Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2020. június 30. 14:32 Világ

Végre kevésbé kell félni egy eddig rettegett fertőző betegségtől

Sikerült felszámolni a Kongói Demokratikus Köztársaság északkeleti részén 2018 augusztusa óta terjedő ebolajárványt – jelentették be pár napja az Egészségügyi Világszervezet, valamint az ország kormányának képviselői, írja a Nature.

Ez önmagában is jelentős fejlemény, hiszen ez volt minden idők második legsúlyosabb ebolajárványa, amely legkevesebb 3470 embert fertőzött meg, és kétharmadukat meg is ölte. Ez az ebola esetében egyébként nem számít kifejezetten magas aránynak, előfordult már 90 százalék körüli halálozás is korábbi járványok során. Ezért nem túlzás azt mondani, hogy a vérzéses lázat okozó ebola a világ egyik legrettegettebb betegsége.

A most lezártnál csak a 2014-2016 között Nyugat-Afrikában tomboló járvány volt súlyosabb, amelyben több mint 11 ezer ember vesztette életét. A kihívást ezúttal különösen súlyossá tette, hogy a Kongói Demokratikus Köztársaság északkeleti részét negyedszázada fel-fellángoló harcok sújtják. A most véget ért járvány során több mint 70 ebolafertőzött és egészségügyi szakember sérült meg fegyveres támadásokban, és legkevesebb 11-et megöltek.

Hosszú távon azonban a mostani járvány legyőzésénél is fontosabbnak tűnik, hogy

ez az első alkalom, hogy a sikerben jelentős szerepet játszott a hosszú évtizedek helyben járása után kifejlesztett oltóanyag.

Az amerikai Merck cég vakcináját már az említett nyugat-afrikai járványban is alkalmazták, de akkor még csak kísérleti jelleggel, míg most tömegeket oltottak be. Több mint 300 ezer ember kapta meg az oltást – a fertőzöttekkel közvetlen vagy közvetett kapcsolatban állók –, több mint 80 százalékuk nem betegedett meg, akik pedig igen, azoknál csak enyhe tünetek mutatkoztak.*A Nature cikke nem tér ki rá, de a számok összevetése alapján valószínűnek tűnik, hogy a korábban említett 3470 fertőzött közé az ilyen enyhe esetek jó részét valamiért nem számolták bele.

A járvány elleni küzdelem során az is bebizonyosodott, hogy két antitesten alapuló gyógyszer*mAB114 és REGN-EB3 nagyon jelentősen csökkentette a halálozási arányt azok körében, akik a fertőzés után gyorsan kórházba kerültek. Miután ez bebizonyosodott, már rutinszerűen megkapta minden – ebbe beleegyező – páciens az ebolakórházakban az ország északkeleti részén.

A védőoltással együtt ez megnyugtató hír a világ számára, hiszen látszik, hogy 

immár hatásos szerek állnak rendelkezésre az ebolával szemben.

Ezekre azonnal szükség is van, ugyanis közben a Kongói Demokratikus Köztársaság északnyugati részén, az Egyenlítői tartományban tört ki ebolajárvány, amelyben legalább 18 ember fertőzödött meg.

A munka ugyanakkor itt sem könnyű. A biztonsági helyzet ugyan jobb, mint az ország északkeleti részén, de a közlekedési és az egészségügyi infrastruktúra borzasztóan fejletlen, a lakosság szegény, és sokan nagy távolságokat tesznek meg a megélhetés érdekében. Sokan járnak át a szomszédos Kongói és Közép-Afrikai Köztársaságba, illetve keresik fel az egymilliós lakosságú Mbandaka városát, így jelentős a vírus terjedésének veszélye.

A szűkös egészségügyi kapacitás egy részét pedig jelenleg a COVID-19 elleni küzdelem köti le, az északkeleten korábban az ebola ellen küzdők egy része is most már a koronavírussal próbálja felvenni a harcot. A hivatalos adatok szerint ez a kórokozó eddig 6552 embert betegített és 149-et ölt meg az országban, de ezeket a számokat a körülmények miatt érdemes fenntartásokkal kezelni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA járvány most elfedi a problémákat, de az oltások piaca egyáltalán nincs rendbenZsákutcába vezetett a vakcinák fejlesztésének és kereskedelmének üzleti modellje. A pénzügyi siker sokszor nem illeszkedik az egészségügyi célokhoz vagy a szolidaritáshoz.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ ebola járvány Kongói Demokratikus Köztársaság koronavírus vakcina védőoltás Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Vámosi Ágoston
2025. április 25. 15:24 Világ

A magyar kormány kivár, a lengyelek tovább fegyverkeznek az uniós pénzügyi engedéllyel

Már eddig is ők költötték a legtöbbet a hadseregre a NATO-tagállamok közül gazdaságarányosan, de ezt kevésnek látják az orosz fenyegetés árnyékában.

Elek Péter
2025. április 25. 13:12 Világ

Lehet logika Trump viselkedésében, de megéri?

Meglepő, túlzott és közgazdaságilag nehezen indokolható az elnök vámpolitikája, de az legalább már látszik, hogy a célkeresztben elsősorban Kína van.

Mészáros R. Tamás
2025. április 24. 06:05 Világ

Mi lesz, ha a világ nem pénzeli tovább Amerikát?

A pénzpiaci felfordulás furcsa módon segíti Trump céljának elérését, de súlyos pénzügyi kockázatokkal és jelentős életszínvonal-csökkenéssel fenyeget.

Fontos

Torontáli Zoltán
2025. április 25. 06:07 Közélet, Vállalat

Kevesebb pénzt adna a kormány a Demján Sándor Program nyertes cégeinek

Az 1+1-nevű részt az utolsó pillanatban 1,25+0,75-re módosíthatják, így a nyertes pályázóknak nem adnának annyi támogatást, amennyit ígértek.

Hajdu Miklós
2025. április 24. 17:30 Élet

Könnyebb hozzájutni a 3+3 milliós felújítási ingyenpénzhez, és van még belőle bőven

Egymást érik az otthonfelújítási programmal kapcsolatos könnyítések, lassan talán kiismerik a potenciális pályázók a lehetőségeket.

Regős Gábor
2025. április 24. 15:30 Pénz

Az infláció vagy a recesszió fenyegetőbb a vámháború árnyékában?

Az alapkamat-várakozások alapján a piaci szereplők olyan veszélynek látják a gazdasági visszaesést, amire reagálniuk kell a nagy jegybankoknak.