Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2021. február 4. 12:59 Világ

Hat atomreaktor építését tervezi a lengyel kormány, négy helyszínt mérlegelve

Kiszivárgott Lengyelország 2040-ig szóló energetikai stratégiája, amely azzal számol, hogy hat nukleáris reaktort helyeznek majd üzembe az ezt az energiatermelési módot jelenleg egyáltalán nem használó országban.

Önmagában ez nem számít újdonságnak, legalább 2014 óta szerepel ugyanis a kormányzati tervek között atomreaktorok építése. A számuk és kapacitásuk is elég konzekvensen szokott szerepelni a híradásokban, a hat egység összesen 6-9 gigawattot képviselne attól függően, hogy melyik reaktortípust vagy típusokat választják majd ki.

Ezt a szintet 2043-ra kell majd elérni, ennek érdekében az első blokkot már 2026-ban el kell kezdeni építeni, hét évvel később pedig már áramot kell majd termelnie. Látható, hogy az ütemezés az ágazathoz képest eléggé feszes, két-három évente el kell majd készülnie egy-egy új reaktornak.

A tervek más szempontból is meglehetősen derűlátóak, mert azzal számolnak, hogy a lengyel vállalkozások részesedése a munkákból a 70 százalékot is elérheti. Idehaza a paksi bővítésnél a 40 százalékos magyar részarány elérése is kétségesnek tűnik, még meglehetősen nagyvonalú számolás mellett is. A lengyel energiastratégia mindenesetre azzal számol, hogy 25-38 ezer új munkahely jön majd létre a program megvalósítása során.

Ami viszont újdonságnak számít, az a szóba jöhető helyszínek listája. Eddig csak két pomerániai, Gdansktól északnyugatra lévő terület került szóba, ezek miatt Németországban sokan aggódnak. A Business Insider lengyel kiadása által megszerzett energiastratégiából azonban az is kiderül, hogy két, az ország középső részén lévő helyszín is szóba jöhet, az egyik Poznan-tól keletre, a másik Lódz-tól délnyugatra. (A cikkben térképen is meg lehet nézni ezeket.)

Az atomerőművek építésére a klímaváltozás megfékezését szolgáló energiaátmenet érdekében van szükség a lengyel kormány szerint. Jelenleg az ország energiagényének közel háromnegyedét szénből állítják elő, ennek aránya ideális esetben 2030-ra 37,5 százalékra csökken majd.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMiért nem megoldás a klímaváltozásra a jelenlegi nukleáris technológia?Nagy szükség lenne egy olcsó, megbízható, kevesebb hulladékkal járó és atomfegyverek gyártásának rémével nem fenyegető nukleáris megoldásra.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ atomenergia atomerőmű Lengyelország Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Debreczeni Anna
2024. március 25. 09:33 Világ

Nem a német gazdaság fogja kihúzni a gödörből a magyart

Továbbra is egy helyben jár a német gazdaság, ami nem jó hír a magyar exportkilátások szempontjából.

Mészáros R. Tamás
2024. március 25. 04:34 Világ

Trump miatt egyesek új atomkortól tartanak 

Ha az Egyesült Államok jövő januártól valóban feloldja védelmi garanciáit, Dél-Koreától Lengyelországig számos helyen felmerülhet, hogy nincs más módja az önvédelem biztosításának. 

Váczi István
2024. március 19. 08:39 Világ

Olcsóbban építenek, és elcsaklizzák a forgalmat a Budapest-Belgrád vasútról a szerbek

Mintha szándékosan a magyar közlekedéspolitika ellentétét valósítanák meg a szerbek.

Fontos

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.

Pálos Máté
2024. március 26. 16:40 Adat, Élet

Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé

Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.

Stubnya Bence
2024. március 26. 09:13 Adat

200-250 ezer főre becsli a jegybank a munkaerőpiac hazai tartalékait

Az alacsonyan és közepesen képzett fiatalok, valamint az 55-74 éves nők körében vannak leginkább olyanok, akik enyhíteni tudnák a munkaerőhiányt.