Hírlevél feliratkozás
Fabók Bálint
2020. március 23. 09:32 Világ

Sokkal hamarabb le kellett volna zárni az országot az olasz egészségügyi államtitkár szerint

„Most futunk a járvány után. Fokozatosan zárkóztunk be, ahogy azt most Európa teszi. Franciaország, Spanyolország, Németország és az USA is ezt csinálja” – mondta a New York Times riportjában Sandra Zampa, Olaszország egészségügyi államtitkára.

A koronavírus miatt jelenleg Olaszországban a legkétségbeejtőbb a helyzet, eddig mintegy 70 ezren betegedtek meg igazoltan, és több mint ötezren haltak meg a vírus miatt. A legszigorúbb korlátozások is Olaszországban vannak hatályban, szombaton már minden olyan gyárat leállítottak, ahol nem létfontosságú terméket állítanak elő.

A New York Times olasz helyzetet bemutató riportjában az egészségügyi államtitkár azt mondta, hogy visszatekintve a vírus megjelenésekor azonnal be kellett volna zárni mindent. Pozícióban lévő kormányzati szereplőtől meglehetősen ritka egy válság közepén ilyen erős önkritika, Zampa kijelentése azonban beleillik egy olyan folyamatba, amely egyre élesebben megnyilvánult az elmúlt napokban. 

A járványra adott lassú reakcióját, elkésett lépéseit, illetve az ezekből fakadó következményeket Olaszország igyekszik minél átláthatóbban közvetíteni a világ felé, hogy mások tanulhassanak a hibáiból. Olasz orvosok, kórházak vagy akár az egészségügyért felelős kormányzati szereplő is a világ legjelentősebb médiumjaiban próbálja megértetni a világgal, hogy egyedül a kijárást szigorúan korlátozó intézkedésekkel lehet felvenni a harcot a járvány ellen.


A Sky riportja a bergamói kórházból

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ koronavírus Olaszország Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.

Hajdu Miklós
2024. április 8. 04:34 Vállalat, Világ

Nincs sok oka bizakodásra a német autógyártóknak

A politika kevésbé tolja most az elektromos átállást, amire egyébként lenne Európa-szerte kereslet, csak kérdéses, hogy ezt a hagyományos német gyártók szolgálják majd ki.

Schaffhauser Tibor
2024. április 1. 04:36 Világ

Villantania kell valamit az EU-nak, mielőtt más országokat is rávenne az erősebb klímavédelemre

Egyre fontosabb a zöld diplomácia szerepe, de elegendők lesznek-e az EU által tervezett intézkedések a globális klímavédelmi törekvések felfuttatására?

Fontos

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.