Hírlevél feliratkozás
Fabók Bálint
2021. május 16. 11:46 Világ

Városi tetőkön létrehozott kertekkel reformálnák meg a zöldségtermesztést

Mohamed Hage Libanonban nőtt fel, és egész gyerekkorában körülvették az erkélyeken, tetőkön növesztett zöldségek és fűszernövények. Miután Kanadába költözött, meglepte, hogy hasonló kultúra hiányában a zöldségek akár kétezer kilométert utaznak fogyasztás előtt.

Emiatt indította el 2009-ben a Lufa Farms nevű cégét, amellyel az volt a célja, hogy helyben elérhető zöldségeket termesszen üvegházakban nagy felületű városi ingatlanok tetején. A cég abból indul ki, hogy a jelenlegi élelmiszer-ellátás fenntarthatatlan, a tetőkön pedig kevesebb helyet használva közelebb lehet hozni a termesztést a fogyasztókhoz.


A Lufa Farms egyik üvegháza

A tetőkön létrehozott kertekkel frissebb élelmiszerhez juthatunk, és jelentősen csökkenthetjük az élelmiszeripar károsanyag-kibocsátását. A Világgazdasági Fórum (WEF) összefoglalója szerint a Lufa Farms eddig négy tetőkerti gazdaságot hozott létre Montrealban (az ötödik idén készül el). A legutóbbi több mint 15 ezer négyzetméter alapterületű, amellyel a legnagyobb ilyen üvegház a világon a cég szerint.

Ez a gazdaság átlagban heti 11 tonna zöldség – főleg paradicsom és padlizsán – termesztésére képes. Az öntözéshez keringetik az esővizet, nem használnak mesterséges rovarirtókat, a zöldségeket pedig közvetlenül, akár aznap leszüretelve adják el vásárlóiknak. Nem gondolják azt, hogy a hagyományos gazdaságokat teljes egészében ki tudnák váltani, mivel számos zöldség termesztése nem igazán lehetséges városi üvegházakban.


Így működik az egyik üvegház 

Saját adataik szerint a közel kétmilliós Montreal lakosságának két százalékát ők látják el zöldségekkel. A városi kertészkedés egyre népszerűbb a nyugati világban, Párizsban például közel akkora tetőkertet nyitottak meg tavaly, mint amekkora a montreali. Párizsban 2016-ban indult el egy projekt azzal a céllal, hogy Párizs a fenntartható élelmiszer-előállítás mintavárosává váljon, részben azáltal, hogy az épülettetők harmadára városi kert épüljön.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkPárizs háztetőin elkezdtek növényeket termeszteniA városvezetés támogatásával számos háztetőn gazdálkodásokat hoztak létre a fenntarthatóság jegyében, jövőre pedig elkészül a világ legnagyobb tetőkertje.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ fenntartahatóság Kanada mezőgazdaság üvegház zöldség Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Hajdu Miklós
2023. szeptember 29. 18:50 Világ

Vietnám Magyarországgal egyeztet vendégmunkások exportálásáról

Nem csak Magyarországon, hanem a küldő országokban is napirenden van az idei érkező vendégmunkások kérdése.

Kolozsi Ádám
2023. szeptember 29. 07:30 Világ

A végén még le is győzheti Ficót a szlovák “Momentum”, de Szlovákia sorsát az dönti el, kiknek nem sikerül bejutnia a parlamentbe

Szlovákiában már beállt a kampánycsend a szombati választás előtt, melyet egész Európa árgus szemmel figyel.

Torontáli Zoltán
2023. szeptember 28. 12:02 Vállalat, Világ

Rendőri felügyelet alá került az egykor második leggazdagabb kínai üzletember, szintet léphet a kínai ingatlanpiac válsága

Rendőri fellügyelet alatt van az Evergrande alapító-vezére, a Country Garden gigantikus veszteséget fog elszenvedni, a hitelezők futhatnak a pénzük után.

Fontos

Stubnya Bence
2023. szeptember 30. 14:38 Pénz

A verseny hiánya miatt drágulnak túlzottan a internet- és telefondíjak a jegybank szerint

Visszatekintő átárazások helyett élénk versenyt szeretne látni a jegybank az új Infláció jelentése szerint.

Hajdu Miklós
2023. szeptember 29. 16:23 Adat

A népszámlálási adatok erősen árnyalják azt az elméletet, hogy Magyarország ipari összeszerelőüzemmé vált

Mostanra a legnagyobb arányban felsőfokú végzettséghez kötött munkát végeznek a dolgozó magyarok, az ipari és építőipari szakmák háttérbe szorultak.

Stubnya Bence
2023. szeptember 29. 11:47 Adat

Közel kétszer annyi magyar diák tanul két nyelvet, mint tíz éve

Románia volt az egyetlen olyan EU-tagállam, ahol gyakorlatilag minden középiskolás két, vagy több nyelvet tanult 2021-ben.