(A szerző független pénzügyi szakértő. Az Ekonomi a G7 véleményrovata.)
Az elmúlt időszakban sok cikk jelent meg Donald Trump meglepő, túlzottnak nevezhető és közgazdaságilag nehezen indokolható vámpolitikájával kapcsolatban. Talán kicsit túl sokan foglalkozunk ezzel a témával, de sajnos amit az amerikai elnök az elmúlt három hónapban összetrollkodott, amellett nehéz elmenni szó nélkül, és ez a vámháború elég komolyan meg fogja határozni mindannyiunk életét a következő években is. Megpróbálok pár következtetést levonni, tanulságot, ami a jövőre is adhat némi támpontot, mégis mire megy ki a régi-új elnök politikája.
Célkeresztben Kína
Az elsődleges tanulság számomra, hogy egyértelműen kiderült, az USA a legnagyobb veszélyt Kínában látja. A világ második legerősebb gazdaságával működő ország lett egyértelműen a vámháború elsődleges célpontja, az amerikai érdek elsősorban az, hogy gazdaságilag keresztbe tegyen az ázsiai országnak. A cikk írásakor érvényes 145 százalékos vámról mindenki tudja, hogy egy vicc, előző írásukban Virovácz Péterék nagyon okosan levezették, hogy ilyen vámszint mellett vagy a helyettesítő termékek veszik át a piacon a kínai (fordítva az amerikai) termékek helyét, vagy egyszerűen a keresleti görbe alapján egy bizonyos árszint felett már senki sem fogja megvenni azokat a termékeket.
A legnagyobb kérdés, hogy miért Kína és miért ebben a formában. Talán kicsit szokatlan módon, fordított logikai sorrenddel próbálom meg érzékeltetni az amerikaiak Kínával kapcsolatos „aggodalmát”. A Wall Street Journal 2024. október 18-ai számában készült egy hosszabb interjú az akkor még csak elnökaspiráns Donald Trumppal. Az interjúban megkérdezték Trumpot, hogy az USA tenne-e katonai ellenlépéseket, ha Kína blokád alá vonná Tajvant. A leendő elnök szó szerint ezt mondta: „Nem kellene semmit sem csinálnom, hiszen a kínai elnök tisztel engem, és tudja, milyen kib@szott őrült vagyok. Azt mondanám inkább: ha Tajvanra mész, akkor megadóztatlak. Azonnal. 150-200 százalékos tarifákkal.” A cikkben Donald Trump azt is belengette, hogy adott esetben megszüntetné a teljes kereskedelmet a két ország között.
Most ott tartunk, hogy Trump kivetette majdnem ezt a szintű vámot, ugyanakkor Kína – egyelőre – nem vonta blokád alá Tajvant. Az amerikai logika valószínűleg nem az volt, hogy kiprovokálja a blokádot, hanem hogy előre elrettentse Kínát bármiféle katonai lépéstől. A precedens ugye Oroszország esete Ukrajnával, gyakorlatilag katonai ellencsapás nélkül foglalták el Ukrajna területének közel 20 százalékát az oroszok. És ígéretével ellentétben az amerikai elnöknek továbbra sem sikerült lezárnia az orosz-ukrán háborút, ugyanakkor sikerült visszaraknia a diplomácia térképére az oroszokat, igaz, ez talán következhet az amerikaiak Kína-ellenes politikájából.
Ahhoz ugyanis, hogy Kínát adott esetben ténylegesen gyengíteni tudják, szükség van az oroszok támogatására is, de legalábbis valamiféle semlegességére. Az elmúlt három évben az orosz-kínai gazdasági kapcsolatok az oroszok ellen hozott szankciók miatt jelentősen erősödtek, a szankcionált orosz nyersanyagok jó része Kínában köt ki, másrészről amit nem tudnak az oroszok beszerezni Nyugatról, behozzák Kínából. Nem nagyon tudok más racionális okot, hogy az orosz-ukrán háború esetében jelenleg miért tűnik úgy, hogy Trump az oroszoknak kedvez, és miért az áldozat, az ukrán fél az, amelyiknek mindenben engednie kell. Vagy legalábbis kellene.
Kritikus fémek
A másik szembeötlő irányvonal, amit az új amerikai kormány elkezdett erőltetni, a ritkaföldfémekhez való hozzájutás lehetősége. Számos ásványi kincset termelnek ki az USA-ban vagy olyan országokban, amelyek Amerika-barátnak számítanak. De ezeknek a ritkafémeknek Kína a legnagyobb kitermelője. Nem mellesleg a Kínára kivetett brutális vámokkal szembeni egyik első válaszlépés a kínaiak részéről pont ezeknek a fémeknek az exportkorlátozása, tilalma lett.
Most úgy néz ki, hogy ezeket az anyagokat az USA nehezen vagy sehogy sem tudja beszerezni. Mindenki – én is – nézett, mint borjú az újkapuban, amikor Trump bedobta Grönland megszerzésének az ötletét, pedig a hajózási útvonalak fontosságán kívül Grönland egyetlen egy ok miatt lehet fontos: számos ritkaföldfém van a szigeten, amire szüksége lenne az amerikai iparnak. Így már érthető, hogy a szinte lakatlan sziget miért lett hirtelen fontos az USA-nak.
Egy másik ország, ahol vannak ilyen tartalékok, Ukrajna. Érdekes módon a háborút az amerikaiak úgy próbálták meg lezárni, hogy először – még mielőtt bármiben megállapodott volna a három fél – az ukrán ritkaföldfémekre szerették volna rátenni a kezüket. Az ukrán vezetésnek szerencsére idejében leesett a tantusz, hogy szinte az egyetlen adu a kezükben a nyersanyagkincs. Nem adták oda az amerikaiaknak, meglepő módon se tűzszünet, se béke nincs.
Az oroszokkal való „barátkozás”, engedékenység annak is szólhat, hogy az északi sarkkörön túli, tengermélyi, bizonyítottan ott lévő nyersanyagokhoz melyik fél milyen mértékben férhet hozzá.
Megéri?
Én nagyjából ezt a két új irányvonalat vélem felfedezni a Trump & Co jelenlegi működésében. Nem tudom, hogy helyesek-e ezek a következtetések, azt meg pláne nem tudom eldönteni, megéri-e ez az egész cirkusz az amerikaiaknak. Áttörést vagy akár csak részsikert sem tud felmutatni az USA, ellenben az már most nagyon jól számszerűsíthető, hogy az eddigi működésük mibe került.
Sikerült hazavágni az amerikai gazdasági növekedést, az inflációs várakozásokat évtizedes csúcsra emelniük, a tőzsdéket egyéves mélypontra küldeniük, felkergetniük az amerikai 10 éves állampapírhozamokat, legutolsó akciójuk során pedig a szent és sérthetetlen Fed elnökét vették célkeresztbe (a jegybank függetlensége tényleg kirívóan fontos az amerikaiaknak, is). Meg úgy általánosan sikerült elérniük, hogy megbízható partnerből megbízhatatlanná váljon az Egyesült Államok.
Tényleg megérte? Ráadásul kicsit több, mint másfél év múlva kongresszusi választások lesznek az USA-ban, könnyen bukhatják a republikánusok a többséget mindkét házban, az elnöki ciklus második felére béna kacsává válhat Donald Trump. A legutolsó amerikai közvélemény-kutatások szerint még a republikánus szavazók jelentős többsége sem ért egyet Trump vámpolitikájával.
Azt sejtettem, hogy nem fogunk unatkozni a Trump & Co második ciklusában, de őszintén szólva ekkora barmolásra nem számítottam. Izgalmasak lesznek a következő évek, nem csak tőkepiaci szempontból.
Világ
Zakatol a háború, dübörög a diplomácia, az orosz gazdaság köhög
Mindenki Trump kegyeit keresi, de ha létre is jön az isztambuli orosz-ukrán találkozó, nem valószínű, hogy sokkal közelebb kerülünk a békéhez.
Növelheti a kínai fegyverek népszerűségét a rövid indiai-pakisztáni háború
Kelendőbbek lehetnek az élesben korábban nem bizonyított kínai fegyverek, miután valószínűleg ezeknek köszönhetők a kezdeti pakisztáni légi sikerek.
Miután megdrágította az EU a kínai e-autókat, elkezdtek benzinest hozni
Nem sikerült megállítani a terjeszkedést, a kínai márkák piaci részesedése öt százalék fölé emelkedett.
Fontos
Akár NER-es lenyúlások előtt is teret nyithat a nagytakarítási törvény
A pongyola tervezet szerint szinte minden exportőrt és külföldről vásároló céget is szankcionálni lehet, ha Lánczi Tamásék úgy döntenek.
Egyre olcsóbbak a személyi kölcsönök nagy testvérei
Egyre kedvezőbb a szabad felhasználású jelzáloghitelek árazása, de változatlanul csak kiegészítő termékek a lakossági finanszírozásban.
Kellett még egy magánrepülő az állami százmilliárdokkal kitömött vállalatcsoportba
A Tiborcz István üzleti körével bizniszelő Balázs Attila romániai vállalata vett egy másfélmilliárdos repülőt, a csoporton belül legalább a másodikat.
