Hírlevél feliratkozás
A Galaxy Leader teherhajó, amit húszi lázadók térítettek el 2023 novemberében. Fotó: AFP / Europress
Vámosi Ágoston
2025. január 21. 16:10 Világ

Olcsóbbak lehetnek a Kínából rendelt áruk a Vörös-tengeri válság végével

Ismét zavartalanul haladhatnak a kereskedelmi hajók az Ádeni-öbölben és a Vörös-tengeren – ezt ígérték a húszik a gázai tűzszünet megkötésének napján. A húszik ígérete szerint ezentúl kizárólag izraeli hajókat támadnak a térségben.

Előzmények: 2023 ősze óta több mint száz, nemzetközi kereskedelmet folytató hajót támadtak meg a húszik ezen a területen, több alkalommal rakétákkal és drónokkal. A támadókat az Iráni Forradalmi Gárda több parancsnoka és tanácsadója aktívan segítette a háttérből. Az Ázsiából Európába tartó konténerhajóknak ezért biztonságosabb volt megkerülniük Afrikát.

Miért fontos ez? A vörös-tengeri hajóforgalom Európát közi össze az ázsiai gyárakkal és a közel-keleti olajmezőkkel, a globális kereskedelem közel harmadát bonyolítja le.

  • A hosszabb útvonal növelte a károsanyag-kibocsátást is. 2024 első felében 23 millió tonnával nőtt a hajózás károsanyag-kibocsátása az előző évhez képest, a konténerszállító hajóké pedig 15 százalékkal.

Reakció:Afrika megkerülése legalább egy héttel hosszabbá tette ezt a négy-öt hetes kereskedelmi útvonalat. A húszik bejelentésének a következménye egy elképesztően nagy, 20 százalékos költségcsökkentő tényező – mondta a G7 kérdésére Muhi Gergely, az Equilor vezető elemzője.

  • Donald Trump lépéseinek azonban ennél is nagyobb hatása lehet a világkereskedelemre Muhi szerint: sokkal kevesebb áru mehet Kínából az Egyesült Államokba, ami a világ többi részén további költségcsökkenést, az olcsóbbá váló termékek pedig végső soron deflációt, dezinflációt okozhatnak.

Számokban: a támadássorozat jelentős bevételkiesést okozott Egyiptom számára, amely a Szuezi-csatornán áthaladó hajókból korábban évi 9,4 milliárd dollár bevételre tett szert. A dél-izraeli Eilat kikötőjének forgalma eleinte 85 százalékkal visszaesett, később pedig csődöt jelentett emiatt.

  • A Vörös-tengeren a támadások idején áthaladó hajók biztosításának ára a hajók értékének egy százalékára emelkedett, ami dollármilliós tétel.

Mi következik? Azt egyelőre nem tudni, hogy a törékeny tűzszüneti megállapodás után a nagy hajózási társaságok mikor látják ismét biztonságosnak a Szuezi-csatornán keresztüli útvonalra irányítani a hajókat.

  • A húszik továbbra is fenntartják, hogy egy esetleges brit vagy amerikai támadás esetén az ő hajóik sem lesznek biztonságban a Vörös-tenger déli részén.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHajók lángolnak, mégis nő a forgalom Európa legfontosabb kereskedelmi útvonalánIsmét egyre több a támadás a Vörös-tengeren, ám a húsziktól kevésbé tartó orosz szellemflotta és a kínai kereskedők mégis növelik a forgalmat.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA tengeri útvonal, amely mindenkinek fontos, mégis egyre veszélyesebbElvileg minden nagyhatalom abban érdekelt, hogy a Vörös-tengeren át lehessen jutni, mégis egy éve tartják rettegésben a hajósokat a húszi támadások.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNem lehet árat emelni, a gyártóknak-kereskedőknek kell lenyelni a vörös-tengeri válság árátBár óriási nehézségeket okoz, hogy Afrikát megkerülve kell az árut szállítani, mégis olyan piaci helyzet van, hogy emiatt árat emelni többnyire képtelenség.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ hajók húszi Irán kereskedelem kikötő konténer Szuezi-csatorna vörös-tengeri válság Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Váczi István
2025. február 5. 18:30 Világ

Megvalósuló összeesküvés-elmélet? Ukrán érdek, hogy menjenek bányászni amerikai cégek

Úgy tűnik, mintha kiárusítaná országát az ukrán elnök, de a szóban forgó lelőhelyek vagy orosz megszállás alá kerültek, vagy tőke és szaktudás kell a kiaknázásukhoz.

Vámosi Ágoston
2025. február 5. 15:03 Világ

Itthon cégek kísérleteznek vele, a spanyol kormány viszont országosan rövidítené a munkahetet

A munkaidő-csökkentés több nyugat-európai országban is napirenden van. A spanyol javaslatnak viszont először át kell mennie a parlamenten, ahol a kormánypártnak nincs többsége.

Váczi István
2025. február 5. 13:44 Világ

Amit Trump szeretne, azért a NATO szétbombázta Szerbiát

Saját mércéjéhez képest is hajmeresztő ötlettel állt elő az amerikai elnök a Gázai övezet jövőjével kapcsolatban, de nehéz elképzelni a megvalósulását.

Fontos

Torontáli Zoltán
2025. február 7. 05:30 Adat, Élet

Jóval nagyobb élelmiszer-drágulást mértünk, mint amire a hivatalos adatok alapján számítottunk

Egyetlen év alatt 40-ről 70 forintra ugrott a tojás, 250-ről 330 forintra a tej ára, és sok más termék is magas inflációt jelez.

Jandó Zoltán Vámosi Ágoston
2025. február 6. 17:17 Közélet, Vállalat

Úgy tűnik, a főváros nyert, de lehet még csavar a mini-Dubaj-ügyben

Bár Gulyás Gergely szerint a NER-es üzleti körök nem akarják majd megvenni a rákosrendezői ingatlanokat, erre nem lehet mérget venni.

Avatar
2025. február 6. 16:24 Élet

Már kevésbé támogatja a lakossági parkolást hat budapesti kerület

Jelentős változásokat hozott 2025 a lakossági parkolásban, több fővárosi kerület is csökkentette a korábban nyújtott kedvezmények mértékét.