Joe Biden meglehetősen ingerülten fogadta a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete és szövetségeseinek (OPEC+) múlt heti döntését a napi termelési kvóta kétmillió hordós csökkentéséről, ami megfordította az olajárak addigi csökkenő trendjét. Ez rövid távon azért rossz az amerikai elnöknek, mert a novemberi törvényhozási választások előtt az ismét dráguló üzemanyag nem kedvező a demokraták számára, hosszabb távon pedig az infláció letörését is nehezíti.
Az amerikai kormányzat részben abban bízik, hogy a venezuelai kőolaj elleni szankciók feloldása új kínálatot hoz a piacra, ami segít kordában tartani az árakat. Ahogy azonban a Wall Street Journal (WSJ) írta, ez rövid- és középtávon valószínűleg csak mérsékelten lehet így, mert olyan szinten leromlott a dél-amerikai országban az olajipari infrastruktúra állapota, hogy sok idő és pénz kell a helyrehozásához.
Venezuela elvileg a világ legnagyobb feltárt kőolajtartalékának birtokolja, ám az utóbbi évtizedekben, Hugo Chávez, majd Nicolas Maduro elnöksége alatt mindig a rövid távú szempontok kerültek előtérbe, a befektetéseket elhanyagolták, az államosításokkal a befektetők jó részét elűzték, a korrupció és a szabad rablás pedig tönkretette a szektort.
Az amerikai tervek középpontjában álló Chevron például 2020-ban teljesen leírta a venezuelai eszközeit – 2,6 milliárd dollár veszteséget könyvelve el –, miután a Trump-kormány megszigorította a szankciókat, megtiltva a venezuelai olaj kitermelését, szállítását és eladását is. Ekkortól kezdve nem juthatott hozzá a nagyon sűrű venezuelai olaj kezelését és szállítását segítő kenőanyagokhoz sem amerikai finomítókból.
Mivel a venezuelai gazdaság összeomlott, sok olajipari létesítményt teljesen kifosztottak, a berendezéseket szétszedték és eladták ócskavasnak. Több tízezer képzett szakember – hegesztők, geológusok, olajipari mérnökök – pedig elhagyta az országot.
Az optimista becslések szerint akár 400 ezer hordóval is növelni lehetne néhány hónapon belül, mások azonban sokkal óvatosabbak. Egy korábban a venezuelai állami olajcégnél is dolgozó olajipari szakember például azt mondta a WSJ-nak, hogy ilyen időtávon 100, kétévesen pedig 200 ezer hordó pluszt tart csak elképzelhetőnek, egyebek mellett a bizonytalan áramellátás, valamint az elöregedő olajmezőkön emelkedő vízszint miatt. Nem véletlen, hogy míg decemberben még napi 900 ezer hordó volt az ország kitermelése, idén szeptember nagy részében csak 686 ezer.
És akkor még nem is volt szó a szankciók feloldásának politikai feltételeiről, amelyek azt irányozzák elő, hogy 2024-ben szabad és tisztességes elnökválasztást tartanak az országban. Ha el is kezdődne ez a folyamat, nincs rá garancia, hogy a Maduro-rezsim tartja magát a megállapodáshoz. Így összességében az látszik, hogy ha már szankcionált olajtermelőkről van szó, Irán több pluszt tudna hozzátenni a kitermeléshez, ám ennek az esélye is erősen csökkent, az utóbbi hetekben pedig az országot irányító rendszer is a tüntetések leverésével van elfoglalva.
