(A szerző az ING szenior közgazdásza. A Zéróosztó a G7 elemzői szeglete.)
A koronavírus rég nem látott hatalmas gazdasági sokkot okozott szerte a világban. Erre a sokkra pedig a gazdaságpolitikai döntéshozók szinte példa nélkül álló ösztönzőcsomagokkal reagáltak. Ugyanakkor a rövid távú célok mellett felsejlett a hosszabb távú szemléletmód lehetősége is, hogy úgy alakítsák a gazdasági kilábalást, hogy közben a fenntarthatóságot és a klímavédelmet is figyelembe veszik.
A kérdés több szempontból aktuális. Egyrészt a járványhelyzet okozta lezárások és a gazdaságszerkezet kényszerű átalakítása bebizonyította, hogy a GDP-termelés jelenlegi formájában nem túl környezetbarát. Másrészt tavaly év végén az Európai Bizottság úgy határozott, hogy „kizöldül”, és karbonsemlegességet hirdet az EU egészére 2050-re. Ez az Európai zöld megállapodás. Ennek keretében az összes tagország egyre inkább a környezetbarát gazdaságpolitika irányába kell tolódjon. Hogyha ehhez még hozzátesszük, hogy az új hétéves uniós költségvetés, valamint a Helyreállítási alap is különös figyelmet fordít a fenntartható fejlődésre, akkor már egyértelmű, hogy a koronavírusra reagáló gazdasági csomagok egyben egy nagy lehetőséget is magukban hordoztak.
Egy olyan lehetőséget, amellyel egyelőre a régiós országok nem igazán éltek. Annak ellenére, hogy Kelet-Közép-Európában a nyugat-európai gazdasági mentőcsomagokhoz hasonló méretű élénkítést hirdettek, a klímaváltozással, a fenntarthatósággal kapcsolatos intézkedések alacsony prioritást kaptak. Ugyanakkor az mindenképpen örvendetes, hogy a már meghirdetett zöld programok nem szorultak háttérbe, nem innen vették el a pénzt a rövid távú élénkítéshez, így a klímacélokat egyik régiós ország sem módosította negatív irányba.
Az elmúlt harminc évet vizsgálva Európában egyértelműen kirajzolódik egy javuló tendencia az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésében. Egyes szektorok vagy gazdasági területek jóval előrébb járnak a fenntarthatóságban, mint az országos átlag. Magyarországon például egyértelműen a közlekedés került fókuszba, legyen szó akár az elektromos autózásról, a tömegközlekedés zöldítéséről vagy éppen az út- és vasúthálózat fejlesztéséről. Romániában az energiaszektor jár jóval a gazdasági átlag előtt a klímavédelemben, míg Törökország a mezőgazdaság területén tett jelentős erőfeszítéseket és előrelépést. Lengyelország is főleg a közlekedésre koncentrál, de a legutóbbi döntések fókusza lassan az energiatermelésre helyeződik át. Ugyanakkor Kelet-Közép-Európát egyben vizsgálva azt mondhatjuk, hogy a mezőgazdaság, a feldolgozóipar és a „körkörös gazdaság”, vagyis az újrahasznosítás területén vannak hatalmas kiaknázatlan lehetőségek.
A régiós országok egytől-egyig vállalták, hogy jelentősen csökkentik a gazdaságaik ökológiai lábnyomát. Ebben nyújthat hatalmas segítséget a 2020-as évek első felében az európai uniós forrásfelhasználás. A nagy kérdés azonban, hogy mi lesz ezzel a projekttel. Jelen pillanatban ugyanis a zöld átmenet előtti legnagyobb akadály a jogállamisági vita. Könnyen lehet, hogy mindez még tovább halasztja az uniós programok felhasználhatóságának kezdetét, amivel mind a gazdasági kilábalás támogatásában, mind a klímavédelemben értékes időt veszíthetünk. A tét pedig nagy: a kelet-közép-európai országok éves GDP-jének 20-30 százalékát kitevő forrásról van szó az elkövetkező hét évben.
Addig is, amíg ez a folyamat nem kezdődik el, a lehetőség továbbra is adott saját forrásokból. Minden gazdaság egyre több segítségre szorul, ahogy a második hullám begyűrűzik a mindennapi életbe. A régiós országok koronavírus-válság utáni újjáépítése ugyanakkor kivételes lehetőséget kínál, hogy a politikai döntéshozók ne csak a rövidtávú hatásokra legyenek tekintettel, de a klímavédelem is előtérbe kerüljön a gazdaságösztönzés során. Ugyanakkor naivitás lenne azt gondolni, hogy ez ilyen egyszerű lenne. A régióban emberek százezreinek munkahelye került ismét veszélybe, vállalatok tízezrei kerülnek a csőd szélére. Egy a fenntarthatóságot és klímavédelmet is figyelembe vevő ösztönzőcsomag pedig ezen a téren komoly kompromisszumokkal járna, és bizony nagy bátorságot igényel.
Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a régióban lezajlott vagy zajló költségvetési ösztönzés inkább karbonsemlegesnek tekinthető. Vagyis nem kifejezetten kezeli kiemelten a zöldgazdaságot, de nem is hoz helyzetbe olyan szektorokat, amelyek különösen nagy környezeti terhelést okoznak. A válság folyamán az országok elsősorban az egyének jövedelmi helyzetének javítására fókuszáltak, továbbá a vállalatok likviditási helyzetének fenntartására, a munkaerőpiac stabilizálására.
A legutóbbi lépések ezzel együtt több helyütt, így Magyarországon is felcsillantják a reményt.
Elég csak arra gondolni, hogy a lakásáfa ismételten 5 százalékra csökkentése és a jövőre életbe lépő használatbavételi szabályok egyértelműen a lakóingatlanok energiafelhasználásának csökkenése irányába mutatnak. Emellett az MNB 50 pontos javaslatcsomagjában is számos ponton fellelhető a fenntarthatóság kérdésköre, többek között az úthálózat, az energiaszektor, a hulladékfelhasználás, a mezőgazdaság, a vízhálózat fejlesztésére vonatkozó javaslatokban. De a jegybank más téren is előrébb jár a régiónál, sőt sok szempontból a világnál. Az MNB ugyanis novemberben úgy döntött, hogy a jelzáloglevél-vásárlási program keretében a jövőben a környezeti fenntarthatóságot támogató, energiahatékonyság-növelési célú finanszírozást előtérbe helyező zöld jelzálogleveleket vásárolja majd. A változás tehát elkezdődött, és talán a jövőben még több program fordít majd figyelmet a gyors segítségnyújtás mellett a fenntartható fejlődésre.
