Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2023. április 24. 10:04 Világ

Már nem csak Ukrajnában pusztulnak tömegével a szovjet eredetű fegyverek

A fegyverszüneti kezdeményezések összeomlása után továbbra is teljesen kaotikus a szudáni helyzet, hazánkkal együtt rengeteg ország próbálja minél előbb kimenekíteni az állampolgárait. Az ENSZ szerint a harcoknak már több mint 400 halálos áldozata van, a sebesültek száma pedig ezrekben mérhető.

A felvételek alapján a harcok katonai értelemben vett súlyossága is egyértelmű. Az Oryx blog már napokkal korábban el is kezdte a védjegyévé vált listakészítést a felvételekkel igazolható haditechnikai veszteségekről, és ebből látszik, hogy különösen a repülőgépek és helikopterek körében végeztek máris nagy pusztítást a harcok.

Biztosan odaveszett már például a szudáni légierő három Szu-25-ös csatarepülőgépe, amelyek ugyan szovjet eredetűek, de a típust Ukrajnában is alkalmazza mindkét harcoló fél, mert koros voltuk ellenére még manapság is nagyon hasznos fegyverhordozó platformnak számítanak, kiemelkedő túlélőképességgel kombinálva. A szudáni gépek ez utóbbit azért nem tudták megmutatni, mert mindhármat a földön állva érte a végzete.

Szintén egy szudáni repülőtéren veszett oda az egyiptomi légierő három MiG-29-ese, amelyek hosszú ideje ott állomásoztak. Ezek közül csak az egyik semmisült meg teljesen, a másik kettőnél egyelőre csak a sérülésük biztos. Ezt a típust szintén nem kell felénk bemutatni, a magyar légierő is repülte, Ukrajnában pedig az ukrán légierő legfontosabb gépe a Szu-27-esek mellett, a flottát szlovák és lengyel átadott MiG-29-esek is erősítik már.

Szovjet építésű támadó helikopterek közül is már legalább fél tucat odaveszett Szudánban, az alábbi felvételen például épp egy Mi-35-ös látható.

A harcok kíméletlenségét mutatja, hogy civil repülőgépek is odavesztek a kartúmi repülőtéren, a Saudiának például egy Airbus A330-300-ast kellett leírnia ilyen okokból, míg a belorusz Belcanto Airlines-nak egy Il-76TD-t.

Nem meglepő módon az elpusztult földi fegyverzetben is a szovjet eredetű haditechnika dominál, a T-55-ös harckocsi különböző változataiból már legalább nyolc megsemmisült. Ezt a típust az orosz hadsereg egyébként – miután elővette a több évtizedes tárolásból – már szintén Ukrajnába vitte, de veszteségéről egyelőre nem jelent meg információ.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHúsz éve nem volt olyan sok katonai hatalomátvétel a világban, mint idénAz egy hónapon belül második szudáni puccskísérlet a jelek szerint sikerrel jár. Az utóbbi két évtized békésebb volt a katonai hatalomátvételek szempontjából.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMiért égnek ki tömegével az orosz tankok?Taktikai hibák, korszerűtlen védelmi megoldások és néhány tervezési jellegzetesség is hozzájárul ahhoz, hogy nagyon nem jó orosz harckocsizónak lenni Ukrajnában.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNem segítettek a nyugdíjas korú tankok az oroszokon, de most jön a neheze az ukránok számáraA jelek szerint befejeződött az orosz kivonulás Herszon megye nyugati részéből, mostantól a Dnyeper vonalán védekeznek. A túlparton több tucat régi T-62-est hagytak hátra.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ háború harckocsi oryx polgárháború repülőgép szudán veszteség Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Avatar Fazekas Dóra
2023. november 30. 16:11 Világ

A COP28 megrendezésével Dubaj kihívja maga ellen a sorsot

A fosszilis energiahordozók nagyobb hangsúlyt kaphatnak, mint bármelyik korábbi klímakonferencián.

Debreczeni Anna
2023. november 29. 09:57 Világ

Olajüzleteket kötnének a klímacsúcson a kiszivárgott iratok szerint

Az Egyesült Arab Emírségek a házigazdája a COP28-nak, de nem feltétlen a klímaválsággal foglalkozna Szultan Ahmed al-Dzsaber.

Mészáros R. Tamás
2023. november 28. 04:34 Világ

Makacs jelzálogok és megtakarítások miatt nem hat a kamatpolitika – kérdés, hogy meddig

A korábbi évtized alacsony jelzálog- és kötvénykamatai, a járvány alatti megtakarítások és az iparpolitika is ellentart.

Fontos

Torontáli Zoltán
2023. december 1. 04:34 Élet, Vállalat

Már nem igaz, hogy a munkaerőhiány miatt könnyű állást találni

Elég furcsa helyzet alakult ki a magyar munkaerőpiacon, mert a magas infláció miatt elkezdtek tömegével új állást keresni azok, akiknek egyébként van munkájuk.

Stubnya Bence
2023. november 30. 19:06 Közélet

Kamatstop-hosszabbítás, mini-Dubaj, reptérvásárlás – a kormányinfó legfontosabb bejelentései

Heteken belül megvenné az állam a ferihegyi repteret, konzultálnának a rákosrendezői beruházásról.

Stubnya Bence
2023. november 30. 13:23 Közélet

Zuhanórepülésbe kezdtek a kormánynak kedves demográfiai mutatók

Harmadik hónapja csökkent a születések száma, miközben az év első 9 hónapjában a házasságok száma is zuhant.