Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2020. december 7. 12:16 Világ

Már az oroszok is elkezdenek számolni az olajkorszak végével

Az orosz kormány eddig hivatalosan derűlátóan vélekedett a fosszilis energiahordozók jövőbeli kilátásairól, ez most azonban változni látszik. „Lehet, hogy a fogyasztás csúcsát már magunk mögött hagytuk” – mondta a kőolajjal kapcsolatban az orosz pénzügyminiszter helyettese.

Nemzetközi szinten ez nem számít új gondolatnak, a világ egyik legnagyobb olajtársasága, a BP szeptemberben fogalmazott meg hasonló véleményt. Ráadásul azóta Kína is ambiciózus kibocsátás-csökkentési tervet fogadott el, és Joe Biden elnökké választásával az Egyesült Államokban is újra fontossá válik ez a téma.

Oroszország számára ez a kérdés azért nagyon fontos, mert a költségvetés harmadát a fosszilis energiahordozókból származó bevételek adják. Októberben Vlagyimir Putyin elnök arról beszélt, hogy a növekvő ázsiai igényeknek köszönhetően a következő évtizedekben is biztosított lesz az orosz energiaexport. A gazdasági minisztérium márciusi előrejelzése szerint pedig a világ olajfelhasználása csak 2045-ben éri el a csúcsot – írja a Bloomberg.

Ehhez képest meglepetés, hogy a pénzügyminiszter-helyettes most azt mondta: a tárca jelenleg vizsgálja a különböző igényekkel számoló jövőképeket, és hosszabb távon növekszik annak a kockázata, hogy a szénhidrogénekből származó jövedelmek elmaradnak a jelenlegi várakozásaiktól.

A földgázzal kapcsolatban valószínűleg kevésbé kell aggódnia az oroszoknak, hiszen ennek az energiahordozónak még sikeres megújulóenergia-átmenet esetén is nőhet a felhasználása a következő évtizedekben. Az európai források kimerülőben vannak, ami látszik is a Gazprom európai exportján:

Ezzel kapcsolatban inkább az okozhat fejfájást az orosz pénzügyminisztériumban, hogy a cseppfolyósított földgáz versenye miatt élesebb árversenyre kényszerül a Gazprom, így növekvő export mellett is visszaeshet a bevétel.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz orosz gáz európai eladásánál egyre kevésbé Moszkva diktálLassan, de biztosan fordul a kocka, a nyersanyagexporttól való függés egyre inkább Oroszország számára jelent gazdasági és politikai hátrányt. Ha pedig Európa rááll a hidrogénre, akkor a történetnek orosz szempontból vége.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ földgáz fosszilis energiahordozó kőolaj Oroszország Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

Debreczeni Anna
2024. március 25. 09:33 Világ

Nem a német gazdaság fogja kihúzni a gödörből a magyart

Továbbra is egy helyben jár a német gazdaság, ami nem jó hír a magyar exportkilátások szempontjából.

Mészáros R. Tamás
2024. március 25. 04:34 Világ

Trump miatt egyesek új atomkortól tartanak 

Ha az Egyesült Államok jövő januártól valóban feloldja védelmi garanciáit, Dél-Koreától Lengyelországig számos helyen felmerülhet, hogy nincs más módja az önvédelem biztosításának. 

Fontos

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.

Pálos Máté
2024. március 26. 16:40 Adat, Élet

Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé

Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.