(A G7 Ekonomi a G7 véleményrovata. Árva László az ESSCA Budapest professzora, Banyár József a Budapesti Corvinus Egyetem docense.)
A koronavírus-járvány alapvetően átrajzolja a társadalmi és gazdasági kapcsolatokat, de lehet, hogy ennek nemcsak negatív, hanem pozitív hatásai is lesznek. A járvány eddigi uniós kezelése rávilágított arra, hogy az Európai Uniónak nincs terve, kész forgatókönyve ilyen járványok kezelésére, pedig a virológusok között egyetértés van abban, hogy a Covid-19 egyelőre még csak egy viszonylag „barátságos bemelegítés”, várható, hogy később ennél sokkal rosszabbak jönnek – tehát kész forgatókönyvre nagy szükség lenne. S az is a Covid-19 kapcsán vált egyértelművé, hogy a globalizáció mai szintje mellett – a fejlett világ munkamegosztásába integrálódott területeket, vagyis a Föld nagyobbik részét tekintve – nincs igazán csak helyi, lokális járvány, az egyik helyen feltűnt kórokozók pár hét múlva már a Föld minden részén képesek fertőzni.
Persze az, hogy nincs az EU-nak forgatókönyve, részben nem meglepő, részben meg megszokott. Nem meglepő, mert egy új, először fellépő problémára nehéz lett volna az íróasztal mellett előre kidolgozni egy jól működő forgatókönyvet, ahhoz valamennyi tapasztalat is kell – a világjárvány esetében ezt kaptuk meg most, s a „remek alkalmat” nem szabad elszalasztani, hogy levonjuk a tanulságokat. Részben meg megszokott, hiszen egy sor más problémára sem volt az EU-nak kész forgatókönyve, s itt elég csak a még mindig nem lecsengett, de már ötödik évébe lépett migrációs válságra céloznunk. Ez utóbbi Afrika és a Közel-Kelet túlnépesedésében és gazdasági alulfejlettségében gyökerezik, s ennek kezelésére sincs az EU-nak stratégiája – annak ellenére, hogy tapasztalata most már rengeteg van.
Az alábbiakban amellett érvelünk, hogy komplex stratégiával mindezeket a problémákat kezelni lehet. Ehhez viszont néhány dolgot alapvetően kell átgondolni és újratervezni. Ha okosak vagyunk, akkor a válság hatására egy jobban működő uniót és egy prosperáló, az uniót támogató, nem pedig fenyegetést jelentő szomszédságot kaphatunk, mindkét fél előnyére. Ehhez a komplex stratégiához javaslunk az alábbiakban néhány elemet, amelyeken belül
a nemzetközi vállalatok értékláncainak földrajzi lerövidítése lenne a legfontosabb.
A nemzetközi vállalatok tevékenységük egyes elemeit, amelyet összefoglalóan nemzetközi értékláncnak neveznek, oly módon optimalizálják földrajzilag, hogy annak egyes elemeit olyan országokba telepítik, ahol azok működése a legkedvezőbb, és így a vállalat összes profitjának maximalizálását eredményezik. Ennek következtében például a képzett munkaerőt igénylő, magas hozzáadott értéket termelő tevékenységeket (mint a termék- és pénzügyi tervezés, illetve marketing- és értékesítő tevékenységek) a drága, de jól képzett munkaerővel rendelkező fejlett országokba telepítik, míg a képzetlen, olcsó munkaerőt igénylő összeszerelő tevékenységeket (mint például feldolgozóipari összeszerelés) az alacsony bérű országokban működtetik.
Az értéklánc egyes elemeinek egymástól távoli országokba történő telepítését alapvetően a szállítás, valamint a kommunikáció, azon belül is elsősorban az internet fejlődése tette a 20. század nyolcvanas éveitől kezdve lehetségessé, de a világjárvány szétzilálta a termeléskihelyezés ezen rendszerét is. De amennyiben a nagy távolságokra történő termeléskitelepítés helyett Európához közeli térségekbe lehetne ezeket az olcsó munkaerőt igénylő tevékenységeket kitelepíteni, egyszerre több célt is el lehetne érni.
Először is, a közeli telephelyek révén csökkenne a gazdasági kapcsolatunk a távoli térségekkel, így kevesebb lehetőség lenne az ott keletkezett járványok „behozatalára”, s könnyebben tudnánk a meglévő kapcsolatokat is ilyenkor átmenetileg úgy felfüggeszteni, hogy az ne érintse károsan a gazdaságot. Vagyis összességében így védettebbek lehetnének a nagy nemzetközi járványokkal szemben, valamint jelentős költségelőnyökre is szert tehetnének azok az európai vállalatok, amelyek a közelebbi térségekbe telepítik ki egyes tevékenységeiket.
De egy további előnye is lenne egy ilyen lépésnek: az észak-afrikai és közel-keleti térségbe irányuló európai termeléskitelepítés révén a gyorsan növekvő, de munkával nem rendelkező, alacsony bérű afrikai emberek tömegei számára munkát és jövedelmeket biztosíthatnának, és ez
segítene az Európába irányuló afrikai és közel-keleti migráció fékezésében is.
A jelenlegi európai migrációs válság egyik alapvető oka az, hogy a Közel-Keleten és Afrikában élő emberek nem igazán jutnak olyan munkához, amely megfelelő jövedelmet biztosítana nekik. Korábban az észak-afrikai térségben a diktatórikus rendszerek (Algéria, Líbia, Egyiptom és Tunézia) elég erősek voltak ahhoz, hogy ne engedjék át területükön a jobb megélhetés reményében Európa felé igyekvő embereket, de a 2011-es „arab tavasznak” nevezett politikai mozgalmak megdöntötték ezeket a rendszereket, és a helyükön kialakult politikai káosz nyomán a helyi kiskirályok egymással vívott háborúi által generált zűrzavar megnyitotta az utat az Európai Unió irányába. Természetesen nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy az afrikai migrációhoz nemcsak a fekete-afrikai gyors népességnövekedés, hanem a közel-keleti országok egy részében dúló és gyakran a fejlett országok – például Franciaország, vagy az Egyesült Államok és Oroszország – által szított és fenntartott polgárháborús helyzet is hozzájárult.
Ebbe a helyzetbe robbant be a koronavírus-válság, aminek fontos következménye volt az Európai Unió országainak bezárkózása, amit a közös uniós határ lezárása követett. Ez alapvetően új hozzáállást jelent az Európai Unió részéről, és a korábbi, a bevándorlást, ha nyíltan nem is ösztönző, de azt hallgatólagosan elfogadó magatartás helyébe az egészségügyi kockázatokat előtérbe helyező, a bevándorlást elutasító hozzáállás lépett.
Ugyancsak a koronavírus-járvány következtében az Európai Unió nemzetközi vállalatai által a szintén alacsony bérszintű, de távolabbi országokba kitelepített feldolgozóipari tevékenységeknek helyet adó telephelyek (például Kínában, Vietnamban, Laoszban, Malajziában) a járvány veszélyei és a nemzetközi légi közlekedési válsága miatt nehezen elérhetők lettek. A koronavírus-járvány miatt a termeléskitelepítés révén létrehozott távoli telephelyek fenntartása ugyanis egyre inkább meghiúsul napjainkban a járványhelyzet miatt.
Jó megoldást jelentene erre a probléma, ha az európai transznacionális vállalatok korábban távoli országokba kitelepített termelési kapacitásaikat áttelepítenék Európa közelébe, újjáépítve azokat a Közel-Keleten. Ennek révén a Fekete-Afrikából a közel-keleti térségbe zúduló, majd onnan Európába továbbhaladó, állást és jövedelmet kereső tömegek foglalkoztatása is megoldható lehetne. Javaslatunk lényege tehát az, hogy
a délről északra irányuló vándorlás útjában olyan feldolgozóipari kapacitásokat hozzanak létre az európai multik, amelyek helyben tartják, valamint munkával és jövedelemmel látják el az EU felé igyekvő embereket.
A térségben kiépítendő kapacitások nagy segítséget nyújthatnak mind az Európai Unió nemzetközi vállalkozásainak – amelyek igyekeznek a globális értéklánc optimalizálásával növelni versenyképességüket -, mind azon jelenleg még szegény, de gyors népességnövekedést felmutató afrikai országoknak, amelyek számára lehetővé válhat gyorsan növekvő népességük eltartása a feldolgozóipari munkahelyek szaporítása révén.
Természetesen ahhoz, hogy az Európai Unió vállalatainak ezen áttelepülése eredményes legyen, szükséges lenne egy olyan tudatos állami (illetve EU-szintű) támogatási politikára is, mint amilyet Kína az „Egy övezet, egy út kezdeményezés” során alkalmazott. Ezen politika nyomán az egyre erősödő kínai-indiai gazdasági és politikai behatolással szemben Fekete-Afrikában valószínűleg nem lehet és nem is kellene felvenni a küzdelmet, viszont a magára hagyott észak-afrikai és közel-keleti térségben erősíteni lehetne az európai jelenlétet. Alapfeltétel lenne ugyanakkor a térségben a politikai stabilitás megteremtése és olyan stabil „ütköző országok” kialakítása is, ahol a stabilitás és az életetek biztonsága a helyi kormányzat révén garantálható, ezt azonban az európai nagyvállalatok érdekében az európai politikusok feltehetően képesek biztosítani.
Világ
Romba dőlnek az orosz remények Ukrajnában?
Jelenleg szinte minden harctéri körülmény az oroszoknak kedvez, az eddig elért eredményeik mégis szerények, miközben az ukránok lőszerhiánya hamarosan enyhül.
Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?
Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.
Nincs sok oka bizakodásra a német autógyártóknak
A politika kevésbé tolja most az elektromos átállást, amire egyébként lenne Európa-szerte kereslet, csak kérdéses, hogy ezt a hagyományos német gyártók szolgálják majd ki.
Fontos
Kifulladni látszik a magyar államadósság-ráta csökkenése
Nemcsak rövid, hanem középtávon is magasan ragadhat az adósságráta, ami a gazdasági felzárkózási folyamatunkat is megnehezítheti.
Kivételes szerencsével léphettek be a 90-es évek közepe után született fiatalok a munkaerőpiacra
A gazdasági fellendülés időszakában pályára lépő fiatalok viszonylag könnyen találtak munkát jó fizetés mellett, kérdés, hogy ez miként hat a motivációjukra.
Az új otthonfelújítási program átrendezheti a lakáshitelek piacát
A támogatás révén több tízmilliárd forint felújítási hitel jut majd a piacra, amelyhez várhatóan jelentős mennyiségű piaci feltételű kölcsön is társul majd.
