Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2021. június 7. 11:18 Világ

Olajhiányt okozhat a zöld fordulat a legnagyobb orosz olajcég vezetője szerint

Hosszú távon a világ súlyos olajhiánnyal nézhet szembe az elégtelen kitermelési beruházások, a nem fosszilis energiaforrások erőltetése miatt – figyelmeztetett a legnagyobb orosz olajvállalatot, a Rosznyeftyet vezető Igor Szecsin a szentpétervári gazdasági fórumon.

A napi négymillió hordós kitermelésével a világ – a Saudi Aramco után – második legnagyobb olajvállalatának vezetője szerint a világ olajigénye tovább nő majd, bár arra nem vállalkozott, hogy megtippelje, mikor tér magához a világgazdaság a koronavírus-járvány sokkja után.

Szecsin a Reuters tudósítása szerint arról beszélt, hogy az elégtelen mértékű olajipari beruházásoknak részben az az oka, hogy a tőzsdén jegyzett nagy olajcégek ehelyett inkább az osztalék emelésére és részvény-visszavásárlásokra fordítják a tőkéjüket. Ő arra számít, hogy már az idei második félévben bizonyos mértékű hiány lesz az olajpiacon.

Ehhez érdemes hozzátenni, hogy ez nem azt jelenti, hogy a világon bárhol nem jut elég olaj a finomítókba. A Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének és szövetségeseinek – köztük Oroszországnak – még csak nemrég sikerült eltüntetnie a tavaly a járvány miatt kialakult plusztartalékot a szokásos szinteken felül a világ olajpiacáról. Ezeknek az országoknak még napi sok millió hordós tartalék kitermelési kapacitásuk van, de a felhozatalt csak óvatosan, fokozatosan növelik, hogy a jelenleg hordónként 70 dollár körüli olajárak ne csökkenjenek. Ha viszont tényleges hiány fenyegetné a világot, akkor gyorsan és jelentősen tudnák növelni a kitermelést.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkFelszívódtak a tartalékok, olcsóbb olajban nem bízhatnak az autósokIsmét eredményesen működik az olajkartell, amely visszanyerte ármeghatározó képességét is.

Szecsin szavait egyébként könnyű lenne a pozíciójából eredő természetes véleménynek minősíteni, de ezzel a meglátásával nincs egyedül. Nemrég Pletser Tamás, az Erste Befektetési Zrt. olaj- és gázipari elemzője írt arról a G7-en megjelent cikkében, hogy a következő években drágábbak lehetnek az üzemanyagok, részben pont az elégtelen beruházások következtében.

Utóbbiaknak vannak piaci okai is, de egyre fontosabbak a környezeti megfontolások. A Nemzetközi Energia Ügynökség nemrég azt állapította meg, hogy ha az emberiség valóban 1,5 Celsius-fokon belül szeretné tartani a felmelegedés szintjét az iparosodás előtti korhoz képest (amelyből 1,2 fok már megtörtént), akkor új olaj- és gázkitermelés nem indulhat azon túl, ahol már megszületett a beruházási döntés. (Új szénbányákat pedig már egyáltalán sem szabadna nyitni.)

Ennek nyomán valószínűleg drágulna az olaj, ami további ösztönzést adna az olaj iránti igényt csökkentő technológiai fejlesztéseknek. Ez viszont nem lenne jó hír Oroszország számára, ahol az állami költségvetés bevételeinek meghatározó része továbbra az energiahordozók és nyersanyagok kitermelésének és exportjának köszönhető.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkCsúcsot dönthet az üzemanyagok ára a következő évekbenJó esély van arra, hogy az előző öt év viszonylag kedvező üzemanyagárait egy masszív drágulás követi, és 2030-ig jóval költségesebb lesz a tankolás.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ felmelegedés kőolaj Oroszország üvegház Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.

Hajdu Miklós
2024. április 8. 04:34 Vállalat, Világ

Nincs sok oka bizakodásra a német autógyártóknak

A politika kevésbé tolja most az elektromos átállást, amire egyébként lenne Európa-szerte kereslet, csak kérdéses, hogy ezt a hagyományos német gyártók szolgálják majd ki.

Schaffhauser Tibor
2024. április 1. 04:36 Világ

Villantania kell valamit az EU-nak, mielőtt más országokat is rávenne az erősebb klímavédelemre

Egyre fontosabb a zöld diplomácia szerepe, de elegendők lesznek-e az EU által tervezett intézkedések a globális klímavédelmi törekvések felfuttatására?

Fontos

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.