1981 májusában a kínai lakosság számára igazi különlegességeket tartogattak a helyi mozik – premierje volt többek között az  1937-ben készült Hófehérke és a hét törpe című egész estés Disney-mesének, illetve az 1951-ben készült Ének az esőben című romatikus musicalnek is. A hetvenes évekig teljes külpolitikai elszigeteltségben élő, önmagát a kulturális forradalom rögeszméjébe zárt ország lassan, de biztosan nyitni kezdett a világ felé, ami azt jelentette, hogy a gazdasági és politikai kapcsolatok mellett pedig megjelent a kulturális termékek beengedése is az országba. Nem csoda, hogy a lakosság ki volt éhezve bármilyen újdonságra, akkor is, ha azok évtizedekkel ezelőtt készültek: a kulturális forradalom alatt csak a propaganda sugárzását engedélyezték. ^*A kulturális forradalom alatt csak az úgynevezett nyolc operamodell adaptációit lehetett megtekinteni. A darabok a szocializmus győzelmét hirdetik a burzsoázia fölött, és nem csak operában lehetett velük találkozni, a történetek megjelentek mindenféle felületen: albumokon, képregényeken, plakátokon és bélyegeken; tányérokon, teáskannákon, mosogatókon, cigarettacsomagokon, vázákon és naptárakon, valamint filmeken. Különleges csapatok sugározták őket hangszórókból az iskolákban, gyárakban, sőt, még a mezőgazdasági munkások számára is a földeken.

A beszámolók szerint már hajnali négykor sorok kígyóztak a jegypénztárak előtt a nagyobb városokban. Az ezt követő években a nyitás fokozatos, és ígéretes volt. A kínai piac akkor villantotta meg először igazán az erejét, amikor a Harrison Ford és Tommy Lee Jones főszereplésével bemutatott A szökevény (The fugitive) című film műsorra kerülhetett. Sanghajban 700 ezer néző váltott rá jegyet, hatalmas tülekedés volt a pénztáraknál, a jegyüzérektől még úgy is elkapkodták az összeset, hogy az eredeti ár dupláját kérték. 

Ez a felívelő tendencia aztán hamar gellert kapott, 1997-ben a Brad Pitt főszereplésével készült, a Tibet elfoglalását, a Dalai láma száműzetését és a kínai agressziót bemutató Hét év Tibetben című film kiverte a biztosítékot a vezetésnél. A Sony hirtelen azon kapta magát, hogy sarokba szorult, hiszen a filmes divízionál sokkal fontosabb elektronikai termékeik gyártása Kínában történt, a film viszont olyan szinten lépte át a határt, hogy félő volt, a kínai vezetés egyszerűen ellehetetleníti majd a termelést. A megoldás végül az lett, hogy a filmet szinte suttogva küldték az amerikai mozikba, minimális marketinggel, hogy az a lehető legkisebb figyelmet generálja. Ez pedig ahhoz kellett, hogy védhető legyen az indok, miért nem akarják a nemzetközi piacra kivinni, nehogy azt kelljen mondani, hogy Kína betiltott egy amerikai filmet (egyébként a premier után Brad Pittet tényleg kitiltották Kínából, ráadásul a reklámkampány elmaradása miatt Pitt karrierjének legkevesebbet hozó filmje lett).  

Az igazi fordulat 2012-ben történt, az akkor még csak az elnöki pozíció várományosaként Amerikába látogató Hszi Csin-ping megállapodást kötött az akkori alelnökkel, Joe Bidennel arról, hogy több filmet engedjenek be az országba. A korábbi 10 filmről 34-re bővült az egy évben bemutatható alkotások listája, és ezzel együtt megemelték a jegyeladásokból a stúdiónak visszacsorgatott összeget is 25 százalékra. Ez alapjaiban változtatta meg a stúdiók hozzáállását a kínai piachoz, főleg azért, mert 2010 óta brutális volt a mozihálózat növekedése az országban, évről évre 40 százalékkal hízott a piac – már nem volt mindegy, hogy mekkora kockázatot vállalnak a stúdiók. A nagy blockbuster produkciókba szép lassan beszivárogtak a kínai termékek is – például az Amerika kapitány: Polgárháború (Captain America: Civil War) egyik jelenetében a tech-mágus Tony Stark egy Amerikában teljesen ismeretlen, Vivo márkájú mobiltelefont használ, ami egy olcsó kínai készülék. A cenzúra fokozatosan durvult be (főként a Trump-adminisztráció alatt, a kereskedelmi háború kirobbanásával), korábban a gyakorlat főként azt jelentette, hogy a kifogásolt részeket inkább kivágták a filmből, és úgy vetítették le, ez mára odáig fajult, hogy a filmnek esélye sincs bejutni Kínába, ha fogást találnak rajta. Így járt például a Pókember: Nincs hazaút (Spider Man: No way Home ), ahol a cenzorok kifogásolták, hogy megjelenik a Szabadságszobor, a Doctor Strange legújabb epizódja, amiben a cenzorok utalásokat látnak az államilag üldözött vallásra, a Falun Gongra, de voltak hírek arról is, hogy a Harcosok Klubját úgy adták le a tévében, hogy a végét egész egyszerűen megváltoztatták. 

Ki kell kinek? 

A PEN America egy egész hosszú tanulmányban mutatja be a kínai-amerikai kapcsolatok megváltozását a filmipar tekintetében. 2018 első negyedévében a kínai jegyeladások a történelem során először verték le az amerikai piac számait. 2023-ra úgy becsülik (bár ez egy Covid előtti becslés), hogy 15,5 milliárd dollárosra bővülhet a forgalom, ez bőven túlszárnyalja az amerikaiak 2019-es 11,4 milliárdos eredményét. A Meg, az őscápa (The Meg) című akció-kalandfilm külföldi jegyeladásainak negyven százaléka, a Ready Player One ötven százaléka Kínából jött, a legtöbb filmnél egyébként a teljes külföldi jegybevétel negyedét Kína hozza. A számok tekintetében egyre nyilvánvalóbb, hogy Hollywoodnak szüksége van Kínára, Kínának viszont egyre kevésbé van szüksége Hollywoodra.

A kínai filmipar ugyanis sebességbe rakta magát. Amikor 2014-ben megjelent a Transformers: Kihalás kora (Transformers: Age of Extinction), 320 millió dolláros forgalmat hozott Kínában, de a kínaiak összreakták a saját Transformers-filmjüket, a Monster huntot, ami már ezt túlszárnyalta, 382 millió dollárt generált a pénztáraknál. Egy, a szektorra rálátó forrás szerint azzal, hogy egy film átjut a cenzorokon, 100 millió dollárt csak tiszta profitként el tud könyvelni, és akkor még nem is volt szó a különböző, stúdiók által jegyzett vidámparkokról. A Disney-nek például 47 százalékos részesedése van a Shanghai Disneyland Parkban, az Universal Studios pedig Pekingben tervezi megnyitni az Universal Bejing Resort nevű komplexumot, két vidámparkkal, hat hotellel, egy vízi vidámparkkal és egy szórakoztatóközponttal, és persze mindezt a legvadabb állami megfigyelőrendszerrel turbózva. Ez a beruházás a koronavírus alatt sem állt le, a 6,5 milliárd dolláros csekket pedig közösen finanszírozza az Universal és a kínai állami turisztikai hivatal, így már könnyen átlátható, miért próbálnak a nagy stúdiók elkerülni minden kényes témát.   

Persze akadnak kivételek: a koronavírus miatt folyamatosan tologatott premierrel, de végül csak bemutatott Tom Cruise-mozi, a Top Gun második része már az előzetesben olyat mutatott, amitől a kínai cenzorok hátán felállt a szőr: Crusie karakterének dzsekijén többek között a tajvani zászló is látható.

Taiwan ?? flag spotted in #TopGunMaverick, premiers in Taiwan today https://t.co/hFzOE6q91U pic.twitter.com/SkVxugE4rk

— Taiwan News (@TaiwanNews886) May 25, 2022

Bár lehetett arra számítani, hogy a végső filmben ez nem jelenik majd meg, a készítők beleálltak, és a Kína szerint hozzájuk tartozó, de szakadár területként számon tartott, 1949 óta önálló kormányzattal rendelkező ország zászlaja továbbra is ott díszeleg Cruise kabátján. A film ráadásul az eredeti tervek szerint kínai koprodukcióban készült volna, ám végül a kínai oldalról beszálló Tencent Media kihátrált, mert úgy ítélték meg, hogy túlságosan nagy hangsúlyt kap benne az amerikai hadsereg. 

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ cenzúra filmipar Hollywood Kína Olvasson tovább a kategóriában