Hírlevél feliratkozás
Stubnya Bence
2023. január 26. 12:40 Világ

A hideg miatt hétfőn és kedden is rezsikedvezmény járt Angliában a csúcsidős áramspórolásért

A hideg miatt megugró áramfogyasztás csökkentése céljából hétfőn és kedden is életbe léptették az Egyesült Királyságban az úgynevezett keresletrugalmassági szolgáltatást,  pénzt kaptak azok a cégek és háztartások, amelyek a napi csúcsfogyasztás időszakában kevesebb áramot használtak.

A Guardian cikke szerint az állami rezsicég, a National Grid 3 millió fontot (kb. 1,3 milliárd forintot) fog kifizetni azoknak a háztartásoknak, amelyek részt vettek a programban. A National Grid villamosenergia-rendszerüzemeltetője szerint Angliában, Skóciában és Walesben több mint egymillió háztartás és vállalkozás jelentkezett a programba, amiben csak az egyedi okosmérővel rendelkező cégnek és háztartások vehettek részt. A szolgáltató általában körülbelül 24 órával korábban értesíti az ügyfeleket arról, hogy van ilyen lehetőség, és az ügyfeleknek bele kell egyezniük a részvételbe.

Hétfőn 5 és 6 között, kedden pedig fél 5 és 6 között volt az az időszak, amikor extra pénzt lehetett kapni a takarékoskodásért. A National Grid közlése alapján hétfőn minden egyes megtakarított kilowattóra energia után 3 és 6 font közötti összeget fizetett a szolgáltatóknak. Hogy ebből mennyi pénzt adtak át a fogyasztóknak, már a cégeken múlt. A BBC szerint a résztvevő háztartások fogyasztásuktól függően 2 és 20 font közötti megtakarítással számolhattak.

Az Octopus Energy nevű energiaszolgáltató cég ügyfelei közül 400 ezren vettek részt a programban hétfőn. Hétfőn 3,37, kedden pedig 4 fontot ajánlottak minden egyes kilowattóra megspórolt áramért. Más cégeknél azonban kisebb volt ez az összeg, a BBC-nek nyilatkozva egy nő arra panaszkodott, hogy az E.ON 20 százalékos fogyasztáscsökkentésért 5 pennyt (22 forintot) ajánlott neki, ami szerinte nem éri meg.

A liberalizált brit energiapiacon több szolgáltató is részt vett a programban. Az Octopus Energy-n kívül még 25 cégnél volt elérhető a szolgáltatás. Az Octopus becslése szerint egy olyan fogyasztó, aki 25 alkalommal alkalmanként egy kilowattórát spórol,

4 fontos árral számolva 100 fontot (kb. 44 ezer forintot) takaríthat meg ezen a télen.

Az Octopus Energy már tavaly kipróbálta a saját ügyfelei körében a szolgáltatást, és a kísérleti fázisban az átlagos megtakarítás egy háztartás számára 23 penny volt alkalmanként, egyes résztvevők pedig akár 4,35 fontos megtakarítást is elérték. Hétfőn a legnagyobb megtakarítást elérő Octopus-ügyfelek csaknem 9 fontot (kb. 4 ezer forintot) kaptak egy órára arányosítva.

A héten egy hidegbetörés miatt az átlagosnál alacsonyabb a hőmérséklet az Egyesült Királyságban, és mivel az előrejelzések szerint szélenergiából sem várható jelentős termelés, és az is bizonytalan, hogy mennyi áramot tudnak az EU-ból importálni, a National Grid hétfőn készenlétbe állított három széntüzelésű erőművet arra az esetre, ha szükség lenne rájuk az áramtermeléshez. 

Ezeket végül nem üzemelték be. A cég közölte, hogy az intézkedésekből nem érdemes azt a következtetést levonni, hogy az áramellás veszélyben lenne. Inkább csak több opciót szerettek volna nyitva hagyni a hálózat üzemeltetéséhez. A Guardian cikke azt is megjegyzi, hogy miután Oroszország jelentősen csökkentette a gázexportját Európába, sokan akár áramkimaradásokkal is számoltak, de az enyhébb tél miatt végül ilyesmire nem került sor.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkÖtmilliárd forinttal nőtt a rezsiemelés miatt a magyarok villanyszámlája az első hónapbanMagáért az áramért kétszer annyit fizetett a lakosság augusztusban, mint egy hónappal korábban. A fogyasztás csökkenése egyelőre nem szembetűnő.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ áram Egyesült Királyság rezsi spórolás Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Vámosi Ágoston
2025. július 10. 10:38 Világ

Hiába a Trump-barátság, 35 százalékos amerikai vámot kap a nyakába Szerbia

Ezt írta levelében Donald Trump, pedig a fia háromszor is járt Szerbiában az elmúlt évben, Belgrádban pedig a tervek szerint Trump-torony épül.

Hajdu Miklós
2025. július 7. 10:44 Vállalat, Világ

Nagy lehetőségek előtt áll az akkumulátoripar, csak el kéne szakadni a járműgyártástól

Amerikai vásárlóra talált a csődbe ment Northvolt lengyelországi üzeme, az ipari energiatárolók piacában ugyanis bőven van potenciál.

Jolsvai Zoltán
2025. július 5. 16:03 Világ

Az egész világpiacot befolyásolja egy olajmező, ahol korábban több ezer magyar dolgozott

A tengizi mező felfutó termelése is hozzájárult ahhoz, hogy az OPEC és szövetségesei a vártnál is nagyobb olajkitermelés-növelésről döntöttek.

Fontos

Stubnya Bence
2025. július 11. 09:06 Közélet

270 milliárdot osztogat el idén a kormány, és ez még csak a bemelegítés

Egyre gyűlnek a választás előtti hangulatjavítás céljából bedobott tételek, jövőre az ezer milliárdot is bőven meghaladja majd a számla.

Stubnya Bence
2025. július 10. 12:55 Vállalat

Lezajlott az idei harmadik hazai sztrájk, és lehet még folytatása

Idén eddig alig voltak itthon sztrájkok, a győri autóipari beszállító Nemaknál szervezett lehetett a harmadik. Az Audi-sztrájk évében 12 volt.

Bucsky Péter
2025. július 10. 06:00 Közélet, Vállalat

Külföldi hitelek miatt akadt el az állam és Tiborcz István nagy vasúti üzlete

A jelek szerint túl nagy lendülettel adták el Lázárék a GYSEV Cargót Tiborcznak, miután kicsavarták az irányítást az osztrák tulajdonostárs kezéből.