Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2021. április 13. 10:37 Világ

Van még pár akadály, mielőtt jöhetnek a friss uniós euró milliárdok Magyarországra

Tavaly decemberben a lengyel-magyar vétó elhárulásakor sokan azt hihették, hogy már egyenes út vezet az európai helyreállítási alap 750 milliárd eurós forrásainak felhasználásához, de ennyire nem egyszerű a helyzet. Szokás szerint szükség van ugyanis a nemzeti törvényhozások jóváhagyására is, és ez pont Lengyelországban nem biztos, hogy olyan egyszerű lesz.

A Fidesz egyik legfontosabb szövetségesének számító Jog és Igazságosság (PiS) ugyanis a legutóbbi (2019-es) választások óta koalícióban kénytelen kormányozni, és egyik partnere, a Szolidáris Lengyelország nevű pártot vezető igazságügyi miniszter, Zbigniew Ziobro nem lelkesedik túlságosan az uniós csomagért. Korábban a jogállamisági feltételt találta halasztott formájában is túl erősnek, most pedig azt kifogásolja, hogy a közös hitelfelvétel keretében olyan gyengébb gazdaságú EU-tagállamok hitele mögé is be kell állnia hazájának, mint például Görögország.

Az ellenzék csak abban az esetben támogatná a szükséges törvény elfogadását, ha a pénzek elköltésébe nagyobb beleszólása lenne az önkormányzatoknak. A Bloomberg cikkei szerint ugyanakkor végső soron valószínűbb, hogy a kormánypártok összehozzák a szükséges szavazatmennyiséget, mert egyiküknek sem áll érdekében egy előrehozott választás, ami ellenkező esetben fenyegetne. Ami pedig a közös hitelfelvételt illeti, a PiS-es pénzügyminiszter elmondta, hogy ez Lengyelország számára is kedvező, mert a közös garanciavállalás nélkül hazája csak drágábban tudna hitelt felvenni. Ha minden jól megy, Lengyelország 58,1 milliárd euróhoz juthat a helyreállítási alap keretében.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMár az idén uniós pénzeket veszíthet Magyarország az egyik biztos szerintMagyarország esetében 7,2 milliárd euró sorsa forog kockán.

Ehhez azonban még más feltételeknek is teljesülniük kell, például a német alkotmánybíróságnak is jóvá kell hagynia a vonatkozó német törvényt. A karlsruhe-i testület márciusban egyelőre nem tette lehetővé, hogy az államfő aláírja a jogszabályt, mondván, időre van szüksége a tanulmányozására. Az nem világos, hogy a bírák mikor hozzák meg a végleges döntést, de valószínűleg még nem ezen a héten. A testülethez egy olyan civil szervezet fordult, amely ellenzi a közös uniós hitelfelvételt.

Emellett az is elképzelhető, hogy a források felhasználását előirányzó nemzeti programok késése miatt csúszik némileg a megvalósítás. Az Európai Stabilitási Mechanizmust vezető Klaus Regling szerint azonban ettől nem kell tartani, egyelőre semmi akadálya annak, hogy az eredeti terveknek megfelelően már idén nyáron elkezdődhessen a források lehívása és felhasználása. Ehhez persze az is kell, hogy a német alkotmánybíróság ne gördítsen komoly akadályt a program elé, de a múltbeli tapasztalatok alapján Regling bízik ebben.

Ha minden a tervek szerint halad, akkor Magyarországnak az uniós alapból 7,2 milliárd euró vissza nem térítendő forrás jut. Az egyik fő csapásirány a körforgásos gazdaság megteremtése lesz, erről itt írtunk nemrég részletesen.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkJól szolgálják-e a kormány tervei a COVID által okozott társadalmi és gazdasági károk helyreállítását?A leginkább sújtott emberek és vállalkozások segítése, az ország ellenállóképességének növelése helyett lobbiérdekeket szolgálhat az új uniós források egy része.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEzermilliárdos uniós támogatások pörgették rá Orbánt a gazdaság átalakításáraAz EU-tól 2600 milliárd forint érkezik főleg digitalizációra és a körforgásos gazdaság kiépítésére, Orbán pont ezekre alapozva változtatná meg a gazdaságot.

Világ alkotmánybíróság európai uniós támogatás Lengyelország Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Torontáli Zoltán
2021. június 18. 08:36 Világ

Az elszálló budapesti lakásárak sehol sincsenek Prágához képest

A bürokratikus akadályok miatt szűkös a kínálat a cseh fővárosban.

Avatar
2021. június 17. 16:49 Világ

Geopolitikai fekete lyukat hagytak maguk mögött a magyar katonák

Afganisztán számolatlanul nyelte el az Egyesült Államok és szövetségeseinek emberi és anyagi erőforrásait. Jó, hogy Magyarország 18 év után kivonult onnan.

Hajdu Miklós
2021. június 17. 13:45 Világ

Nagyon fogynak Angliában a népszerűtlen munkákat olcsón elvégző külföldi munkások

Lehet, hogy béremelésre kényszerülnek a munkaadók, hogy a belföldi dolgozók közül is toborozni tudjanak.

Fontos

Stubnya Bence
2021. június 19. 07:00 Podcast

Júliusban elindulhat a kormány új rezsiharca Brüsszelben

Az uniós klímavédelem egyik legkomolyabb reformjának vitája kezdődik hamarosan. De milyen hatással lesz ez az országra? Bart Istvánnal és Muth Dániellel beszéltük át az e heti G7 Podcastban.

Fabók Bálint
2021. június 18. 16:50 Közélet

„Fizetés alig van, megbecsülés nulla” – miért merült fel, hogy tüntessenek az ápolók?

A járvány csillapodásával ismét felmondhatnak az ápolók, és szakmai szervezetek szerint több ezren hagyhatják el az évek óta emberhiányos ágazatot.

Fabók Bálint
2021. június 18. 06:21 Élet

Egészen dermesztő, ahogy a rovarvilág észrevétlenül kipusztul körülöttünk

Sokan már évtizedekkel ezelőtt felfigyeltek a földi élet szempontjából alapvető fontosságú jelenségre, amit az elmúlt években számos kutatással alátámasztották.