Amber Martin-Woodhead, a Coventry Egyetem óraadója, divattal és fenntartható fogyasztással foglalkozó szakember mélyinterjút folytatott 15 minimalistával, vagyis olyan emberrel, akik arra törekszenek, hogy (egy bizonyos határon belül) a lehető legkevesebb tulajdonuk legyen.

A minimalista fogyasztási modell a fejlett világban a 2008-as gazdasági világválság után jelent meg látható módon, de a válság lecsengése után is megmaradt, ma is egyre több hívet szerez magának. A minimalizmust természetesen ezúttal a fejlett nyugati világ szintjén értelmezik, azaz nem egyenlő például a természetbe való kivonulással vagy akár a szegénység szándékos vállalásával, és nem lehet összehasonlítani a fejlődő világban általánosnak mondható életszínvonallal sem.

A minimalistát ebben az értelemben leginkább az jellemzi, hogy egyszerre nincs több tárgy a tulajdonában, mint ami elfér egy kisebb szekrényben. A minimalista mozgalom gazdasági és főleg szociológiai szempontból azért érdekes jelenség, mert a csoportba tartozók megengedhetnék maguknak, hogy viszonylag sokat fogyasszanak, mégsem teszik ezt meg. Nincs egyszerre kettőnél több nadrágjuk vagy pár ingnél-pólónál több ruhájuk.

Martin-Woodhead arra volt elsősorban kíváncsi, hogy mi motiválja ezt az önkéntes lemondást. A The Conversationben ismertetett kutatásából egyértelműen az derült ki, hogy a minimalizmusnak elsősorban egyéni, személyes előnyei vannak.

Az érintettek azt mondták, hogy a kevesebb tárgyi tulajdon megnövelte a szabad (vagy másra fordítható) idő mennyiségét, egyrészt azért, mert nem kell vásárolni, másrészt a kevesebb tulajdon rövidebb idő alatt karbantartható (takarítható, mosható, javítható). A másik fő előny pedig az, hogy a megkérdezettek boldogabbnak érzik magukat, mert sosem stresszelnek a lomok felhalmozódásától, de attól sem, hogy az állandó vásárlási kényszer miatt pénzügyi nehézségekbe ütköznek.

A megkérdezettek között volt olyan, aki egész életében minimalista volt, mások azonban a normál nyugati életvitelről váltottak át az új trendre. Utóbbiakra jellemző volt, hogy a klasszikus lomtalanítást rossz megoldásnak tartották, vagyis nem akartak szeméthegyeket hagyni a régebbi életük után. Az értékesebb tárgyaikat ezért inkább eladták, a kevésbé értékeseket pedig jótékonysági szervezeteknek adták.

A minimalisták fontos motivációja az állandó vásárlási kényszertől való megszabadulás volt. Nem akarnak többet azért vásárolni, hogy tartsák a lépést a divattal, vagy pusztán azért, mert azt várják tőlük, hogy egyre több tulajdonuk legyen.

Minden megkérdezett megemlítette, hogy tudatosan kell visszafognia a vásárlásait, és nagyobb hagsúlyt kell fektetnie a tulajdonában lévő tárgyak fenntartásába, illetve az elromló dolgok javításába. Amikor pedig kénytelenek vásárolni, akkor szigorú kontroll alatt próbálják tartani magukat. Az impulzusvásárlás náluk gyakorlatilag kizárt, mert minden egyes beszerzés előtt többször végig kell gondolniuk, hogy valóban szükségük van-e arra, amit venni szeretnének, illetve a legmegfelelőbb termék kiválasztásánál alaposak akarnak lenni.

A környezeti fenntarthatóságot, mint motivációt nem mindenki említette, viszont sokan nagyon fontos érvként hozták fel. Ebből a szempontból a kutatás elég nagy szórást mutatott (attól függetlenül, hogy a minimalista életmód sok szempontból egyértelműen környezetbarát iránynak számít).

A motivációs tényezők közül egyet minden megkérdezett említett: boldogabbá teszi őket ez az életmód. Valószínű, hogy ez a legfontosabb oka annak, hogy a minimalizmus ennyire terjed.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Világ minimalizmus motiváció vásárlás Olvasson tovább a kategóriában