Elkészült annak a 2017-18-ban végzett finn alapjövedelmi kísérletnek a részletes, végső összefoglalója, amelyről mi is többször írtunk. A teszt lényege az volt, hogy véletlenszerűen kiválasztott 2 ezer munkanélkülinek két éven keresztül havi nettó 560 eurót juttatott a finn állam, mindenféle kötöttség nélkül, és a két év alatt végigkövette a sorsukat.
Az érintettek adatait és véleményét a körülbelül 170 ezer főből álló, alapjövedelemben nem részesülő (de természetesen az egyéb szociális juttatásokra jogosult) munkanélküliekből toborzott kontroll csoportok adataival vetették össze.
Markáns különbséget lényegében csak mentális szinten tapasztaltak a “sima” munkanélküliek és az alapjövedelmes álláskeresők életében. A tesztnek így talán az a legnagyobb tanulsága, hogy
egy fejlett országban havi 560 euró feltétel nélküli érkezése leveszi a mindennapi stresszt az emberek válláról.
Természetesen ebből a Magyarországon jelentősnek számító összegből Finnországban messze nem lehet kényelmesen megélni, az alapjövedelemben részesülők között mégis 5 százalékkal többen voltak azok, akik “nagyon jól” érezték magukat és két százalékkal többen mondták azt, hogy “jól” vannak. E két választ összesítve az alapjövedelmesek 58,5 százaléka jelölte meg, míg a kontroll csoportban 51,4 volt az arányuk.
Az is kiderült, hogy az alapjövedelemben részesülők lényegében ugyanannyit jártak orvoshoz, mint a munkanélküliek, vagyis a stresszmentes élet ellenére nem terhelték meg kevésbé az egészségügyi rendszert. Lehet azonban, hogy ez a kísérlet rövid időtartama, vagy a csoport viszonylag kis létszáma miatt adódott.
Az alapjövedelem jelentősen jobb szociális mutatókat eredményezett a csoport tagjainál, kevésbé érezték magukat magányosnak, kiszolgáltatottnak, szétszórtnak vagy depressziósnak. Mindez az anyagi szempontú szubjektív értékelésben is megmutatkozott, mert az alapjövedelem birtokában biztosabbnak és főleg jobban tervezhetőnek érezték az érintettek a családi kasszát, illetve kevesebb gondjuk akadt azzal, hogy időben befizessék a számlákat.
A kísérlet elsődleges célja azonban munkaerőpiaci volt, azt szerették volna mérni, hogy a munkába állási hajlandóság és lehetőség hogyan változik. Ebben viszont elég vegyes eredmények születtek. Voltak olyanok, akik a havi 560 euró biztonságában hajlandóak lettek rosszabb munkakörülményeket és alacsonyabb fizetést is vállalni. Sokan viszont a munkavállalás szabadságát emelték ki, hiszen adott esetben megtehették, hogy visszautasítanak egy nem tetsző állást, kivárnak, vagy nem is keresnek munkát. Másoknál egyáltalán nem befolyásolta a havi juttatás a hozzáállást (a havi 560 eurót azután is megkapta mindenki, ha esetleg munkát talált).
Összességében azonban az alapjövedelemben részesülők a kísérlet két éve alatt átlagosan csak hat nappal dolgoztak többet, mint az adatfelvételkor nyilatkozó, akkor éppen munka nélkül lévő emberek. Ez az állam szempontjából elhanyagolható különbség.
A finn kísérletet nagy érdeklődés övezte, ugyanakkor számos kritika érte, ezek közül mi is részletesen bemutattuk például azt, hogy a belpolitikai játszmák mennyire kikezdték az eredeti forgatókönyvet. A fent említett “boldogság faktorhoz” még azt is érdemes figyelembe venni, hogy 2018-ban, vagyis a kísérlet kellős közepén az országban megszigorították a munkanélküli juttatásokhoz való hozzáférést.
A szigorítás lényege az volt, hogy aki nem mutatott megfelelő álláskeresési aktivitást, annak egy bizonyos idő után visszafogták az egyébként magyar szemmel így is grandiózus juttatásokat. Ez természetesen elég rosszul érintette a munka nélkül lévőket, de a szerencsés 2000 alapjövedelemben részesülőnél semmit sem változtatott, így náluk valószínűleg felértékelte a havi biztos 560 eurós juttatást. Az ő relatív boldogságérzetükben így valószínűleg ez is szerepet játszott.
A felmérések szerint Finnországban továbbra is magas annak az ötletnek a támogatottsága, hogy legyen valamilyen feltétel nélküli alapjövedelem.
