Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2021. július 6. 11:07 Világ

Újabb alapélelmiszer árát hajtják fel a kínaiak

Az utóbbi hónapokban a kukorica és a szójabab tőzsdei árát hajtotta fel jelentős részben a kínai import, most pedig búzából kezdett többet vásárolni a világ legnépesebb országa.

A pekingi Bric Agriculture Group nevű elemző intézet becslése szerint Kína idén várhatóan 12 millió tonna búzát vásárol majd külföldről, ami 40 százalékkal több a tavalyinál, és az utóbbi 25 év legmagasabb adata – írja a Bloomberg. A fogyatkozó készleteket mutatja, hogy május végéig az állam 45 millió tonnát adott el a központi tartalékokból, ilyen mennyiségre még nem volt példa korábban. Raktáron még 40 millió tonna körüli van a becslések szerint, hivatalos adatot erről nem publikálnak.

A jelenség mögött részben az áll, hogy a növekvő jövedelmek nyomán átalakulnak a kínai táplálkozási szokások, a disznó- és csirkehús mellett tésztákból, péksüteményekből is egyre több fogy. A kormányzat ugyan igyekszik az élelmiszerigények minél nagyobb részét az országon belülről biztosítani, ennek azonban korlátot szab a termőföld szűkössége, illetve esetenként a kedvezőtlen időjárás. Most például az aratás előtt és közben is sokat esett több fontos gabonatermesztő kínai tartományban is, ami rontja a minőséget. Az őszi búza 129 millió tonnára becsült mennyisége önmagában némileg több is a tavalyinál, így a probléma inkább az, hogy sok tétel emberi fogyasztásra nem, csak takarmányozási célokra lesz alkalmas.

Igaz, a húsfogyasztás növekedése miatt ezen a téren is egyre nagyobbak a kínai igények, a kukorica- és szójaimportot is az hajtja, hogy a sertéspestis pusztítása után újra benépesítették a kínai állattartó telepeket. Kukoricából az idén háromszorosára nőtt az ország behozatala, míg szójából évtizedes távon is megduplázódott. Búzából az idén eddig idén Ausztrália, Franciaország, az Egyesült Államok és Kanada voltak a fő szállítók, de növelni egyelőre csak az utóbbi kettőből lehet még az idézett elemzőcég szerint.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKenyér, tej, tojás, hús, üdítő, ásványvíz – minden drágulni fogOlyan alapvető termékek ára ugrott akár duplájára is néhány hónap alatt, amelyeket rengeteg alapélelmiszer előállításánál használnak.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ búza élelmiszerimport Kína kukorica sertéshús Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.

Hajdu Miklós
2024. április 8. 04:34 Vállalat, Világ

Nincs sok oka bizakodásra a német autógyártóknak

A politika kevésbé tolja most az elektromos átállást, amire egyébként lenne Európa-szerte kereslet, csak kérdéses, hogy ezt a hagyományos német gyártók szolgálják majd ki.

Schaffhauser Tibor
2024. április 1. 04:36 Világ

Villantania kell valamit az EU-nak, mielőtt más országokat is rávenne az erősebb klímavédelemre

Egyre fontosabb a zöld diplomácia szerepe, de elegendők lesznek-e az EU által tervezett intézkedések a globális klímavédelmi törekvések felfuttatására?

Fontos

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.