Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2020. május 25. 14:49 Élet, Világ

Egy dologra jó volt a koronavírus: jóval kevesebben haltak meg influenzában

Ahogy a vírusok sem válogatnak az emberek között, az emberek korlátozó intézkedései sem válogatnak a vírusok között. Ez az alapigazság derül ki, ha megnézzük a 2019-20-as influenza szezon magyar és nemzetközi adatait.

Az alábbi ábra azt mutatja, hogy az elmúlt években Magyarországon heti bontásban hányan fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel. Ezek alapján az utóbbi hat év legenyhébb influenza szezonja eddig a 2015-16-os volt, a 2019-20-as azonban most ezt is veri.

 

Az idei szezon – a négy évvel korábbihoz hasonlóan – eleve későn indult, és az utóbbi évekkel ellentétben jóval kevésbé gyorsan emelkedtek a megbetegedések, laposabb a haranggörbe formája. A csúcs viszonylag későn, csak a 8. héten, azaz február 17-23 között jött (ami az európai koronavírus-pánik berobbanása előtt volt). Ezt követően enyhülni kezdett az influenzajárvány, és március második hetére a 100 ezer főre számított, orvosnál jelentkező betegek száma már erősen visszaesett.

A háziorvosi protokollt a koronavírus-járvány várható megjelenése miatt csak március elején módosították úgy, hogy a tüneteket produkáló betegeket arra kérték, ne menjenek el a háziorvosukhoz, hanem csak telefonáljanak. Ez az előírás valószínűleg sok olyan pácienst is otthon tartott, akik nem koronavírus, hanem influenza vírussal fertőződtek meg, sőt esetleg be sem telefonáltak, vagyis egy részük vélhetően nincs benne a statisztikában.

A számok azonban azt mutatják, hogy az influenza már a háziorvosi korlátozások előtt, attól függetlenül is visszaszoruló fázisba került. Március végére a számok szerint a járvány meg is szűnt, ebben minden bizonnyal nagy szerepe volt a korlátozó és távolságtartó intézkedéseknek.

Az is látszik ugyanakkor, hogy az iskolák bezárása és a kijárási korlátozás Magyarországon már lecsengőben találta az influenzát, terjedését nem ezek törték meg. De a szezont talán lerövidítették.

 

 

A Nature (a WHO megfigyelőrendszerében követett 71 ország adataira támaszkodva) azt írja, hogy az északi féltekén az idei influenza szezon a szokásosnál körülbelül hat héttel  rövidebb lett, április elejére megszűnt. A nemzetközi adatokban március közepétől kezdett zuhanni a vírus görbéje, és ez egybevág azzal, hogy a WHO március 11-én nevezte világjárványnak a koronavírus terjedését.

A magyar adatok csak annyiban különböznek, hogy nálunk a 12. hét nem számít kifejezetten korainak, a járvány gyakran már a 10. héttől kezdve megszűnik.

Egy éves influenza szezonban világszerte 290-650 ezren halnak meg (többnyire a szövődmények miatt), a koronavírusos szezonban ez várhatóan több tízezer fővel kevesebb lesz. Cikkünk írásakor a koronavírussal összefüggésbe hozott halálozások száma 345 ezer, a fertőzöttek száma 5,4 millió világszerte.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Világ beteg háziorvos influenza járvány koronavírus Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Koczóh Levente András
2024. október 12. 05:23 Élet

Ez van az ingyenes padlásfödém-szigetelés ajánlatok mögött

Nem átverés az ingyenes vagy majdnem ingyenes ajánlat, de érdemes megérteni a dolog hátterét is - hívja fel írásában a figyelmet a Green Policy Center szakértője.

Torontáli Zoltán
2024. október 10. 16:44 Élet, Tech

Úgy tiltották be az erkélynapelemeket, hogy nyitva hagytak pár kiskaput

Mi az erkély, a loggia és az előtető? Ez a kérdés kulcsa.

Bucsky Péter
2024. október 9. 04:41 Élet, Közélet

Gáláns aprópénzszórás lehet a családi adókedvezmény megduplázása

Kis lépés az államnak, nagy lépés a választási kampánynak. A szegényeknek inkább a családi pótlék emelése jönne jól, de arról nincs szó.

Fontos

Al-Hilal István
2024. október 11. 04:41 Pénz

Hogyan lehet befektetni egészségügyi cégekbe, hogy az ne legyen dupla vagy semmi játék?

A tudományos eredmények előrejelzése helyett a megbízható alapokkal rendelkező minőségi vállalkozások azonosítás lehet a nyerő megközelítés.

Mészáros R. Tamás
2024. október 10. 04:40 Közélet, Világ

Kína egyik uniós hídfőállása lett Magyarország, de ki fog ebből hasznot húzni?

A magyarhoz hasonló stratégiák eddig nem sok haszonnal, cserébe viszont jelentős kockázatokkal jártak.

Mészáros R. Tamás
2024. október 8. 04:39 Élet, Világ

Ha a kormány kelet felé néz, ott is azt látja, hogy küzdeni kell a növekedésért

Kínában a 2008-as válság óta nem látott módszerekkel próbálnak élénkíteni, de szerkezeti átalakításokról hallani sem akarnak.