Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2022. december 23. 10:07 Világ

Hadsereg méretűre duzzadt Putyin zsoldos csoportja Ukrajnában

A korábban hivatalosan nem is létező orosz zsoldos csoport, a Wagner Ukrajna lerohanása óta egyre nagyobb jelentőségre tesz szert, amerikai értékelés szerint ukrajnai létszáma már az 50 ezer főt is elérte.

John Kirby amerikai nemzetbiztonsági szóvivő tegnap beszélt egyebek mellett arról, hogy a csoportot működtető Jevgenyij Prigozsin orosz oligarcha havonta több mint 100 millió dollárt költ csapatai ukrajnai tevékenységére. Az amerikaiak információi szerint az 50 ezres létszámon belül 10 ezres a hagyományos szerződéses állomány, 40 ezer pedig a börtönökből – esetenként Prigozsin által személyesen – toborzott létszám.

Az utóbbiakat egybehangzó nyugati és ukrán értékelések szerint – amit az oroszok sem igen cáfolnak – ágyútöltelékként használják, maximum pár hetes kiképzést követően kisebb gyalogsági csoportokban nekihajtják az ukrán állásoknak a Doneck megyei Bahmut térségében. A leküzdésük közben az ukránok kénytelenek felfedni védelmi pozícióikat, amelyeket így az oroszok célba tudnak venni tüzérséggel és más nehézfegyverzettel. Közben az elítéltekből lett wagneresek meghalnak vagy megsebesülnek, de ez a csoport tisztikarát nem különösebben érdekli.

„A Wagner jelentős szerepet játszik a harctéren, ahol a rosszul kiképzett és felszerelt csapatai nagyon súlyos veszteségeket szenvednek. Úgy tűnik, hogy Prigozsin úr kész orosz testeket dobni a bahmuti húsdarálóba” – fogalmazott John Kirby a Bloomberg cikke szerint.

A szóvivő annak kapcsán beszélt erről, hogy új szankciók bevezetésére készül az Egyesült Államok a Wagner-csoporttal szemben, illetve az is szóba került már, hogy terrorszervezetté nyilvánítsák. Ennek túl nagy gyakorlati jelentősége valószínűleg nem lenne, John Kirby tegnap arról is beszélt, hogy a Wagner Észak-Koreából jutott „gyalogsági rakétákhoz” (ez alatt talán RPG kézi gránátvetőket kell érteni), valamint – szintén nem pontosított – egyéb rakétákhoz. Hozzátette, a leszállított hadianyag mennyisége nem változtatja meg a harctéri dinamikát, de az amerikai illetékesek aggódnak, hogy ez még csak a kezdet.

Az 50 ezres szám, illetve ezen belül a 40 ezer elítélt azért érdekes, mert korábban az utóbbiakkal kapcsolatban ukrán források jóval kisebb, 23 ezres számot említettek, ráadásul nem az Ukrajnában lévő elítélt wagneresek aktuális számára, hanem hogy annyit toboroztak összesen az orosz börtönökből. Márpedig, mint a fentiekből kiderül, a veszteségeik borzalmasan nagyok, amiből sokkal alacsonyabb aktuális harctéri létszám adódna.

A másik érdekesség, hogy ha igaz az 50 ezres szám, akkor végképp nem túlzás a Wagnert magánhadseregnek minősíteni. Korábban inkább zsoldos csoportként emlegették, amely Szíriában, Afrikában és időnként Kelet-Ukrajnában valósítja meg Vlagyimir Putyin orosz elnök külpolitikai céljait, és jellemzően néhány ezresre becsülték az állományát.

Ukrajnában viszont egyebek mellett már saját nehéztüzérsége és légi ereje van, 50 ezer főből pedig nemcsak hadosztályokat lehetne kiállítani, hanem az ennél nagyobb csoportosításnak számító hadtestet vagy akár hadsereget is. Oroszország februárban az összes alakulatot számításba véve mintegy 200 ezer emberrel vonult fel Ukrajna ellen, benne több összfegyvernemi hadsereggel. (A 8. hadsereg teljes létszáma például 20 ezer fő alatt maradt. Ezekről a hadseregekről ebben a cikkben írtunk részletesebben, még az orosz támadás előtt.)

Ez utóbbiak persze nem pár hetes kiképzés után jöttek létre, de a Wagner-csoport vezetését a jelek szerint nem zavarja a rossz felkészítés. Igaz, Bahmut környékén hónapok óta képtelenek komolyabb sikert elérni, amit Prigozsin azzal igyekezett magyarázni, hogy a cél nem is a város elfoglalása, hanem az ukrán hadsereg felmorzsolása, aminek majd más hadszíntereken lehet learatni a gyümölcsét.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHivatalosan is előbújt Putyin árnyékhadserege, már plakátokon toboroznak OroszországbanEgyre fájóbbak az orosz veszteségek Ukrajnában, a rejtélyes Wagner-csoport is kénytelen a hagyományos toborzóeszközökhöz nyúlni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMosógépbe rejtett kézigránát, gyalogosokat aknamezőre irányító táblák - gyilkos meglepetéseket hagyott hátra a Herszonból kivert orosz seregNovember óta újra az ukránok kezén van Herszon, az oroszok nem vonultak ki anélkül, hogy ne keserítenék meg a civilek életét.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMegérkezett a kemény tél az ukrán csataterekre, de ki tudja jobban kihasználni?A téli viszonyok minden katona dolgát megnehezítik, stratégiai szinten viszont nagy előnybe kerülhet a képzettebb és jobb morállal rendelkező hadsereg.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ hadsereg orosz-ukrán háború Oroszország Ukrajna Vlagymir Putyin wagner csoport zsoldosok Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Nagy Zsolt
2023. december 1. 15:27 Világ

A hírolvasóért zajló verseny egyik legnagyobb vesztese maga a hírolvasó lesz

A figyelem egyre szélsőségesebb ingerekkel kelthető csak fel, de ennek ára van a hétköznapokban.

Avatar Fazekas Dóra
2023. november 30. 16:11 Világ

A COP28 megrendezésével Dubaj kihívja maga ellen a sorsot

A fosszilis energiahordozók nagyobb hangsúlyt kaphatnak, mint bármelyik korábbi klímakonferencián.

Debreczeni Anna
2023. november 29. 09:57 Világ

Olajüzleteket kötnének a klímacsúcson a kiszivárgott iratok szerint

Az Egyesült Arab Emírségek a házigazdája a COP28-nak, de nem feltétlen a klímaválsággal foglalkozna Szultan Ahmed al-Dzsaber.

Fontos

Váczi István
2023. december 4. 12:25 Élet, Vállalat

Egyre több szabályt hajlítanak meg a gödi akkumulátorgyár kedvéért

Nagyon meglepő lett volna az elmúlt évek folyamatai alapján, ha tényleg nem termelhetne éjszakánként a Samsung szinte folyamatosan bővített üzeme.

Hajdu Miklós
2023. december 3. 15:38 Vállalat

A Volkswagent már megfogták az európai autóipar új kihívói

Az élesedő piaci versenyben a Volkswagen már az elektromos autók gyártására átállított üzemeit érintő megszorításokat kénytelen meglépni.

Stubnya Bence
2023. december 3. 13:17 Élet, Vállalat

A kiskereskedelmi dolgozók tizede maradhat otthon karácsonykor a boltzár miatt

Kevés dolgozót és boltot érint majd idén a karácsonyi boltzár, de árbevétel alapján népszerűbb kiskereskedelmi egységek zárnak be idén december 24-én.