Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2020. március 12. 14:59 Világ

Felturbózza a migrációt a klímaváltozás

Ezekben a napokban a megszokottnál sokkal nehezebb elérni az ingerküszöböt az éghajlatváltozás fejleményeivel, de az ENSZ Meteorológiai Világszervezete azért megpróbálta, amikor a héten kiadta szokásos éves jelentését.

Eszerint a mérések kezdete óta 2019 volt globálisan a második legmelegebb év, a 2015 és 2019 közötti öt esztendő pedig ebben a tekintetben maga mögé utasított minden korábbi hasonló periódust. Ugyanez mondható el a 2010 és 2019 közötti évtizedre.

Tavaly a világ átlaghőmérséklete 1,1 Celsius-fokkal haladta meg az iparosodás előtti szintet, vagyis egyre közelebb vagyunk ahhoz a 1,5 fokhoz, ahol a párizsi klímaegyezmény szerint meg kéne fékezni a felmelegedést, hogy kezelhető szinten maradjanak a káros következmények. Az üvegházhatású gázok kibocsátásának – egyelőre csak ígéretek szintjén létező – gyors és nagymértékű csökkentése nélkül azonban ez teljesen esélytelen.

A Bloomberg azt emelte ki a jelentésből, hogy tavaly körülbelül 

22 millió embernek kellett elhagynia az otthonát a szélsőséges időjárás miatt,

miközben egy évvel korábban még csak 17,2 millió volt ez a szám. A dokumentum néhány olyan eseménysort is felsorol, amely kedvezőtlenül hatott az adott régióban megtermelhető élelmiszer mennyiségére, illetve károsítja az emberek egészségét, ezért akár a terület elhagyására is ösztönözheti őket.

  • Tavaly Kelet-Afrikában a száraz tavaszt csapadékos ősz követte, ami kiváló feltételeket teremtett az Ázsia felől érkező sáskák elszaporodásához. A sáskajárás idén is folytatódik, veszélyeztetve az élelmiszer-ellátást számos országban.
  • Hőhullám miatt Japánban százan haltak meg, 18 ezer embert pedig kórházban kellett kezelni. Franciaországban hasonló okokból több mint 20 ezer ember szorult sürgősségi ellátásra.
  • Az óceáni hőhullámok a csökkenő oxigénszinttel és a savasodással párosulva károsítják a tengeri élővilágot, veszélyeztetve egyben a halászatból élő közösségeket is.

Mindezek után valószínűleg senkit nem lep meg, hogy a jelentéshez írt előszavában Antonio Guterres ENSZ-főtitkár ismét azonnali cselekvésre buzdította a világot, különben a párizsi klímaegyezmény annyit sem ér, mint a papír, amelyet az országok vezetői aláírtak.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikk70 éve nem volt akkora sáskajárás Kelet-Afrikában mint most, 25 millió ember élete van veszélybenA változó klíma ideális körülményeket teremt a pusztító sáskák szaporodásához. Néhány országban elkeseredettségükben autógumi égetésével védekeznek az emberek.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ éghajlat ensz klímaváltozás migráció Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Mészáros R. Tamás
2025. február 18. 09:37 Világ

Zelenszkij Merzre vár, Orbán viszont az AfD-re

Ukrajnának jól jönne a CDU/CSU győzelme a közelgő német választásokon, a magyar kormány viszont az amerikaihoz hasonlóan az AfD-re teszi tétjeit.

Vámosi Ágoston
2025. február 17. 15:25 Világ

Európa megpróbál magára találni a párizsi mini-csúcson

A hétvégi müncheni konferencia sokkjára és az induló amerikai-orosz tárgyalásokra próbálnak választ adni.

Vámosi Ágoston Váczi István
2025. február 14. 17:21 Világ

Nem biztos, hogy közelebb vagyunk a békéhez, mint az év elején

Trump mielőbb lezárná a háborút, az orosz követelések azonban elfogadhatatlanok Ukrajna számára, így a békével kapcsolatos remények túlzottnak tűnnek.

Fontos

Stubnya Bence
2025. február 17. 06:07 Adat, Pénz

Harmadával élnek nálunk jobban a csehek és a lengyelek, ha benzinben számolunk

A kormány divatba hozta az üzemanyagárak régiós összehasonlítását, ezért megnéztük, hol mennyit lehet tankolni az átlagjövedelemből.

Gergely Péter
2025. február 16. 06:07 Pénz

Itt a bankszámladrágulás szezonja, de több tízezer forintot is meg lehet spórolni

Nemcsak az olcsóbb számlacsomagok miatt éri meg sokak számára váltani, hanem az új ügyfeleknek járó 30-50 ezer forintos ajándékpénzek miatt is.

Kiss Péter
2025. február 15. 06:00 Pénz

A német gazdaság válságban van, mitől szárnyal mégis a tőzsde?

A német gazdaság tavaly és tavalyelőtt is visszaesett, a tőzsde mégis emelkedett 50 százalékot. Az okok a magyar befektetőknek is ismerősek lehetnek.