Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2024. július 19. 14:47 Világ

Sokkal drágábban épülhet új atomerőmű Csehországban, mint Pakson

A dél-koreai KHNP építheti meg Csehország új atomerőművét a jelenleg is működő Dukovany atomerőmű telephelyén.

Számokban: a tender lezárásakor ismertetett előzetes számok alapján a dél-koreai vállalat 400 milliárd koronáért épít két APR1000 típusú reaktort 2029 és 2036 között; két másikra pedig opciót szerzett, amelyeket adott esetben a temelíni atomerőmű telephelyén építhet majd meg.

  • A cseh vállalkozások beszállítói arányát 65 százalékosra tervezik, a termelt áram ára pedig megawattóránként 90 euró alatt marad majd.

Miért fontos ez? A cseh állami elektromos társaság (CEZ) áramtermelési kapacitásának több mint harmadát még szenes erőművek adják, ezek kiváltását segítik majd az új reaktorok.

  • Az atomenergia aránya a cseh energiamixben körülbelül 30 százalék, ezt 50 százalékra akarják növelni.

Tágabb kontextus: míg Németország bezárta összes atomerőművét, a közép-európai országok többsége újak építését tervezi. Lengyelország 2022-ben a Westinghouse-t és a Bechtelt bízta meg az ország első három atomreaktorának felépítésével, míg Pakson az orosz Roszatom és alvállalkozói építkeznek.

  • A cseh tenderen eleve nem indulhattak orosz és kínai cégek, előbbieket Ukrajna orosz lerohanása óta az EU-n belül sehol sem látják szívesen, leszámítva Magyarországot.

Alulnézet: érdemes összevetni a fenti számokat a paksi projektével. Itt 12,5 milliárd euróért épít két, egyenként 1200 megawatt teljesítményű reaktort a Roszatom, az áram ára 2016-os számítások szerint 50-57 euró/megawattóra körül lesz majd.

  • A cseh projekt során épülő blokkok 1055 megawattosak, az ár euróban pedig mintegy 16 milliárd. Ebből az következik, hogy egy megawatt beépített kapacitás mintegy 43 százalékkal lesz drágább Csehországban, mint Pakson.

Igen, de: a költségek összehasonlításának igazán csak az atomerőművek felépítése után van értelme, mivel ezek a nyugati világban mindig drágulnak – és késnek, mint Paks 2-nél már meg is tapasztalhattuk.

  • A cseh esetben növeli a bizonytalanságot, hogy még nincs aláírt szerződés a KHNP-vel, a tenderből korábban kiesett Westinghouse pedig jogi lépésekkel fenyeget, mert szerinte dél-koreai riválisának nincs joga használni az ő technológiáját, amelyen az APR1000 reaktor alapszik.

Mit mondanak ők? A cseh vállalatokkal való együttműködés abszolút szükséges az új reaktorok felépítéséhez – mondta még májusban a KHNP egyik illetékese.

  • Idehaza erős kételyek övezik a megcélzott 40 százalékos magyar beszállítói arány elérhetőségét, de Csehországban hagyományosan erős az atomipar, a Skoda Művek korábban licencben gyártott VVER reaktorokat.

Mi következik? Jövő márciusig kell aláírni a végleges szerződést a KHNP-vel, míg a további két reaktorra szóló opció a következő három-öt évben lesz lehívható.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEgyetlen országban tudnak olcsón atomerőművet építeni, de még ott is lemondtak rólaMíg a fejlett világban egyre drágább, Dél-Koreában csökken az atomerőművek fajlagos költsége. Ám az ezt lehetővé tevő központosított rendszer a korrupció melegágyává vált.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkOlcsóbbá és kiszámíthatóbbá tehetik az atomenergiát a moduláris erőművekLengyelország és Románia már a legújabb moduláris technológia hasznosításán dolgozik, amivel akár a paksi fejlesztéseket is előzhetik.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkPaks 3 előbb kész lesz, mint Paks 2?A világban a nukleáris energia terén komoly fejlesztések zajlanak, amelyeknek akár hazánk is komoly haszonélvezője lehet.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA nyugati világ újra az atomhoz fordulna, csak elfelejtette, hogy kell erőművet építeniAz orosz gáz elapadása miatt ismét népszerűvé vált az atomenergia Európában és Amerikában, ám az elmúlt két évtized beruházásai alapján az atomipar nincs felkészülve a feladatra.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ atomenergia atomerőmű Csehország dél-korea Paks 2 paks II roszatom Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Vámosi Ágoston
2025. április 25. 17:05 Közélet, Világ

Uniós forrásokat bukhat Magyarország az arcfelismerő rendszer miatt

Ha sikerül a kormánynak kiépíteni olyan rendszert, amely megfelel az uniós AI-szabályozásnak, akkor is sértheti az Alapjogi Chartát.

Vámosi Ágoston
2025. április 25. 15:24 Világ

A magyar kormány kivár, a lengyelek tovább fegyverkeznek az uniós pénzügyi engedéllyel

Már eddig is ők költötték a legtöbbet a hadseregre a NATO-tagállamok közül gazdaságarányosan, de ezt kevésnek látják az orosz fenyegetés árnyékában.

Elek Péter
2025. április 25. 13:12 Világ

Lehet logika Trump viselkedésében, de megéri?

Meglepő, túlzott és közgazdaságilag nehezen indokolható az elnök vámpolitikája, de az legalább már látszik, hogy a célkeresztben elsősorban Kína van.

Fontos

Vámosi Ágoston
2025. április 27. 06:06 Közélet

Csak árrésstoppos csirkeszárnyra futja, kiterjedhet a szerdai sztrájk a közszférában

Az önkormányzati köztisztviselők után kormányablakban dolgozók is sztrájkolhatnak, és máshol is ingerültek az alacsony fizetések miatt.

Bucsky Péter
2025. április 26. 06:06 Podcast

Kimarad a nagy európai hadiipari fejlesztésekből Magyarország, és ennek jó oka van

Európában rég nem látott hadiipari fejlesztések zajlanak, de Magyarországon nincsenek olyan cégek, amelyek ebből igazán profitálni tudnának.

Torontáli Zoltán
2025. április 25. 06:07 Közélet, Vállalat

Kevesebb pénzt adna a kormány a Demján Sándor Program nyertes cégeinek

Az 1+1-nevű részt az utolsó pillanatban 1,25+0,75-re módosíthatják, így a nyertes pályázóknak nem adnának annyi támogatást, amennyit ígértek.