Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2020. április 9. 09:50 Világ

Ülnek a pénzhegyükön az oroszok, mert nem bíznak az olaj drágulásában

Ma tartanak virtuális találkozót az olajhatalmak (OPEC+), hogy megvitassák, mit kellene tenni a hetek óta borzasztóan hektikus olajpiacon. A helyzetet a szokásosnál is nehezebben átláthatóvá teszi, hogy egyáltalán nem világos, kinek mi az érdeke.

Elvileg persze minden olajexportőrnek a kellően magas árszint, csakhogy ezáltal az utóbbi években a hagyományos olajhatalmak jókora piaci részesedést veszítettek az amerikai palaolaj-kitermelőkkel szemben. Idehaza is jelent meg olyan elemzés, hogy a nagy orosz-szaúdi összeveszés – amely a koronavírus-járvány okozta fogyasztáscsökkenéssel együtt a mélybe küldte az árakat – csak színjáték, mindkét ország a tartalékaira támaszkodva elviseli egy ideig a mostani árszintet abban a reményben, hogy sikerül csődhullámot okozni az amerikai palaolajszektorban.

 

A Bloomberg elemzése szerint Oroszország eddigi válságkezelő intézkedéseiből mindenesetre azt lehet kikövetkeztetni, hogy a vezetés belátható ideig nem bízik a korábbi, a mostaninál felével-kétharmadával magasabb árszint visszatérésében. Miközben a fejlett országok soha nem látott állami költekezéssel igyekeznek megtámasztani a járvány miatt rogyadozó gazdaságaikat, az eddig bejelentett orosz intézkedések összege mindössze a GDP két százalékát éri el. (Idehaza a kormány szerint ez 18-22 százalék.) Ez ahhoz képest is kevés, hogy a 2008-as válság idején az orosz állam a GDP 10 százalékának megfelelő összeget költött gazdaságélénkítésre.

Pedig elvileg lenne miből költeni: az orosz állam összes tartalékának összege az év eleji állapot szerint 563 milliárd dollár, amelyből 165 milliárdot kifejezetten a mostanihoz hasonló válsághelyzetek kezelésére tettek félre. Az előbbi szám a szaúdi tartaléknál is nagyobb, hiszen az az év elején 518 milliárd dollár volt. Mindezt úgy, hogy az orosz költségvetést – a nemrég végrehajtott módosítások előtt is – kevésbé viseli meg az alacsony olajár, mint a szaúdit.

 

Az eddig bejelentett orosz intézkedések nagyságrendje átszámolva nem egész 4 milliárd dollár (300 milliárd rubel). Ez a visszafogott reakció nem is tetszik az orosz üzleti élet szereplőinek, sok megszólaló szerint így mélyebb lesz a válság – több cég megy csődbe, több embert bocsátanak el –, mintha az állam bátrabban költekezne, keresletet teremtve.

Persze elég egyértelműnek tűnik, hogy az orosz kormány egyelőre miért nem akar nagyobb költekezésbe fogni. Egyáltalán nem zárható ki, hogy az olaj ára éveken keresztül a mostanihoz hasonlóan alacsony szinten ragad, egy időre pedig még mélyebbre is zuhanhat. Ezt csak úgy vészelheti át az ország – a jelenlegi gazdasági szerkezetében – nagyobb megrázkódtatás nélkül, ha szigorú beosztással éli fel a tartalékokat.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkSúlyos ára lesz az olajpiac összeomlásánakOlyan tartósan szétzilálja az olaj- és gázipart a mostani iszonyatos keresletcsökkenés, hogy amikor később újra beindulna a világ, nagyon drága lesz az energia.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ koronavírus olajár OPEC Oroszország Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.

Hajdu Miklós
2024. április 8. 04:34 Vállalat, Világ

Nincs sok oka bizakodásra a német autógyártóknak

A politika kevésbé tolja most az elektromos átállást, amire egyébként lenne Európa-szerte kereslet, csak kérdéses, hogy ezt a hagyományos német gyártók szolgálják majd ki.

Schaffhauser Tibor
2024. április 1. 04:36 Világ

Villantania kell valamit az EU-nak, mielőtt más országokat is rávenne az erősebb klímavédelemre

Egyre fontosabb a zöld diplomácia szerepe, de elegendők lesznek-e az EU által tervezett intézkedések a globális klímavédelmi törekvések felfuttatására?

Fontos

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.

Kiss Péter
2024. április 11. 04:34 Pénz

A kínai ingatlanpiaci válság Amerikával ellentétben nem fog rendszerszintű krízissé fajulni

Az ország új növekedési modellje már nem az ingatlanpiacra fog támaszkodni, így annak gazdasági súlya tovább csökken, és ez a részvénypiacra is hatással lesz.