Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2021. március 31. 15:03 Világ

Túl nagy teher a kínai hitel, uniós segítséget kért a visszafizetéséhez Montenegró

Egymilliárd eurós kínai hitel visszafizetéséhez kérte az Európai Unió segítségét a montenegrói miniszterelnök-helyettes. Dritan Abazovic arról beszélt egy az Európai Parlament honlapjára felkerült videóban, hogy ha egy európai pénzintézet segítségével refinanszírozni tudnák a kínai Eximbanktól felvett hitelt, akkor csökkenne az ázsiai ország befolyása hazájában.

Montenegró még 2014-ben állapodott meg a kínai Eximbankkal a dollárban akkor 944 milliós kölcsön felvételéről egy autópálya építésének finanszírozása érdekében. A 2 százalékos kamatozású hitel folyósítása a következő évben indult, a törlesztést pedig öt évre rá kellett elkezdeni.

A korábbi pénzügyminiszter szerint ez elsőként a 2021-es költségvetést terheli, jó eséllyel ez áll a miniszterelnök-helyettes kérése mögött. Ez még a hónap közepe táján történt, de az utóbbi napokban a felvetés az országban belpolitikai téma is lett.

Egy képviselői kérdésre a miniszterelnök-helyettes azt mondta, hogy nem viszonyulnak negatívan Kínához, de újra kell tárgyalni a megállapodást, és új forrásokra is szükség van. A hitel ugyanis csak a tengerparti Bartól a szerb határra vezető leendő autópálya első szakaszának megépítéséhez elegendő, de így is az ország adósságállományának harmadát teszi ki. Ráadásul a kivitelező kínai vállalat folyamatos késésben van, miközben súlyos környezetpusztítást végzett egy védett területen, amiért a kormány beperelte.

Látszik tehát, hogy Montenegró tapasztalatai finoman szólva sem kedvezőek eddig a kínai hitellel kapcsolatban. Figyelmeztető jelek már korábban is voltak, egy 2018-as elemzés (pdf) például arra hívta fel a figyelmet, hogy az autópálya-építés költsége az ország GDP-jének több mint a negyede. A hitel felvételével pedig Montenegró a kínai Övezet és út kezdeményezés résztvevői közül a visszafizetés szempontjából leginkább sérülékeny csoportba került.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMit akarhat Kína valójában a híres Övezet és út kezdeményezésével?Peking a Világbankot meghaladó értékben finanszírozott világszerte kikötőket, hidakat, erőműveket és vasutakat, ám hirtelen megtorpant a beruházások üteme.

Ebben a kezdeményezésben hazánk is részt vesz, szintén a kínai Eximbanktól vesz fel hitelt a Budapest-Belgrád vasút magyar szakasza (a Soroksár és Kelebia közötti rész) felújításának finanszírozására. A 2,08 milliárd dolláros (mostani árfolyamon 644 milliárd forint) beruházás 85 százalékát fedezi a kínai hitel, amelynek éves kamata 2,5 százalék.

A beruházás fővállalkozója két kínai vállalat, valamint Mészáros Lőrinc érdekeltsége, az RM International Zrt., az alvállalkozók között pedig megtalálhatók további kínai cégek és Mészáros-vállalatok is. Arról, hogy miért teljesen szükségtelen ez a beruházás, itt írtunk részletesen.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKiderült, hogy sokkal drágább lesz, minden rekordot megdönt a Budapest-Belgrád vasút magyar szakaszaEddig azt mondták, hogy a Budapest-Belgrád egész magyar szakasza kijön szűk 600 milliárdból, most kiderült, hogy csak a Soroksártól induló része.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAláírták az 500 milliárdos szerződést a projektről, amire nincs szükségAláírták a Soroksár-Kelebia vasút felújításáról szóló, részben kínai hitelből finanszírozott szerződést, amely a Budapest-Belgrád projekt legnagyobb része. A munka a tervezéssel együtt várhatóan öt évig tart.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ autópálya Budapest-Belgrád vasút Egy út egy övezet Kína kínai hitel montenegró Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

Debreczeni Anna
2024. március 25. 09:33 Világ

Nem a német gazdaság fogja kihúzni a gödörből a magyart

Továbbra is egy helyben jár a német gazdaság, ami nem jó hír a magyar exportkilátások szempontjából.

Mészáros R. Tamás
2024. március 25. 04:34 Világ

Trump miatt egyesek új atomkortól tartanak 

Ha az Egyesült Államok jövő januártól valóban feloldja védelmi garanciáit, Dél-Koreától Lengyelországig számos helyen felmerülhet, hogy nincs más módja az önvédelem biztosításának. 

Fontos

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.

Pálos Máté
2024. március 26. 16:40 Adat, Élet

Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé

Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.