A 2004-ben csatlakozó 10 új uniós tagállam gazdasága jobban növekedett a csatlakozás utáni 12 évben, mintha nem csatlakozott volna az Európai Unióhoz, de az uniós tagság növekedési hatásai között nagy eltérések voltak. Az országok fele 12 év alatt több mint 30 százalékkal nagyobb mértékben növelte az egy főre eső GDP-jét ahhoz képest, mintha nem csatlakozott volna, Szlovénia növekedéséhez viszont szinte például alig járult hozzá az EU-tagság.
Jan Hagemeyer, a Center for Social and Economic Research Makroökonómiai és Kereskedelmi igazgatója és szerzőtársai nemrég publikált tanulmányából emellett az is kiderül, hogy
Szlovénia után Csehország és Magyarország gazdasága nyert a legkevesebbet az uniós tagsággal.
Persze a többletnövekedés az utóbbi két országnál még így is jelentős volt, Csehországnál 12 év alatt (a becslés módszertanától függően) 3-10, Magyarországnál pedig 7-28 százalék. Lengyelországban Szlovákiában és a balti államokban a többletnövekedés viszont ennél jóval nagyobb volt: Litvániában és Észtországban például meghaladta az 50 százalékot
A csatlakozással járó előnyök a tanulmány szerint hosszú távon is megmaradnak, és idővel még nőnek is: az elemzett országok között a becsült növekedési többlet több esetében is megduplázódott a csatlakozás utáni 6. és 12. év között.
Forrás: Hagemejer, J., Michałek, J.J., Svatko, P. (2021)
A csatlakozás gazdasági előnyeinek megbecslése nem könnyű feladat: a tanulmány ezt egy olyan modell segítségével közelítette meg, amiben a csatlakozott országok teljesítményét egy mesterségesen kreált országéhoz hasonlították, ennek adatait pedig nem uniós tagországok bizonyos adataiból állították össze (a fiktív ország minden elemzett ország esetében más volt, de például Ausztrália, Fehéroroszorság, Dél-Korea, Macedónia, Oroszország és Ukrajna adatai gyakran alkották az egyes komponenseket).
Ez magyarázza azt is, hogy az alkalmazott modelltől függően két adat is kijött országonként. Az első esetében olyan tényezőket vettek figyelembe, mint például a népességnövekedés, az ipar vagy a mezőgazdaság aránya a hozzáadott értéken belül, a beruházások aránya a GDP-n belül, illetve a közép- és felsőoktatás indikátorai. A második esetben mindezt a gazdasági szabadságot meghatározó intézményi tényezőkkel egészítették ki, mint amilyen például az adóterhek nagysága, a vállalkozás szabadsága, vagy például a kereskedelem szabadsága.
A második, intézményi fejlődést figyelembe vevő megközelítéssel nagyobb többletnövekedést becsültek a szerzők, ami azt jelenti, hogy ezeknek a tényezőknek jelentős növekedésösztönző szerepe volt.
A tanulmány szerzője a kutatást összefoglaló blogposztban arra hívja fel a figyelmet, hogy az eredmények a 2004-ben csatlakozott tagállamokban (köztük tehát Magyarországon is) növekvő euroszkepticizmus fényében azért is fontosak, mert emlékeztetnek arra, hogy ezek az előnyök a közös európai piaccal és a csatlakozott országokba áramló közvetlen tőkebefektetésekkel együtt jártak, aminek viszont az uniós tagság volt a feltétele.
A kelet-közép-európai tagállamok számára a csatlakozással együtt járó politikai és gazdasági előnyök motiválták az intézményi reformokat, amelyek megalapozták ezeknek az országoknak a sikeres politikai rendszerváltását. Hagemeyer szerint mindez fontos lecke lehet a régió más országainak, azonban azt sem szabad elfelejteni, hogy ezek a reformok a piacgazdaság kialakításához is szükségesek voltak. Ezért a reformok által kijelölt irányból való visszafordulás a tagságból származó gazdasági előnyöket is veszélyezteti.
