Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2021. május 26. 10:35 Világ

Még két év, mire teljesen kiheveri a válságot a munkaerőpiac Európában

Tavaly 3,5 millió állás szűnt meg Európában, és a munkahelyek száma csak 2023-ban éri majd el ismét a válság előtti szintet – állítja 700 vállalatvezető megkérdezésén alapuló kutatása alapján az Accenture tanácsadó cég.

Ez kevésbé biztató kilátás, mint amiben a legtöbb kormányzat reménykedik, hiszen az oltások felfutása, a koronavírus-járvány visszaszorulása nyomán a második fél évben szinte mindenki erőteljes növekedésre számít az európai gazdaságokban. A gazdasági kibocsátás szintje, azaz a GDP jó eséllyel már jövőre eléri majd a járvány előtti szintet, sok vállalat azonban a felmérés szerint óvatos az emberek felvételével, tart újabb járványhullámoktól vagy legalábbis helyi fellángolásoktól.

Ezzel együtt – ahogy a Bloomberg emlékeztet rá – az európai munkaerőpiac jobb állapotban van, mint a korábbi válságokat követően, jelentős részben az olyan állami támogatásoknak köszönhetően, mint a csökkentett munkaidős foglalkoztatás (Kurzarbeit). A 2008-as válságot követően nyolc évre volt szükség a foglalkoztatás helyreállására, vagyis még akkor is jobb a helyzet, ha erre most valóban 2023-ig kell várni.

Az Accenture tanulmánya arra is kitér, hogy a digitalizációs és fenntarthatósági befektetéseknek köszönhetően akár 5,7 millió új munkahely is létrejöhet Európában 2030-ig. Emellett a cégek háromnegyede arról számolt be, hogy alkalmazottainak átképzésére, képességeinek fejlesztésére készül a következő három évben, hogy meg tudjanak felelni az új elvárásoknak.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMagyarország bértámogatási programja volt a legszűkmarkúbb az egész EU-banOlyan kiugróan kevés érintett kapott nálunk támogatást, hogy ha ránézünk az összehasonlító grafikonra, a magyar adatot szinte nem is látjuk.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ járvány koronavírus kurzarbeit munkaerőpiac munkahelyek üzlet Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.

Hajdu Miklós
2024. április 8. 04:34 Vállalat, Világ

Nincs sok oka bizakodásra a német autógyártóknak

A politika kevésbé tolja most az elektromos átállást, amire egyébként lenne Európa-szerte kereslet, csak kérdéses, hogy ezt a hagyományos német gyártók szolgálják majd ki.

Schaffhauser Tibor
2024. április 1. 04:36 Világ

Villantania kell valamit az EU-nak, mielőtt más országokat is rávenne az erősebb klímavédelemre

Egyre fontosabb a zöld diplomácia szerepe, de elegendők lesznek-e az EU által tervezett intézkedések a globális klímavédelmi törekvések felfuttatására?

Fontos

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.