Hírlevél feliratkozás
A kongói hadsereg katonáit kísérik az M23 fegyveres mozgalom tagjai Gomában. Forrás: AFP / Europress
Vámosi Ágoston
2025. január 29. 10:39 Világ

Válságtanácskozást tartanak a kongói villámháború miatt

Hat nagykövetség – köztük a francia és a belga – épületét támadták meg a Kongói Demokratikus Köztársaság fővárosában, Kinshashában kedden. A francia nagykövetség épületét felgyújtották, gumiabroncsokat égettek, és eltorlaszolták a főváros forgalmas közlekedési útvonalait. A tüntetők az ország keleti részében zajló harcok ellen tiltakoztak.

Tágabb kontextus: az ország ásványkincsekben gazdag keleti része évtizedek óta konfliktusövezet a kongói és a ruandai hadsereg, illetve az utóbbi támogatását élvező helyi lázadók között. Az utóbbi napokban a környéken aktív Március 23. Mozgalom (M23) fegyveres csoport elfoglalta a térségi központnak számító Goma városának nagy részét.

  • A Ruandával határos városba legalább 3500 katona vonult be szombattól keddig. A kongói katonák a város repülőterére szorultak, ahonnan az ellenállást igyekeznek fenntartani. Gomában péntek óta nincs áram és víz, hétfőtől pedig az internetszolgáltatás sem folyamatos. A boltok bezártak, a közlekedés leállt, a kikötő és a repülőtér sem működik.
  • A gomai börtön is lángra kapott, és háromezer fogoly szabadult ki a rácsok mögül. Az ENSZ tömeges szexuális erőszakról, fosztogatásról számolt be, a fosztogatók az ENSZ Világélelmezési Programjának helyi központjait és a Vöröskereszt adományait sem kímélték.

Reakciók: a kenyai elnök, William Ruto bejelentette, hogy szerdán válságtanácskozást tartanak a kongói elnökkel, Félix Tshishekedivel és a ruandai elnökkel, Paul Kagaméval. Az ENSZ szerint a szerdai nap kritikus fontosságú lesz, mert a városban rekedt kongóiaknak elfogynak az élelmiszer- és ivóvíztartalékaik.

  • Szijjártó Péter magyar külügyminiszter is megszólalt, kedd esti közleményében felszólította a ruandaiakat, hogy vonják vissza csapataikat a Kongói Demokratikus Köztársaság területéről.

Miért fontos ez? A Vöröskereszt szerint januárban 400 ezer embernek kellett elhagynia az otthonát a térségben, és több mint 600 sérültet láttak el, köztük nőket és gyerekeket. A hétfői összecsapásokban legalább 17-en meghaltak, és 367-en sérültek meg súlyosan. A segélyszervezet figyelmeztetett, hogy a gomai kutatóintézet laboratóriumában ebolavírust tartalmazó minták is vannak.

  • A ruandai kormány ugyan tagadja, hogy támogatja az M23-at, de az ENSZ békefenntartók vezetője, Jean-Pierre Lacroix szerint az M23 oldalán több katona harcol a ruandai hadseregből. Az Európai Unió is felszólította a ruandai kormányt, hogy ne támogassa tovább az M23-at, és vonuljon vissza Kongóból.
  • A Duna Aszfalt-csoport részt vesz egy nagy útépítési projektben az ország délkeleti részén, de nehéz megítélni a fejlesztés előrehaladását. A kongói elnök tavaly ősszel Magyarországra látogatott, és Orbán Viktorral is tárgyalt.

Számokban: a Kongói Demokratikus Köztársaság Afrika második legnagyobb országa, hivatalos nyelve a francia. A főváros, Kinshasha népességét jelenleg több mint 17 millióra becsülik. 2050-re a főváros a világ negyedik legnépesebb városa lesz 35 milliós népességgel, megelőzve Tokiót, Sanghajt és New Yorkot.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz Orbán-kormány aszfaltozója Afrika szívében vesz részt egy 125 milliárd forintos útépítésenA Duna Aszfalt a világkereskedelem szempontjából is jelentős útépítésen vesz részt, amely a Kongói DK-t és Zambiát köti össze.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikk138 milliárd forintos afrikai útépítés reklámfilmjében tűnik fel a Duna AszfaltA világ egyik legkorruptabb országában vesznek részt egy világkereskedelmi szempontból számottevő útépítésen. A kollégáik nagy nehézségekkel küzdenek.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkÍgy néz ki, amikor Szíjj László 145 milliárdos útépítésért repül AfrikábaA negyedik leggazdagabb magyar azért utazott a Kongói DK-ba, mert egy világszinten számottevő útépítést készít elő a világ egyik legkorruptabb országában.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAfrikai partnereket keres a 144 milliárdos útépítéshez a Duna AszfaltSzíjj László cége egy szerencsés rokoni kapcsolatnak is köszönhetően építkezhet a világ egyik legkorruptabb országában, a Kongói DK-ban.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEgy feldühödött elnök miatt csúszhat a Duna Aszfalt 140 milliárd forintos afrikai útépítéseA zambiai és a kongói elnök találkozása után elhalasztották az alapkőletételt. Egy cikk szerint elszámolási viták állnak a háttérben, a Duna Aszfalt cáfolja ezt.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ Afrika Duna Aszfalt ensz Kongói Demokratikus Köztársaság Ruanda Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Váczi István
2025. február 5. 18:30 Világ

Megvalósuló összeesküvés-elmélet? Ukrán érdek, hogy menjenek bányászni amerikai cégek

Úgy tűnik, mintha kiárusítaná országát az ukrán elnök, de a szóban forgó lelőhelyek vagy orosz megszállás alá kerültek, vagy tőke és szaktudás kell a kiaknázásukhoz.

Vámosi Ágoston
2025. február 5. 15:03 Világ

Itthon cégek kísérleteznek vele, a spanyol kormány viszont országosan rövidítené a munkahetet

A munkaidő-csökkentés több nyugat-európai országban is napirenden van. A spanyol javaslatnak viszont először át kell mennie a parlamenten, ahol a kormánypártnak nincs többsége.

Váczi István
2025. február 5. 13:44 Világ

Amit Trump szeretne, azért a NATO szétbombázta Szerbiát

Saját mércéjéhez képest is hajmeresztő ötlettel állt elő az amerikai elnök a Gázai övezet jövőjével kapcsolatban, de nehéz elképzelni a megvalósulását.

Fontos

Torontáli Zoltán
2025. február 7. 05:30 Adat, Élet

Jóval nagyobb élelmiszer-drágulást mértünk, mint amire a hivatalos adatok alapján számítottunk

Egyetlen év alatt 40-ről 70 forintra ugrott a tojás, 250-ről 330 forintra a tej ára, és sok más termék is magas inflációt jelez.

Jandó Zoltán Vámosi Ágoston
2025. február 6. 17:17 Közélet, Vállalat

Úgy tűnik, a főváros nyert, de lehet még csavar a mini-Dubaj-ügyben

Bár Gulyás Gergely szerint a NER-es üzleti körök nem akarják majd megvenni a rákosrendezői ingatlanokat, erre nem lehet mérget venni.

Avatar
2025. február 6. 16:24 Élet

Már kevésbé támogatja a lakossági parkolást hat budapesti kerület

Jelentős változásokat hozott 2025 a lakossági parkolásban, több fővárosi kerület is csökkentette a korábban nyújtott kedvezmények mértékét.