Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2021. március 4. 17:53 Világ

Már az olasz maffia is nagyon várja a friss uniós pénzeket

A gazdaság egészéhez hasonlóan az olasz maffiacsoportok is megszenvedték a koronavírus-járvány által okozott gazdasági válságot, de tavaly megkezdték a felkészülést arra, hogy legálisan működő cégeken keresztül hozzáférjenek az uniós helyreállítási forrásokhoz.

A maffiózók dolgát megkönnyíti, hogy tevékenységük jellegéből adódóan mindig vannak olyan forrásaik, amelyeket szeretnének tisztára mosni, miközben a válság miatt rengeteg olasz vállalkozás a túlélésért harcol. Az ország maffiaellenes küzdelmét irányító Maurizio Vallone a Bloombergnek azt mondta, hogy az állami hitelgarancia-program a feltételei miatt sok vállalkozó számára elérhetetlen, így esetenként nem marad más, mint hogy a maffia pénze segítségével próbáljon talpon maradni.

„Amikor egy vállalkozó már a családja megélhetését sem tudja biztosítani, a szervezett bűnözésnél nyitott ajtókra talál” – nyilatkozta a 13 ezer tagot számláló palermói vállalkozói szövetség vezetője. Hozzátette, ha az állam meg akarja védeni a legálisan működő gazdasági szereplőket, akkor függessze fel az adókat, és tegye könnyebben elérhetővé a hiteleket. Patrizia Di Dio szerint őrültség és képmutatás, hogy a vállalkozóknak nem segít a kormány, de az adókat ugyanúgy be akarja szedni, mint máskor.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKávéházak Rómában: napi 30 kávé eladásából kéne kihozni a havi 6 ezer eurós bérleti díjatÉledeznek, de továbbra is a túlélésért küzdenek a kávéházak Róma központjában, a külső kerületekben pedig az új szabályok miatt egyelőre nem éri meg kinyitni.

A szervezett bűnözői csoportok szemében elsősorban azok a vállalkozások értékesek, amelyek az uniós források által leginkább célzott szektorokban működnek, például az építőiparban, az egészségügyben, valamint a digitális és környezetvédelmi szolgáltatói ágazatban. Az eszközökben természetesen nem válogatnak, van, hogy uzsorahitellel szereznek meg egy vállalkozást, de előfordul, hogy fedőcégen keresztül vásárolnak részesedést. Maurizio Vallone elmondta, hogy az olasz nemzeti bank adatai szerint tavaly 7 százalékkal, 113 ezerre nőtt a gyanús pénzügyi ügyletek száma, már csak ezért is ébernek kell lennie a hatóságoknak.

Mivel Olaszország lesz az uniós helyreállítási alap legnagyobb kedvezményezettje, már az is hatalmas összegeket hozna a maffia konyhájára, ha csak pár százalékot le tudna csípni ezekből a pénzekből. A kormány épp most dolgozza ki a 209 milliárd eurós forráscsomag felhasználási terveit, amelyek a tavaly közel 9 százalékkal zuhanó gazdaság talpra állítását célozzák.

A bűnözői csoportok távol tartása már csak azért sem lesz könnyű, mert ezeket a forrásokat nemcsak hatékonyan, hanem gyorsan is szeretnék elkölteni. Az olasz államigazgatás eddig egyikről sem volt híres, a 2014-2020-as uniós költségvetési ciklus pénzeinek felhasználásában például alig több mint 30 százalékon állt az ország 2019 végén, miközben az uniós átlag megközelítette a 40 százalékot, az élenjáró Finnország esetében pedig a kétharmados arányt. Maurizio Vallone a maffiát távol tartó szabályokat szeretne látni, ezt viszont nehéz lesz összeegyeztetni az említett szempontokkal.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz olasz maffia ráment az EU-s forrásokra, és megszállta a teljes élelmiszerláncotA földektől az éttermekig mindenhová beépült a maffia. Ez teljesen logikus, hiszen a gazdaság hitelválságban szenved, a bűnszervezeteknek viszont rengeteg készpénzük van.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ Európai Unió koronavírus olasz maffia Olaszország uniós források Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

Debreczeni Anna
2024. március 25. 09:33 Világ

Nem a német gazdaság fogja kihúzni a gödörből a magyart

Továbbra is egy helyben jár a német gazdaság, ami nem jó hír a magyar exportkilátások szempontjából.

Mészáros R. Tamás
2024. március 25. 04:34 Világ

Trump miatt egyesek új atomkortól tartanak 

Ha az Egyesült Államok jövő januártól valóban feloldja védelmi garanciáit, Dél-Koreától Lengyelországig számos helyen felmerülhet, hogy nincs más módja az önvédelem biztosításának. 

Fontos

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.

Pálos Máté
2024. március 26. 16:40 Adat, Élet

Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé

Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.