Általában a nagyvárosok szívják el az embereket vidékről az ott elérhető magasabb fizetéseknek köszönhetően, a fejlődő világban azonban az a jellemző, hogy a kisebb városokba költöznek a jobb megélhetésre vágyó falusiak. E látszólagos ellentmondás hátterében elsősorban a legszegényebb és legkevésbé képzett rétegek preferenciái állnak, mert ezek szerint
az eredeti lakóhelyhez képesti távolság a döntő
a migráció során, és nem az elérhető jövedelem.
Nyilvánvaló, hogy a közelebbi városokba való költözés mellett elsősorban az útiköltség minimalizálása érdekében döntenek az elvándorlók. Luc Christiaensen, Joachim De Weerdt, Bert Ingelaere és Ravi Kanbur kutatók a jelenséggel foglalkozó tanulmányukban azonban más tényezőkre is felhívják a figyelmet. A kutatók a tanzániai vándorlókat vizsgáltak meg részletesebben, és ennek során kiderült, hogy az országokon belüli nyelvi különbségek is megakadályozhatják abban a falusiakat, hogy a legközelebbi városoknál messzebb költözzenek, valamint még további antropológiai és szociológiai szempontok is nagy súllyal esnek latba a döntéseknél.
A jelenség jól látszik a teljes afrikai kontinenst leíró demográfiai adatokon is: a földrészen az egymillió főnél kisebb településekhez kötődik a városokban élők számában bekövetkezett növekedés háromnegyede. A szegénység visszaszorításában tehát korlátozott szerepük lehet a legnagyobb városoknak, az ott elérhető szolgáltatásokból, lehetőségekből a legrosszabb sorban élő emberek aligha részesülhetnek. A nemzetközi hitel- és segélyprogramok tervezésénél ezért érdemes minél nagyobb hangsúlyt helyezni a kisebb városokra, ahogy az ENSZ is tette a legutóbbi regionális fejlesztési programjában.
