Hírlevél feliratkozás
Mészáros R. Tamás
2022. február 9. 06:49 Világ

Az amerikai hadsereg felállásán nem látszik, hogy a csapból is a hidegháború folyik

Bár most az ukrajnai feszültség miatt kissé háttérbe szorult, de az utóbbi években népszerű narratíva lett mind az amerikai politikusok, mind a biztonságpolitikai médiaszakértés vélt piaci réseit betölteni vágyó kalandorok körében, hogy az Egyesült Államok kül- és védelmi politikájának legfőbb célja Kína feltartóztatása.

Ha ennél diplomatikusabb formában is, de Washingtonban is legalább egy évtizedes múltra tekint vissza az ázsiai fordulat retorikája. 2011-ben egy, Hillary Clinton akkori külügyminiszter neve alatt megjelent cikk arról írt a Foreign Policy magazinban, hogy az Egyesült Államok külpolitikáját ettől fogva a kelet-ázsiai és csendes-óceáni térség fogja meghatározni, nem az értelmetlen közel-keleti háborúskodás. 

A cikk évekig elegendő munícióval látta el a washingtoni és pekingi agytrösztöket, ám a stratégia (főként amerikai) bírálói szerint megvalósítása nem igazán sikerült: Barack Obama 2017-ig tartó elnöksége alatt jelentős részt Afganisztán, Irán és Ukrajna orosz lerohanása kötötte le az amerikai kormány figyelmét, miközben a kínai hadsereg dél-kínai-tengeri szigetépítéseit vagy Észak-Korea atomprogramját nem különösen zavarta meg Washington.

Donald Trump 2017-ben aztán azzal kezdett, hogy felrúgta a Washington kelet-ázsiai mesterterveként beállított (bár e tekintetben félremagyarázott) Csendes-óceáni Partnerség nevű gazdasági egyezményt, majd Amerika ázsiai szövetségeseit – az eleve nem túl lelkes Dél-Koreát és a minimális áldozathozatal mellett maximális védelmet akaró Japánt – is elkezdte egzecíroztatni, részben gazdasági eszközökkel, részben a katonai szövetségek költségeinek növelésével. Azaz Trump hiába ment neki Kínának, a külpolitikáját nem egy átfogó, az Egyesült Államok ázsiai jelenlétének erősítéséről szóló stratégiai vízió mozgatta, inkább az általa sajátosan és elég szűken megfogalmazott amerikai anyagi érdek érvényesítése volt a cél.

Ám egyes értékelések szerint ha tízéves késéssel is, de a Hillary Clinton által bejelentett átrendeződés Joe Biden hatalomra jutása óta elkezdődött: az Egyesült Államok a korábbi egyoldalú lépések után szövetségépítéssel és konkrét katonai lépésekkel próbálja kordában tartani Kínát. Sőt, olyan (amerikai) akadémikusok is vannak, akik szerint az Egyesült Államok már-már puskaporos hordóvá változtatja Kelet-Ázsiát militarista külpolitikájával. (A Clinton-párhuzamot erősíti, hogy a 2011-es vízió mögött Kurt Campbell volt az egyik agy, akkor még a külügyminisztérium egy vezető tisztviselőjeként; most Campbell Joe Biden kormányában szintén az ázsiai ügyek felelőse, immár a Fehér Házban.)

A hidegháborús retorika ellenére azonban van egy kifejezetten fontos területe az amerikai védelmi politikának, ahol a nagy ázsiai feltartóztatási politika még mindig nem látszik. Az amerikai haderő globális eloszlása gyakorlatilag semmit sem változott az utóbbi években, és a Biden-kormány tavaly év végén lezárult felülvizsgálata sem hozott hangsúlyeltolódást.

Minimális változások

A felülvizsgálat ugyan hozott új ázsiai fejlesztéseket és csapattelepítéseket, de ezek nem jelentősek. Ilyen a csendes-óceáni Guam szigetén lévő támaszpontok, valamint az amerikai csapatokat kiszolgáló ausztrál katonai infrastruktúra fejlesztése. A korábban bejelentett változtatások között van az Ausztráliában és Dél-Koreában állomásozó amerikai erők mérsékelt növelése is, de ez is semmiség, főként a kínai haderő erőteljes fejlesztése fényében.

Rövid távon nincs jelentősebb elmozdulás a Közel-Keleten (illetve el a Közel-Kelettől), holott ez már több mint egy évtizede az amerikai védelmi politika permanens ígérete. Donald Trump exelnök idejéhez képest pedig Európában is nő az amerikai haderő száma, bár ez inkább a Trump előtti időkhöz való visszatérést jelenti (elsősorban a Németországból való, Trump által belengetett kivonulás lefújását), és az ukrán határon folyó orosz manőverek fényében nem is nehéz indokolni a szükségességét.

Ezzel együtt a felülvizsgálat eredményével kapcsolatos kommentárokban a keményvonalas konzervatív Heritage Foundation és American Enterprise Institute tagjaitól a középutas és jellemzően szakmai alapon elemző CSIS szerzőiig a kiábrándult vélemények domináltak. A Foreign Policy magazin tavalyi cikkében névvel és név nélkül nyilatkozó, keményebb ázsiai fellépésre vágyó washingtoni kongresszusi források és elemzők is lesújtóan beszéltek a tervekről.

„Nincsenek döntések, nincsenek változások, nincs semmiféle sietség, nincs kreativitás. Ez egy nagy közhelysaláta” – mondta a lapnak egy (vélhetően republikánus) kongresszusi forrás.   

Védelmi tisztviselők az amerikai sajtó különböző orgánumainak névvel és név nélkül arról beszéltek, hogy egy évvel a kormány hivatalba lépése után nem reális egy jelentős csapatátrendezést levezényelni, ennek kontúrjait egyébként is a várhatóan 2022 februárjában kiadandó új védelmi stratégiai program fogja majd tartalmazni.

Azaz a felülvizsgálatnak nem is volt célja, hogy fontos változásokat hozzon, inkább arról van szó, hogy lefekteti az alapjait a hosszabb távú, az amerikai szövetségesekkel és partnerekkel közösen és fokozatosan végrehajtandó változtatásoknak, a csendes-óceáni, kelet-ázsiai és indiai-óceáni amerikai erők felfejlesztésének és a közel-keleti jelenlét mérséklésének, vélte Becca Wasser, az egyébként Kurt Campbell által alapított Center for a New American Security nevű washingtoni agytröszt elemzője.

Wasser szerint azonban ezzel együtt is igaz, hogy a felülvizsgálatban nem tükröződik a csendes-óceáni, kelet-ázsiai és indiai-óceáni térség stratégiai felértékelődése (ez utóbbit Washingtonban egy ideje szeretnek Indiai-csendes-óceáni térségnek nevezni, elsősorban azért, hogy India beemelésével papíron népesebbnek és erősebbnek tűnjön a Kínával szemben álló országcsoport). E tekintetben pedig továbbra is megmaradt az utóbbi több mint tíz év jelentős különbsége az amerikai retorika és a konkrét védelmi politikai lépések között. 

Nehéz ügy

Ez részben annak a lenyomata, hogy a külpolitikai retorikát nehéz ügy szakpolitikába önteni. Wasser szerint ahhoz, hogy az Egyesült Államok növelje elrettentő képességét Kínával szemben, több kisebb támaszpontra lenne szüksége a térségben, miközben az amerikai csapatok ma néhány nagyobb gócpontban (Guamon, Dél-Koreában és a japán Okinaván) koncentrálódnak. Ez jelentős diplomáciai energiákat és sok időt igényel, sok esetben pedig nem is biztos, hogy sikerül majd. Például egy sor térségbeli állam vélhetően Kína vagy a hazai közvélemény haragjától tartva eleve nem szeretné beengedni az amerikai bázisokat.

Az is visszatérő ellenérv, hogy más térségekben árthat az Egyesült Államok befolyásának és érdekérvényesítő képességének, ha csökkenti regionális jelenlétét. Azaz az esetleges közel-keleti kivonulás visszaüthet a külpolitika más területein is, például Washington kisebb alkuerő mellett nehezebben tudna szükség esetén közel-keleti földgázt intézni az oroszok által bojkottal fenyegetett európai szövetségeseinek; ahogy Amerika ázsiai szövetségesei számára is kulcsfontosságú, hogy mi a helyzet a Perzsa-öböl környékén, mivel ők is onnan importálják a földgázt és kőolajat. A mostani felülvizsgálat részben pont az ilyen veszélyekre hivatkozva nem hozott komolyabb változást a Közel-Keleten.

Egy további probléma a Fehér Ház számára, hogy az amerikai védelmi minisztérium csapatelosztási döntéseire hagyományosan az aktív konfliktusokban érintett parancsnokságok befolyása a legnagyobb. A folyamatos közel-keleti konfliktusokra hivatkozva így az Egyesült Államok Központi Parancsnoksága könnyebben és gyorsabban képes lecsapni a szűkös erőforrásokra.

E tekintetben Wasser szerint hozott fontos változásokat a mostani felülvizsgálat, például az erőforrások elosztása feletti politikai kontroll erősödött, és az ázsiai diverzifikáció tekintetében is jobb irány a Biden-kormány diplomatikusabb hozzáállása, mint a Trump-féle elefánt a porcelánboltban-stílus.

Ugyanakkor az erőforrások szűkössége fontos – sőt, hosszabb távon talán a legfontosabb – korlát. Egyes washingtoni héják Oroszországtól kezdve Kínán át a Közel-Keletig mindenhol keményebb fellépést és komolyabb katonai jelenlétet követelnek, és azt hangoztatják, hogy az Egyesült Államoknak nemcsak Ázsiában, hanem a világ minden egyes szegletében meg kellene próbálnia feltartóztatnia Kínát, Afrikától Dél-Amerikáig.

Evan Feigenbaum, a Carnegie Endowment alelnöke szerint ez a narratíva teljesen túlpörgött Washingtonban. „Összpontosítsunk a Közel-Keletre? Azzal Kína nyer, mert nem teljes erőbedobással Ázsiával foglalkozunk. Hagyjuk hátra a Közel-Keletet? Azzal Kína nyer, mert Kína majd betölti a hatalmi vákuumot (…) Az Egyesült Államok egy több régióban aktív globális hatalom. Az amellett érvelés, hogy minden egyes amerikai lépésből Kína jön ki jól, unalmas.”

Arról sincs szó, hogy az amerikai hadi dominancia egyhamar veszélybe kerülne: az Egyesült Államok a teljes globális hadi költés 40 százalékáért felelős, és az arány – az afganisztáni és iraki háborúk idején való megugrásától eltekintve – két évtizedes távlatban sem csökkent számottevően. Ám a kínai hadi ráfordítás – és a hadi kapacitások ezzel járó – ütemes növekedésének fényében az erőviszonyok vélhetően fokozatosan változni fognak. A mostani számok értelmezésekor pedig az amerikaiak szeretik kiemelni, hogy a kínai érték hiába az amerikai harmada, vásárlóértéken sokkal többet ér, például a kínai hadsereg jóval alacsonyabb bért fizet és olcsóbban szerzi be eszközeit.

Nem csak ez számít

Emellett a világ minden szegletét behálózó katonai szerep fenntartásának belpolitikai támogatottsága a spektrum mindkét szélén lefelé tendál, legyen szó akár a Trump-féle (de Németországgal vagy Japánnal szemben már évtizedek óta hangoztatott) hozzáállásról, amely szerint a külvilág élősködik az Egyesült Államok nyújtotta biztonsági garanciákon (az amerikai szövetségesek csökkenő relatív kiadásai valamelyest alátámasztják ezt az állítást); vagy a Demokrata Párt balszárnyáról, amelynek tagjai hajlamosak keményebben bírálni az amerikai imperializmust, mint a Kínai Kommunista Párt propagandaosztálya.

Az is egyre gyakrabban előkerül a washingtoni vitákban, hogy az Egyesült Államok fő gyengesége Ázsiában nem a katonai erő hiánya, hanem gazdasági jelentőségének csökkenése. A Csendes-óceáni Partnerség felélesztésére lenne igény az ázsiai országokban, de a Biden-kormány a jelek szerint úgy véli, a jelenlegi belpolitikai klímában eladhatatlan lenne egy szabadkereskedelmi egyezmény – ehelyett fából vaskarikaként szerződések és egyéb, belpolitikailag nehezebb vállalások nélkül próbál egy „indo-csendes-óceáni gazdasági keretrendszer” nevű tervet kidolgozni, amelynek a részletei egyelőre homályosak.

Ettől függetlenül az Egyesült Államok még mindig az ázsiai termékek legfőbb piaca, és az utóbbi évek kínai gazdasági terjeszkedésről szóló narratívája ellenére a kínai fogyasztói piac mérete még messze elmarad az amerikaitól.

Az Egyesült Államok Kína- és Ázsia-politikájának mélyebb elemzései szerint a katonai fókusz az amerikai külpolitika eredményeit is elhomályosítja. Ezen verzió szerint az ázsiai nyitás a gyakorlatban már Hillary Clinton bejelentése előtt egy fél évtizeddel megindult, Washington már az évezred első évtizedének közepén elkezdett komolyabban tervezni Kína megerősödésével, és szövetségi kapcsolatai dédelgetésével elsősorban a hatalmi egyensúly fenntartását, és nem Kína feltartóztatását célozta.

Hogy ez a jövőben tartható-e, vagy egyáltalán érdemes-e az Egyesült Államoknak erre törekednie, az vitatott; ugyanakkor ebből a megközelítésből végső soron nem az a lényeg, hogy mennyi amerikai katona állomásozik a térségben, hanem hogy kinek az oldalán állnak a közepes és kisebb országok. E tekintetben Washington az utóbbi években nem volt sikertelen, amihez Kína is segítő kezet nyújtott a szomszédos országokkal szembeni területi viszályokban tanúsított magatartásával.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA kínai dominancia megalapozójának harangozták be, mégis gyengére sikerült a világ legnagyobb gazdasági paktumaA világ lakosságának és GDP-jének 30 százalékára terjed ki az új ázsiai gazdasági övezet. Egyesek szerint ez megágyaz a kínai dominanciának, mások szerint semmin nem változtat.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkPutyin okosabb a háborúnál?Az orosz geopolitikai érdekek érvényesítése nem a háborúval kezdődik, hanem jóval előbb. A külpolitikai célok egy része már meg is valósult, és újabb eredmények vannak kilátásban.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMindenki erőt akar mutatni, nehéz lesz feloldani az orosz-ukrán patthelyzetetNem látszik olyan stratégia, amely lehetővé tenné bármelyik félnek az egyértelmű győzelmet. Csak az biztos, hogy bármilyen érdemi oroszellenes szankció fájna Európának.

Világ egyesült államok hadsereg Kína külpolitika usa védelmi kiadások Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Avatar
2022. július 4. 12:08 Világ

A Kreml új kommunikációs taktikát alkalmaz, hogy fogást találjon a nyugati szankciókon

Emberek milliói függnek az Oroszországból és Ukrajnából érkező mezőgazdasági termékektől, ám ezek nem jutnak el hozzájuk az orosz blokádok miatt.

Avatar
2022. július 2. 04:34 Közélet, Világ

Magyarország gyarmatosítani akarta Boszniát, csak közbejött egy világháború

Egy mára elfeledett történelmi hagyományt folytat a magyar miniszterelnök, amikor Bosznia-Hercegovinán keresztül tör térségi hatalmi szerepre a Balkánon.

Avatar
2022. július 1. 17:32 Világ

Oroszország immár nyíltan ellenség a NATO számára

Putyin agressziója keltette új életre az észak-atlanti védelmi szövetséget, amelyet Amerika idővel Kína ellen is felhasználhat.

Fontos

Jandó Zoltán
2022. július 3. 17:04 Vállalat

Egy 34 méteres jacht és több ezer hektó ecet maradt a magyar ásványvízkirály birodalmából

Találtak még 2750 hektoliter ecetet annál a cégnél, amelyből az értékes vagyontárgyakat Mészáros Lőrinc vásárolta ki tavaly, illetve egy jacht is előkerült időközben.

Pálos Máté
2022. július 3. 04:34 Élet, Közélet

Az egyszerűbb meddőségi kezeléseket a megyei kórházakra bízhatja a kormány

Az egységesen magas színvonalú ellátás feltétele a teljes átláthatóság, központi irányítás és felügyelet az állami meddőségi programot koordináló Humánreprodukciós Igazgatóság szerint.

Torontáli Zoltán
2022. július 2. 17:32 Élet, Tech

Az erkélyre rakható egyszerű napelemes rendszer Magyarországon szabályellenes

Ami Németországban egy elég egyszerű rezsicsökkentő eszköz, az nálunk szerződésszegéssel ér fel.