Hírlevél feliratkozás
Mészáros R. Tamás
2025. április 30. 11:57 Világ

Megérzi a pofonokat, de Kína egyelőre nem látszik megtörni a kereskedelmi háborúban

A kereskedelmi háború fő célpontja, Kína egyelőre nem látszik megtörni. Bár a kínai gazdasággal is vannak komoly szerkezeti problémák, Peking a jelek szerint menedzselhetőnek tartja a vámháború költségeit, és abban is bízik, hogy a világgazdaság nagyobb része ellenszegül majd az amerikai zsarolásnak.

Felülnézet: A kínai gazdaság az első negyedévben gyorsult, 5,4 százalékos növekedést produkált, bár ebben az is benne van, hogy a vámháborús félelmek miatt az év elején megugrott az export*Az emelés előtt be akartak tárazni az amerikai importőrök., az áprilisi vámemelés pedig még nem látszik az adatokban. Jó jel viszont Pekingnek, hogy a kiskereskedelmi forgalom is erősen, 5,9 százalékkal emelkedett.

  • Az 5 százalékos éves növekedési cél a vámháború ellenére nincs veszélyben, legfeljebb „proaktívabb” költségvetési és monetáris politikára lesz szükség a pénzügyminisztérium és a jegybank szerint.

Igen, de: piaci közgazdászok viszont ennél borúsabban látják a helyzetet, a második és harmadik negyedévre 4 százalék alatti növekedést várnak a jelenlegi tendenciák mellett.

  • 2023 decembere óta a legalacsonyabb szintre esett vissza, és az ipari termelés csökkenését mutatja a feldolgozóipari beszerzési menedzser index, amelyet a kínai statisztikai hivatal szerdán publikált. A hivatal kommentárja szerint az esésnek a „külső környezet változásához” van köze.
  • Viszont egyes elemzések szerint még így is enyhébb a kereskedelmi háborús sokk hatása a kínai gazdaságra a pesszimistább előrejelzésekhez képest.

Tágabb kontextus: Kína a rendszer belső legitimációja és Hszi Csin-ping pártfőtitkár renoméjának védelme miatt sem engedheti meg magának, hogy úgy tűnjön, engedményeket tesz a Kínát becsmérlő Trump-kormány felé.

Előzmények: Peking az amerikai vámok viszonzását követő első ellencsapásként az exportengedélyeztetési rendszer átalakítására hivatkozva felfüggesztette számos olyan kulcsfontosságú ásványi anyagok és feldolgozott nyersanyag kivitelét, amelyek globális termelésének és finomításának több mint 90 százalékát Kína adja.

  • A nyugati ipar számára ez régen ismert sebezhetőség, Trump erre hivatkozva hivatalba lépése óta Ukrajnától Kongón át Grönlandig számos területen tett kísérleteket a ritkaföldfémekhez való amerikai hozzáférés diverzifikálására.
  • Az azonban nem vall kiemelkedő stratégiai érzékre, hogy az előtt kezdett Kínával vámháborúzni, hogy a diplomáciai fenyegetéseken túl bármilyen valós lépést tett volna a sebezhetőség csökkentése érdekében.
  • Az is jelentős kihívás az Egyesült Államok számára, hogy Kína dominanciája nem pusztán a bányászaton alapul, hanem a ritkaföldfémek finomítását és feldolgozását végző, bonyolult, sok stádiumból álló fém- és vegyipari ellátási láncon, amelynek külföldi reprodukálása szakértők szerint nem hogy néhány hónapos, még sok éves távlatban sem reális.

Mi várható? Sajtóértesülések szerint a kínai kormány ezzel együtt is is a vámok egy részének felfüggesztésére készül, miután bizonyos orvosi eszközöket, ipari vegyületeket és más termékeket nem tudnak máshonnan beszerezni.

  • Ugyan a kínai megrendelők a vámháború miatt visszamondták 50 Boeing gép átvételét, a Bloomberg forrásai szerint a pekingi vezetés a repülőgép-lízinget azért továbbra is vámmentesen engedélyezné. A belpolitikai indíttatású keménykedés ellenére Kína esetében is vannak jelei, hogy a jelenlegi helyzet hosszú távon nem tartható.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHa a kormány kelet felé néz, ott is azt látja, hogy küzdeni kell a növekedésértKínában a 2008-as válság óta nem látott módszerekkel próbálnak élénkíteni, de szerkezeti átalakításokról hallani sem akarnak.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHol van az a pont, amely felett a vámháborúnak már nincs értelme?Amerika a potenciális recesszió mellé bizalmi és tőkepiaci válságot rakott a saját nyakába, ezzel a feltörekvő piacok közé árazta be magát.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkLehet logika Trump viselkedésében, de megéri?Meglepő, túlzott és közgazdaságilag nehezen indokolható az elnök vámpolitikája, de az legalább már látszik, hogy a célkeresztben elsősorban Kína van.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ amerikai egyesült államok feldolgozóipar kereskedelmi háború Kína növekedés Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Váczi István
2025. május 14. 12:10 Világ

Zakatol a háború, dübörög a diplomácia, az orosz gazdaság köhög

Mindenki Trump kegyeit keresi, de ha létre is jön az isztambuli orosz-ukrán találkozó, nem valószínű, hogy sokkal közelebb kerülünk a békéhez.

Mészáros R. Tamás
2025. május 12. 16:39 Világ

Növelheti a kínai fegyverek népszerűségét a rövid indiai-pakisztáni háború

Kelendőbbek lehetnek az élesben korábban nem bizonyított kínai fegyverek, miután valószínűleg ezeknek köszönhetők a kezdeti pakisztáni légi sikerek.

Mészáros R. Tamás
2025. május 12. 12:05 Világ

Miután megdrágította az EU a kínai e-autókat, elkezdtek benzinest hozni

Nem sikerült megállítani a terjeszkedést, a kínai márkák piaci részesedése öt százalék fölé emelkedett.

Fontos

Jandó Zoltán
2025. május 15. 12:56 Közélet, Vállalat

Akár NER-es lenyúlások előtt is teret nyithat a nagytakarítási törvény

A pongyola tervezet szerint szinte minden exportőrt és külföldről vásároló céget is szankcionálni lehet, ha Lánczi Tamásék úgy döntenek.

Gergely Péter
2025. május 15. 09:33 Pénz

Egyre olcsóbbak a személyi kölcsönök nagy testvérei

Egyre kedvezőbb a szabad felhasználású jelzáloghitelek árazása, de változatlanul csak kiegészítő termékek a lakossági finanszírozásban.

Jandó Zoltán
2025. május 15. 05:50 Közélet

Kellett még egy magánrepülő az állami százmilliárdokkal kitömött vállalatcsoportba

A Tiborcz István üzleti körével bizniszelő Balázs Attila romániai vállalata vett egy másfélmilliárdos repülőt, a csoporton belül legalább a másodikat.