Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2020. április 7. 11:14 Világ

Gyors kilábalással sem tudják elkerülni a durva válságot Csehországban

Miközben Csehországban – a magyarországinál jelenleg szigorúbb – korlátozások egy részének feloldására készülnek, a kormány közzétette frissített gazdasági prognózisát. Ebben a járvány megfékezése utáni időszakra aránylag gyors gazdasági kilábalással számol, de 2020 egésze így is meglehetősen gyászosan fest.

A cseh pénzügyminisztérium januárban még 2,5 százalékos gazdasági növekedést vetített előre idénre, ehelyett most 5,6 százalékos visszaeséssel számol, hozzátéve persze, hogy jelenleg szinte lehetetlen megalapozott becslést adni, annyira sok a kiszámíthatatlan tényező. Ami a legfontosabb külpiacot illeti, arra számítanak, hogy az eurózóna gazdasága idén 5,7 százalékkal zsugorodni fog – írja az előrejelzést ismertető idnes.cz.

Ez alapján meglepő lehet, de a cseh kormány szerint a koronavírus-válság kitörése előtti 2,2 százalékos munkanélküliség mindössze 3,3 százalékosra nő. Igaz, az országban már hetekkel ezelőtt bejelentették, hogy az állam átvállalja a fizetések 80 százalékának kifizetését azoknál a cégeknél, amelyek a járvány megfékezésére szolgáló intézkedések miatt nem működhetnek.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkElkezdik kifizetni a bajba jutott dolgozók bérét az európai kormányokEgyre több európai kormány másolja a német receptet, és állja a kieső termelés idejére a munkavállalók bérének egy részét. Magyarországon is érdemes lenne megfontolni a bevezetését.

A pénzügyminisztérium szerint a második félévben fokozatosan javulhat az európai gazdaság teljesítménye, 2021-ben Csehországban már 3,1 százalékos növekedéssel számolnak. Ám a nehézségek nem múlnak el egy csapásra, a reálkeresetek jövőre valószínűleg csökkenni fognak.

A kormány nem számol a korona további leértékelődésével, sőt az előre vetített idei (26,5) és jövő évi (26,2) átlagárfolyam is erősebb, mint a jelenlegi, bőven 27 feletti szint. A költségvetési hiány 4,1 százalék lehet idén, de erre a minisztérium szerint sem érdemes mérget venni.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ cseh korona Csehország járvány koronavírus Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

Debreczeni Anna
2024. március 25. 09:33 Világ

Nem a német gazdaság fogja kihúzni a gödörből a magyart

Továbbra is egy helyben jár a német gazdaság, ami nem jó hír a magyar exportkilátások szempontjából.

Mészáros R. Tamás
2024. március 25. 04:34 Világ

Trump miatt egyesek új atomkortól tartanak 

Ha az Egyesült Államok jövő januártól valóban feloldja védelmi garanciáit, Dél-Koreától Lengyelországig számos helyen felmerülhet, hogy nincs más módja az önvédelem biztosításának. 

Fontos

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.

Pálos Máté
2024. március 26. 16:40 Adat, Élet

Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé

Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.