Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2020. július 15. 15:01 Világ

Fejre állt a világ, most a kínaiak vásárolják fel az acélt külföldön

Köteteket lehetne megtölteni az európai acélgyártók panaszaival, akik az utóbbi két évtizedben visszatérően kifogásolták a kínai acéldömpinget. Vagyis azt, hogy az ázsiai ország termelői szabálytalan eszközökkel versenyeznek, és azért tudják kedvező áron adni az – egyre jobb minőségű – termékeiket, mert odahaza segítik őket állami támogatásokkal, olcsó hitelekkel és alacsonyan tartott energiaárakkal. Emellett pedig nem kell olyan szigorú környezetvédelmi előírásoknak megfelelniük, mint az Európai Unióban termelő cégeknek. (A koronavírus-járványon kívül lényegében erre hivatkozva kért állami segítséget nemrég a Dunaferr is.)

Kína messze a világ legnagyobb acélexportőre, és a hatalmas ottani termelés miatt nem meglepő, hogy az importban általában kevésbé meghatározó. Most azonban olyan nagy különbség alakult ki a hazai és a külföldi árak között, hogy megéri külföldön vásárolni a kínai vállalatok számára. Míg ugyanis a világ nagy részén legjobb esetben is csak éledezik a gazdaság a koronavírus-járvány pusztítása után, addig Kínában sokkal jobb a helyzet, és az állami infrastruktúrafejlesztési programok is növelik az acél iránti keresletet.

Ennek hatására júniusban Kína közel 1,9 millió tonna kész acélterméket importált, amire legutóbb 2009 szeptemberében volt példa – írja a Bloomberg. Nem véletlenül, legutóbb ugyanis akkoriban volt a mostanihoz hasonló a helyzet: míg a világ épp csak próbált kikecmeregni a válságból, a kínai gazdaság már dübörgött. A fejlett világbeli válság lecsengése után, az utóbbi nyolc évben a havi kínai import ritkán haladta meg az 1,3 millió tonnát.

Az iparág világszervezete*World Steel Association szerint idén a világ acélfelhasználása 17 százalékkal zuhan, Kínáé viszont egy százalékkal nő.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA gazdaságtörténet egyik legsokkolóbb ábrája a kínai acélőrületet mutatja be2000 óta kétszeresére nőtt az acéltermelés mennyisége, amely az egyik környezetszennyezőbb iparág. A növekedés mögött leginkább Kína áll.

Világ acél acélgyártás acélipar Kína Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Kasnyik Márton
2020. október 21. 16:43 Világ

Biden szinte már elnöknek érezheti magát, de pont így volt ezzel négy éve Clinton is

Hónapok óta stabil és nagy a demokrata előny, két hét múlva jön az elnökválasztás. Maradt még bizonytalanság?

Mészáros R. Tamás
2020. október 20. 06:47 Vállalat, Világ

A tudomány szerint lehetetlen, az Alibaba alapítója mégis kilapítaná a világot

Jack Ma a világ egyik leggazdagabb üzletembere megtörné a multik uralmát a kkv-k kereskedelmének felfuttatásával, de forradalmának kifutása erősen kétséges.

Váczi István
2020. október 15. 17:17 Világ

Végül mindenkit kiütöttek a transzatlanti légi csatában

Az USA a Boeingot, az EU az Airbust támogatta nem megengedett eszközökkel, de nem biztos, hogy most új vámokkal kéne kezelni a konfliktust.

Fontos

Bucsky Péter
2020. október 23. 07:06 Közélet

Kevesebb a hajléktalan, de egyre reménytelenebb a helyzetük

Az utóbbi évek gazdasági fellendülése során viszonylag sokan törtek ki a hajléktalanságból, a hátramaradók viszont egyre idősebbek és rosszabbul képzettek.

Hajdu Miklós
2020. október 22. 06:35 Adat

Hiába jól képzett sok magyar dolgozó, nincs elég színvonalas munkahely

A nagyobb jólléthez nemcsak minőségi oktatás és ellátás kell, hanem a dolgozni tudó és akaró lakosságban rejlő potenciál kiaknázására alkalmas állások is.

Torontáli Zoltán
2020. október 21. 13:47 Élet

A magyar fiatalok gyors ütemben közelítenek Nyugat-Európához

A magyar fiatalok gondolkodása a tipikus élethelyzetekről már csak körülbelül 12 éves csúszásban van Nyugat-Európához képest.