Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2021. március 9. 14:32 Élet, Világ

Mit tehetnek a beoltottak az amerikai járványügyi hatóság szerint?

Az Egyesült Államokban a második dózissal is beoltottak száma meghaladta a 30 milliót, és a járványügyi hatóság (CDC) elérkezettnek látta az időt arra, hogy frissítse az útmutatásait. Az új szabályok abból a szempontból érdekesek, hogy jól mutatják, mire lehet számítani abban az időszakban, amikor a járványnak még messze nincs vége, de a népesség egy jelentősebb része már elvileg védett a fertőzés ellen.

Ahogy például a Technology Review is írja, a CDC útmutatásának három fontos pontja van.

  1. Ha beltérben csak olyanok vannak együtt, akik legalább két hete megkapták a második oltásukat is (illetve a Johnson & Johnson vakcina esetében az elsőt), akkor nekik nem kell maszkot viselniük, és nem is kell több méteres távolságot tartaniuk egymástól. Ez tűnik pillanatnyilag a legnagyobb könnyítésnek. A CDC ugyanakkor továbbra sem javasolja a nagyobb létszámú összejöveteleket, ám sajnos azt nem részletezi, hogy ezt körülbelül hány főtől számítja.
  2. Közterületen a beoltottaknak is maszkot kell viselniük és távolságot kell tartaniuk másoktól. Ennek az az oka, hogy egyelőre nem lehetünk biztosak benne, hogy a beoltott személy nem terjeszti a vírust (miközben maga súlyosan nem betegszik meg), és közterületen, áruházakban vagy tömegközlekedési eszközökön akár tudtán kívül is megfertőzhet olyanokat, akik nincsenek még beoltva.
  3. Ha csak egyetlen másik háztartás tagjaival találkozik a beoltott, akár beltérben, akkor nem kell maszkot viselnie, de érdemes nagyon óvatosnak lennie a nem beoltottak egészségügyi kockázatait figyelembe véve.

Továbbra sem tudjuk, hogy egy beoltott milyen mértékben tudja továbbadni a fertőzést, egyelőre csak valószínűsíthető, hogy sokkal kevésbé, mintha nem lenne beoltva.

A beoltottaknak azért javasolják, hogy tartsanak be minden óvintézkedést, mert bár az oltás nagy valószínűséggel megvédi őket a betegség súlyos lefolyásától, arra továbbra is kevés adat van, hogy ha megfertőződnek, akkor milyen hosszú távú hatásokkal kell számolni. Hiába van beoltva tehát valaki, továbbra is az a legbiztosabb, ha megpróbálja elkerülni a fertőzést.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Világ Amerika beoltott CDC járvány koronavírus oltás Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.

Váczi István
2024. április 3. 15:52 Élet

Új korszak előtt a G7

Ahogy múlt héten beszámoltunk róla, új tulajdonoshoz kerül portálunk, ez a folyamat ma lezárult, így új kiadó működteti tovább a G7-et.

Debreczeni Anna
2024. április 3. 10:22 Adat, Élet

Lettországban él a legtöbb, Görögországban a legkevesebb gyermek állami gondozásban lakosságarányosan

Magyarországon a 20 463 állami gondozott gyermek 70 százaléka családoknál, 30 százaléka intézményekben élt a 2021-es adatok szerint.

Fontos

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.