Hírlevél feliratkozás
Fabók Bálint
2021. május 1. 12:00 Világ

Évtizedeken át mérgezték a Föld legmélyebb tavát, most a vizével kereskedne egy nálunk is ismert oligarcha

Oroszország egyik meghatározó természeti erőforrása a Bajkál-tó, amelynek a felszíne akkora, mint Belgium (vagy mint majdnem a Dunántúl). Mivel a Bajkál a világ legmélyebb tava 1640 méteres mélységgel, a világ felszíni édesvízkészletének mintegy 20 százalékát tartalmazza. Több víz van benne, mint az észak-amerikai Nagy-tavakban összesen.

A klímaváltozással és a népességnövekedéssel egyre nagyobb értéke lesz az ivóvíznek, és a Bajkál-tó vízkészletét már évekkel ezelőtt megcélozta Kína. A kínai kormányzat 2016-ban arról állapodott meg az orosszal, hogy egy palackozó üzemet nyitnak meg a tónál, és felmerült annak a lehetősége, hogy a környékről folyóeltereléssel juttassanak vizet Kína aszályos vidékeire.

Három évvel később azonban jelentős kampány indult a félig elkészült kínai beruházás ellen. Több mint egymillióan tiltakoztak aláírással a fejlesztés ellen, több mint ötven városban szerveztek tüntetéseket és számos ismert ember felszólalt ellene. A kiállás hatására a beruházást felfüggesztették.

A tiltakozók alapvetően arra hivatkoztak, hogy a kínai gyár jelentős károkat okozott volna a tónak, amely már így is szenved a környezetszennyezéstől. Most azonban – a tiltakozás után két évvel – mégis úgy tűnik, hogy megvalósulhat egy palackozó üzem felépítése a tónál. Ez azonban már nem egy kínai céghez, hanem a térség és egész Oroszország egyik legbefolyásosabb oligarchájához kötődik, a Magyarországon is ismert Oleg Gyeripaszkához, akinek a tó korábbi szennyezésében is volt szerepe.

Putyin és Gyeripaszka egy 2008-as képen. Fotó: AFP

Ahogy korábban írtunk róla, Gyeripaszka vezetésével egyesült az orosz alumíniumipar, többek között Roman Abramovics érdekeltségei beolvasztásával létrejött a Ruszal, ami már a globális alumíniumtermelés 6-7 százalékát bonyolítja le. Gyeripaszka a Putyin elnök bizalmi körén leginkább belül álló néhány oligarcha közé került. Gyeripaszka egyik érdekeltsége az osztrák székhelyű Strabag, amely meghatározó szereplője a magyar építőiparnak.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkSzínre lépett a NER és a Strabag közé besimult építőipari csodacég tulajdonosaA semmiből jött cég mesés szerencsével százmilliárdos közbeszerzéseket nyert, a nyereséget Bécsbe utalták.

A Bajkál-tó szennyezése az ötvenes évekig nyúlik vissza. Ekkoriban a szovjet hadseregnek különleges minőségű cellulózra volt szüksége, amely nagy mennyiségben igényelt minél tisztább vizet és fát. Emiatt választották az üzem megépítésére a Bajkál-tavat, ahol a gyártás érdekében létrehozták a jelenleg 14 ezer lakosú Bajkalszk nevű monovárost (azaz olyan várost, amelyet egy időben építették, hogy a környéken feltárt természeti kincsek feldolgozására alapított gyár dolgozóinak otthont teremtsen).

A gyár évtizedeken át súlyosan károsította a tavat és környezetét. A hatvanas évek óta évi 100 ezer köbméter szennyvizet engedtek be a gyárból a Bajkál-tóba, a tó környékén pedig több mint hatmillió tonna mérgező hulladék halmozódott fel. A toxikus anyagok egy része évtizedek óta szivárog a tóba, pár éve Vlagyimir Putyin elnök is arról beszélt, hogy a tó egyes részei „extrém szennyezettek”.


Egy videó a tó szennyezéséről

Az évek óta tartó tiltakozások hatására a gyárat 2008-ban bezárták. Ekkor került az üzem Gyeripaszka érdekeltségébe, és 2010-ben úgy indult újra, hogy az ígéretek ellenére nem modernizálták a gyárat, nem tették környezetbarátabbá a technológiát. Az üzem tovább szennyezte a környezetet, majd 2013-ban véglegesen bezárták. Az orosz állami hírügynökség szerint a 2010-es években több mint 15 ezer tonna toxikus anyag került a tó vizébe.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA gazdaság fejlesztése tönkre tette a tavat, most a tó teszi tönkre a gazdaságotIránban már majdnem teljesen kiszáradt egy nagy tó, amelynek kiülepedett sótartalmát a szél viszi. A folyamatot a környék mezőgazdasági fejlesztése indította be, a szárazság és a só most 4 millió ember megélhetését és egészségét veszélyezteti.

A cellulózgyár előtt az UNESCO-védettség alatt álló Bajkál-tó az egyik legtisztább vizű tó volt, közel 40 méter mélyre is le lehetett látni. A szennyezés azonban az egész élővilágra kihatott: a szennyezések hatására a tó halállománya az utóbbi években jelentősen csökkent, egy idegen algafaj száma pedig egyre nő.

A papírgyár után azonban Gyeripaszka ismét beruházásra készül a tó partján. Az egyik nagy lengyel napilap, a Rzeczpospolita cikke alapján 90 millió eurós (33 milliárd forintos) beruházással hozna létre egy palackozó üzemet Gyeripaszka egyik érdekeltsége, az En + Group és a VEB orosz állami bank.

Miközben az egyik orosz állami hivatal vízmintái alapján a tó állapota tovább romlik, a 2024-ban elindítani tervezett gyárral évente egymilliárd liter vizet palackoznának. Ez több mint a teljes magyar kapacitás egy évben.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEgy szeméttel elárasztott kisváros megmutatja, hogyan lehet műanyagok nélkül élniA világ egyik legszebb tavánál fekvő guatemalai kisváros két év alatt megszabadult az egyszer használatos műanyagoktól, a tó vize 90 százalékkal lett tisztább.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ Bajkál-tó környezetszennyezés Oleg Gyeripaszka Oroszország Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.

Hajdu Miklós
2024. április 8. 04:34 Vállalat, Világ

Nincs sok oka bizakodásra a német autógyártóknak

A politika kevésbé tolja most az elektromos átállást, amire egyébként lenne Európa-szerte kereslet, csak kérdéses, hogy ezt a hagyományos német gyártók szolgálják majd ki.

Schaffhauser Tibor
2024. április 1. 04:36 Világ

Villantania kell valamit az EU-nak, mielőtt más országokat is rávenne az erősebb klímavédelemre

Egyre fontosabb a zöld diplomácia szerepe, de elegendők lesznek-e az EU által tervezett intézkedések a globális klímavédelmi törekvések felfuttatására?

Fontos

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.