Hírlevél feliratkozás
Stubnya Bence
2020. május 1. 18:10 Élet, Világ

Több köze van egy 1902-es bányászsztrájknak a koronavírushoz, mint gondolnánk

1902. május 12-én Coaldale-ben, Carbondale-bee, Shamokinben, Panther Creekben és még számos másik amerikai bányászvárosban több mint 147 ezer bányász kezdett sztrájkolni. A bányatulajdonosok és a menedzserek eleinte meg voltak róla győződve, hogy a bányászok idővel elengedik a követeléseiket, a rövidebb munkaidőt, és a magasabb béreket, meggondolják magukat és visszatérnek dolgozni a bányákba az eredeti feltételek mellett.

De a bányászok nem engedtek, és nagyjából három hét elteltével már az amerikai közvélemény is mellettük állt, főleg miután a sajtóban megjelent az egyik nagy környékbeli munkáltató, a Philadelphia and Reading Railroad elnökének egy levele, amiben úgy fogalmazott, hogy a munkások érdekeit nem a “munkásagitátorok”, hanem azok a keresztény emberek fogják megvédeni, akik Isten akaratából irányítják az ország gazdaságát. Amerikaiak tömegeit bőszítette fel, hogy George Baer levelében Istent a konfliktusban a munkaadók mögé állította.

A helyzet odáig fajult, hogy már államok kormányzói kérték Theodore Roosevelt elnököt, hogy vagy vegye ideiglenesen állami tulajdonba a bányákat, vagy – versenyfelügyeleti szerv híján – lépjen fel a bányatulajdonosok kartellje ellen. New Yorkban tízezer ember demonstrált a bányászok oldalán.

A tüntetés a szolidaritásról is szólt, de valójában komoly önérdek is volt a részvétel mögött, hiszen az ország az ekkoriban elsődleges energiaforrásnak számító szénből kifogyva lassacskán elkezdett leállni. Szeptemberre a posták jelezték, hogy hamarosan nem lesz mivel fűteniük és világítaniuk, az iskolák pedig azzal számoltak, hogy hálaadasig tudnak működni. A széntől függő ipar hatalmas leépítésekre készült.

Októberben Roosevelt magához hívta a munkaadókat és a bányászszakszervezet vezetőjét, ami az első alkalom volt az amerikai történelemben, hogy a kormányzat segített egyeztetni a munkaadók és a munkavállalók konfliktusában. Az egyeztetés sikertelenül zárult, és az ország egyes részein ekkorra már kezdtek kifogyni a szénből. Roosevelt végül a háttérben zajló egyeztetések során rávette a munkaadókat, hogy egyezzenek ki a bányászok követeléseivel: a béreket 10 százalékkal emelték, a munkaidő pedig 9 órára csökkent, cserébe a bányászok szakszervezetét nem ismerték el hivatalosan.

Az egyezség viszont valójában a munkavállalóknak kedvezett, és ez csak lendületet adott annak, hogy Roosevelt folytassa a vállalatok túlhatalma elleni fellépést. Ennek emblematikus eseménye volt, amikor 1904-ben a kormány megnyerte azt az antitröszt eljárást, amit a Pennsylvania államban számos bányaipari és vasúti érdekeltséggel rendelkező – és a bányászsztrájk ügyében a munkaadók oldalán álló – John Pierpont (J.P.) Morgan cégei ellen indítottak.

Ez az ügy nagyban hozzájárult Roosevelt választási győzelméhez 8 hónappal később, ami számos újabb intézkedés elfogadását tette lehetővé, többek között szigorúbb versenyjogi és fogyasztóvédelmi szabályozásokat. Roosevelt támogatta a szakszervezeteket és a 8 órás munkanap bevezetését, valamint az örökösödési adó bevezetését is.

“Amerika nem lehet a plutokrácia társadalma, ami egyszerűen egy nagy bank, a Wall Street-szindiktátus civilizációja. A változás veszélyes lehet, de a cselekvés hiánya még veszélyesebb”

– mondta.

Theodore Roosevelt ezekkel az intézkedésekkel egy új társadalmi szerződés létrehozásához járult hozzá, amiben a munkavállalók partnerek voltak, a vállalati érdekek pedig szigorúbb társadalmi kontroll közé voltak szorítva.

De elképzelhető-e valami hasonló manapság? – teszi fel a kérdést a Susan Berfield, a Bloomberg Businessweek szerzője.

A pótolhatatlan munkát végző, de munkakörülményeivel elégedetlen dolgozókat ért igazságtalanságok a járvány alatt felszínre kerültek, és sok esetben valódi konfliktussá alakultak. Az USA-ban a járvány alatt az “essential worker” kifejezést használják az olyan munkavállókra, akiknek a járványveszély ellenére is elengedhetetlen a munkája. Az elmúlt időszakban egymás után jönnek a hírek munkakörülményeikkel elégedetlen “létfontosságú” munkavállalókról: márciusban New Yorkban Amazon-dolgozók, és több mint 100 ezer élelmiszerkiszállítást végző Instacart-dolgozó sztrájkolt, a Whole Foods dolgozói március 31-én jobb munkakörülményekért demonstrálva nem mentek dolgozni, egy coloradói húsfeldolgozó üzemben pedig 800 munkavállaló hagyott ki műszakokat, miután a több kollégájuk is koronavírusos lett.

Május 1-én az Amazon, az Instacart, a Whole Foods, a Walmart, a Target és a FedEx dolgozói közös sztrájkra készülnek, mert szerintük a munkaadóik a járvány alatt rekordprofitot realizálnak, miközben a munkavállalóik a járványveszélynek kitéve sok esetben betegbiztosítás és megfelelő munkahelyi biztonsági intézkedések nélkül dolgoznak.

A McKinsey két munkatársa, Tilman Tacke és Anu Madgavkar és szerzőtársuk, Hans‐Helmut Kotz nemrég megjelent elemzése alapján ugyanakkor tágabb kontextusban is találni analógiákat a 2020-as és az 1900-as évek elejének társadalmi folyamatai között. A McKinsey februárban megjelent tanulmánya lényegében azt a folyamatot mutatta be adatokkal alátámasztva, ahogy a

cikk elején bemutatott társadalmi szerződés a nyugati világban az elmúlt két évtizedben a munkavállaló kárára alakult át.

Az elemzés 22 OECD-tagállam társadalmi és gazdasági trendjeit elemezve jutott többek között arra, hogy az ebben az időszakban felerősödő globalizációnak és a munkahelyek kiszervezésének kettő hatása volt. Egyrészt számos termék jóval olcsóbb lett, mint korábban: 10 ország fogyasztási adatai alapján az látszik, hogy manapság egy év alatt hat héttel kevesebb munkáért járó pénzből lehet ugyanannyi bútort, ruhát, szórakoztató elektronikai terméket vagy szolgáltatást vásárolni, mint 20 évvel ezelőtt.

Viszont közben jóval drágább lett az oktatás, az egészségügyi szolgáltatások, és különösen a lakhatás. A McKinsey tanulmánya szerint az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban egy átlagos háztartás jövedelemnövekedésének felét inflálta el a lakhatási költségek növekedése. Ráadásul mivel ezekre arányaiban többet költünk, a drágulás összességében ellensúlyozta az említett termékek olcsóbbá válását.

A megélhetés költségeinek növekedésével a bérek növekedése sem tartotta a lépést. Az Egyesült Államokban és Európában egyre inkább szétszakad a munkaerőpiac a bizonytalan és rosszul fizető, valamint biztos és jól fizető állásokra. A tanulmány szerint a nyugati világban nagyjából 335 millió alacsony képzettségű embernek voltak megélhetési gondjai, miközben 275 millió embernek stagnált a bére. A fiatalok számára különösen nehéz volt a munkaerőpiacon boldogulni: 2000 és 2018 között a 30 év alattiak foglalkoztatottsági rátája csökkent, és még a foglalkoztatottak körében is jelentős a határozott idejű munkaviszonyban alkalmazottak aránya.

És hogy mi köze van ennek az egésznek a huszadik század eleji Egyesült Államokhoz és a társadalmi szerződéshez? A Theodore Roosevelt által beindított, majd Franklin D. Roosevelt és Lyndon B. Johnson (New Deal és Great Society) által továbbvitt folyamatok mind abba az irányba írták át a társadalmi szerződést, ami kollektív biztosítékokat kínált az egyén számára az életben való érvényesüléshez. Ilyen biztosíték volt a munkanélküli segély, az időskori vagy a rokkantsági nyugdíj, de ilyen biztosíték az állami egészségbiztosítás, a mindenki számára hozzáférhető oktatás, vagy a kötelező munkavédelmi előírások is.

A McKinsey elemzésében vizsgált 22 országban a munkaerőpiac mellett az áruknál és a szolgáltatásoknál, valamint a tőkepiacokon is egyre kevesebb állami beavatkozást talált. Bár az állami kiadások nőttek ezekben az országokban, ennek az oka a növekvő átlagéletkorhoz köthető növekvő nyugdíj- és egészségügyi kiadásokban található, nem az egyre növekvő piaci kockázatok elleni állami garanciák költségének növekedéséből. A járvány okozta gazdasági válsághelyzet ezért egy legyengült védőháló mellett érte az embereket, akik gyakran még a békeidőben sem igazán profitáltak a jelenlegi társadalmi szerződésből, aminek gyengeségei most válnak igazán láthatóvá. És bár a kormányok világszerte próbálkoznak nagyszabású költségvetési programokkal a veszteségek minimalizálása érdekében, ez sok helyen kevésnek tűnik.

A kérdés az, hogy megváltoznak-e a társadalmi szerződés gazdasági vonatkozásai, és elindulunk-e a kollektív felelősségvállalás irányába, vagy folytatódik az elmúlt két évtized trendje, amiben a gazdasági kockázatok terhe egyre nagyobb mértékben hárult az egyénre. A 2008-as válság után elfogadott szigorúbb pénzügyi szabályozás példája alapján Tacke és szerzőtársai szerint

van esély arra, hogy a járvány utáni időszakban újra történelmi léptékű változásoknak legyünk szemtanúi.

Élet Világ munkavállalói jogok történelem Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Hajdu Miklós
2020. július 10. 17:08 Élet

Gyorsuló ütemben vágják a fákat Európa erdőiben

Miközben Európa-szerte egyre többet hallani a klímaerdők telepítésének szükségességéről, a meglévő erdős területeken nagyot nőtt a fakitermelés intenzitása az elmúlt pár évben.

Torontáli Zoltán
2020. július 10. 12:16 Élet

Kevesen akarnak visszamenni az irodába, de muszáj lesz, mert túl sok pénz van benne

A hosszú távú szerződések és az építésre felvett hitelek miatt nem lehet egyik-napról a másikra megszüntetni az irodákat, a piaci szereplők többségének elemi érdeke, hogy az irodisták ne maradjanak otthon.

Hajdu Miklós
2020. július 8. 12:58 Élet

Olyan rosszul étkeztetik dolgozóikat a multik a fejlődő országokban, hogy még a termelékenységük is romlik

Amellett, hogy jelentős összegeket buknak a vállalatok a maximálistól elmaradó munkatermelékenység miatt, a hírnevüket is egyre inkább fenyegeti a dolgozók nem megfelelő élelmezése.

Fontos

Bucsky Péter
2020. július 10. 06:25 Közélet

Egyetlen ígért új nagyvállalati munkahely átlagosan 16 millió forintba került tavaly az adófizetőknek

52 cég kapott 105 milliárdot. Ebből 18,6 milliárd olyan cégekhez került, ahol csökkent a munkavállalók száma.

Fabók Bálint
2020. július 8. 06:31 Élet

“Mindennapos őrlődés volt, hogy tudod, hogy fogy a pénz, és baromira nem tudod, mikor lesz ennek vége”

A taxis diszpécsernek 500 forintja maradt. A felszolgáló már nem akar robotként élni. A fodrászt megőrjítette a járvány. Mi lett azokkal, akik elvesztették a munkájukat?

Váczi István
2020. július 7. 17:13 Vállalat

A legnagyobb hirdetők próbálnák észhez téríteni a Facebookot, egyelőre kevés sikerrel

A hirdetők bojkottja nem fogja megroppantani a céget, de ha nem maradnak szövetségesei, könnyen feldarabolhatja egy új amerikai kormányzat.