a kohéziós támogatási politika is, de az ezekkel kapcsolatos uniós viták messze túlmutatnak az ukrán kérdésen. 

• Egyrészt miközben ezek viszik el az EU költségvetésének döntő részét, hatékonyságukat illetően komoly szakmai kérdőjelek merültek fel. Emiatt az Európai Bizottság az ukrán csatlakozástól függetlenül is a támogatási rendszer átalakítását szorgalmazza, amiben a pénzek magyarországi felhasználásának tapasztalatai is szerepet játszanak. 
• Másrészt az európai gazdasági helyzet, az ukrajnai háború, valamint az Orbán által politikai elvbarátjának tartott Donald Trump amerikai elnök kereskedelmi és biztonságpolitikai ténykedése miatt az EU többet akar költeni a versenyképességi- és iparpolitikára, valamint a védelemre, amit – az EU-s költségvetési források jelentős megtoldására való hajlandóság híján – valahonnan el kell majd venni. 

Az agrárpolitikával kapcsolatos viták ezért ma nagyrészt arról szólnak, hogy a koronavírus-járvány idején kötvénykibocsátásból finanszírozott 800 milliárdos gazdaságélénkítés visszafizetése, a versenyképességi, iparpolitikai, energetikai és védelmi csomagok finanszírozásának igénye miatt az Európai Bizottság kevesebb pénzt akar adni a mezőgazdaságnak, amely jelenleg az uniós büdzsé harmadát emészti fel. 

Az tagadhatatlan, hogy az ukrán mezőgazdaság integrálása nehezítene ezen a helyzeten. A jelenlegi rendszerben egyes becslések szerint Ukrajna az uniós agrárpolitika mintegy ötödére lenne jogosult. Az nem teljesen világos, hogy a háború pusztítása és az orosz területfoglalások fényében pontosan mi maradt az ukrán mezőgazdaságból. A korábban 41 millió hektáros ukrán mezőgazdasági területből becslések szerint 26,5 millió hektárnyi megművelhető terület maradt, és a harcok ennek minőségét is jelentősen rontották. Ez mindenesetre mindenképpen jelentős növekedés jelentene az EU jelenleg 157 millió hektáros termőterületét illetően. 

Ez azonban nem csak a magyar kormánynak tűnt fel. Az ukrán mezőgazdaság integrálása még a biztonságpolitikai okokból Kijev oszlopos támogatójának számító lengyel kormány részéről is ellenkezést szült, de az uniós agrárpolitika fő haszonélvezőjének, Franciaországnak is lenne hozzá pár szava. A csatlakozási tárgyalások hagyományai alapján ilyenkor az érzékenyen érintett tagok tárgyalásos úton érvényesítik érdekeiket a csatlakozni vágyókkal szemben.  

Míg a hazai közéleti és politikai narratívákban az EU valamiféle, Magyarországgal, illetve más tagállamokkal harcoló monolitikus birodalmi központként jelenik meg, addig a valóságban a brüsszeli politika mindig is a tagállami érdekek kemény ütköztetéséről szólt, és ez az ukrán csatlakozás esetében sem lenne másként. 

Szintén felmerülhet, hogy Ukrajna az olcsó munkaerővel és tőkehiányával erős konkurencia lenne az alacsony hozzáadott értékű feldolgozóipari beruházások számára, ám ez a munkaerőhiányos helyzetben nem tűnik súlyos problémának.

Gyenge EU, regionális középhatalom

Magyarország tehát a jelek szerint nem anyagi érdekek mentén akadályozza az ukrán belépést. Egy kézenfekvő alternatív magyarázat, hogy Orbán pálfordulását nem az ukrán integrációval kapcsolatos valós problémák motiválták, hanem az, hogy a Fidesz gyenge gazdasági helyzet fényében egy újabb ellenségképpel próbálja egyben tartani erősen fogyatkozó szavazótáborát. Azaz Orbán a személyelvű, populista külpolitika egy újabb fejezeteként a nemzeti érdekek képviselete helyett egyéni hatalmi manővereinek rendeli alá a magyar külpolitikát. 

Egy kapcsolódó alternatív magyarázat, hogy Ukrajna belépése a regionális erőviszonyokra gyakorolt hatása miatt nem áll Orbán érdekében. Lakosságszáma miatt Ukrajna komolyabb hatalmi pólusként jelenhetne meg mind a regionális, mind a brüsszeli politikában, és a lengyel kormánnyal szövetségre lépve minimálisra csökkentené Magyarország eleve nem túl acélos befolyását. 

Ezt támasztja alá, hogy az Ukrajnával kapcsolatos problémák ugyanúgy megvannak a Nyugat-Balkán csatlakozni vágyó országai esetében, de Szerbia vagy Észak-Macedónia kapcsán kevéssé zavarja ez Orbánt: utóbbi két állam ideológiai szövetségese, amelyek belépésével új partnereket szerezne Brüsszelben, míg Ukrajna integrációja ezzel ellentétes hatást érne le. 

Egy tágabb értelmezési keret, hogy az ukrán csatlakozás és az ahhoz szükséges intézményi reformok szembe mennek az EU gyengítését célzó budapesti törekvésekkel. Orbán hosszú ideje szónokol róla, hogy más szélsőjobboldali vezetőkkel és pártokkal karöltve belülről akarja átalakítani az EU-t. Ezekről a tervekről nemrég a Mathias Corvinus Collegium és a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) párthoz köthető, a médiában ultrakonzervatívként jellemzett Ordo Iuris Intézet Nagy újrarendeződés címmel közölt összefoglalót. 

Az írás alapvetése, hogy az EU „egzisztenciális válsággal küzd”, nem demokratikus, aláássa a nemzeti szuverenitást, veszélyezteti a polgári szabadságjogokat, rákényszeríti a tagállamokra a „progresszív ideológiát”, aláássa Európa biztonságát és versenyképességét. Ezért vagy vissza kell térni az EU kezdeti struktúrájához, amely egy korlátozott gazdasági közösség volt; vagy egy „új kezdet” keretében meg kell szüntetni az EU jelenlegi formáját, fel kell oszlatni az uniós intézmények nagy részét, és kormányközi jellegű, laza és önkéntes együttműködések hálójaként kell folytatni az európai történetet.  

Ezt a VSquare beszámolója szerint az amerikai Heritage Alapítvány is felkarolta, amely a Project 2025 nevű, a Trump-kormány által a gyakorlatban elég szorosan radikális jobboldali programjáról ismert. Ez annak fényében nem meglepő, hogy egy erős és egységes Európa ellentétes a Trump-kormány és a mögötte álló ideológiai és gazdasági csoportok érdekeivel. 

Az már egy másik kérdés, hogy a trumpizmus nem mindig alkot koherens rendszert: Ukrajna EU-tagsága előtt a legutóbbi amerikai béketerv például nyitva hagyta az ajtót, leginkább azért, mert az elnök környezete azt szeretné elérni, ha az integráción keresztül Európa vállalná magára Ukrajna gazdasági és biztonsági megtámasztásának költségeit.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkOrbán számára még kedvező is lehetne a többsebességes Európa terveA geopolitikai kihívások miatt ismét napirendre került az EU reformja és bővítése. Ez a magyar érdeket sérti, de Orbán hatalmi érdekeit nem feltétlenül.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz ukrán gabona csak bűnbak, miután nem jött be a háborús spekulációA gabonaimport-vita eszkalálódását legalább annyira belpolitikai tényezők befolyásolták, mint a tényleges piaci folyamatok.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkVan olyan korrupciós mutató, amelyben Magyarország már behozta UkrajnátUkrajna valóban Európa egyik legkorruptabb országa, de a politikai korrupció és a közpénzek magáncélra való felhasználása terén Magyarország hasonló szintre csúszott.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ agrárfinanszírozás eu-csatlakozás Európai Unió integráció kohéziós alap Orbán Viktor Ukrajna uniós források Olvasson tovább a kategóriában