Hírlevél feliratkozás
Fabók Bálint
2020. március 8. 12:21 Világ

Beindult az olajtermelés, 86 százalékos növekedést jósolnak Guyanának

A gazdaságtörténet egyik legnagyobb ugrását reméli 2020-tól Guyana. Dél-Amerika egyik legszegényebb államában tavaly indult meg a kőolajtermelés, amire alapozva a Nemzetközi Valutaalap (IMF) 86 százalékos gazdasági növekedést jelzett előre 2020-ra. Guyanában 2015 óta több olajmezőt is feltártak, amelyeknek köszönhetően a világ tíz legnagyobb kitermelője közé kerülhet.

Az IMF szerint az ország jelenlegi 4 milliárd dolláros GDP-je 2024-re 15 milliárdra fog nőni. Az amerikai Exxon olajvállalat szerint az olajtermelés révén akár 170 milliárd dollár bevételhez juthat Guyana a következő évtizedekben.

A változás jelentőségét mutatja, hogy a termelés megkezdése miatt december 20-át munkaszüneti nappá nyilvánították. A világ legnagyobb feltárt olajkészletei a szomszédos Venezuelában vannak, de az egy főre jutó mennyiség alapján Guyana a világelső. Nagyjából kétszer annyi az egy főre eső bizonyított olajkészlete, mint Szaúd-Arábiának.

A kőolajvagyon kitermelése persze komoly kihívásokat jelent Guyanának, amely Bolívia mellett a legszegényebb ország Dél-Amerikában. A fejletlen gazdaság, a kezdetleges infrastruktúra és az instabil politikai berendezkedés mind azt vetíti elő, hogy Guyana is szembenéz azokkal a nehézségekkel, amikor egy kevésbé fejlett ország hirtelen jelentős vagyonra tesz szert.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkÓriási aranybánya lapul a szigeten, amely a világ legújabb országa lehet58 milliárd dollárt ér a bougainville-i bányában lévő arany és réz, de a függetlenségre készülő sziget nem akarja, hogy a korábbi üzemeltető visszatérjen.

Az országnak például jelenleg sincs 2020-ra elfogadott költségvetése, mivel átmeneti kormány vezeti. A parlamenti választásokat hétfőn tartották. A politikai erőviszonyok lényegében leképzik az ország etnikai hátterét, és mindkét oldal attól retteg, hogy ha nem ők nyerik a választást, akkor teljes egészében kihagyják őket a költekezésből.

David Granger kampány közben. Fotó: AFP

A 780 ezres lakosság nagyjából 40 százaléka feketékből áll, 30 százaléka indiaiakból, akiknek elődei vendégmunkásként érkeztek az országba 1900 környékén, 20 százaléka pedig a két etnikai csoport keveréke. A két esélyes elnökjelölt közül a hivatalban lévő elnököt, David Grangert alapvetően a feketék támogatják, a 39 éves Irfaan Alit pedig az indiai származásúak.

A választást a helyi választási bizottság szerint Granger oldala nyerte, ám egy guyanai bírósági döntés és a nemzetközi megfigyelők szerint súlyos szabálytalanságok lehettek, amiket ki kellene vizsgálni, mielőtt eredményt hirdetnek. Mégis közzétették a nem hivatalos eredményt, ami nyomán most patthelyzet és súlyos politikai válság alakult ki. 

Guyana egyébként az egyetlen dél-amerikai ország, ahol angolul beszélnek. Az ország nagy részét esőerdőt borítják, a gazdaság pedig leginkább mezőgazdaságon és bányászaton alapul. Az olajszektor pár éven belül a gazdaság 40 százalékát teheti ki.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ Dél-Amerika Guyana kőolaj kőolaj-kitermelés olajipar Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Váczi István
2025. február 5. 18:30 Világ

Megvalósuló összeesküvés-elmélet? Ukrán érdek, hogy menjenek bányászni amerikai cégek

Úgy tűnik, mintha kiárusítaná országát az ukrán elnök, de a szóban forgó lelőhelyek vagy orosz megszállás alá kerültek, vagy tőke és szaktudás kell a kiaknázásukhoz.

Vámosi Ágoston
2025. február 5. 15:03 Világ

Itthon cégek kísérleteznek vele, a spanyol kormány viszont országosan rövidítené a munkahetet

A munkaidő-csökkentés több nyugat-európai országban is napirenden van. A spanyol javaslatnak viszont először át kell mennie a parlamenten, ahol a kormánypártnak nincs többsége.

Váczi István
2025. február 5. 13:44 Világ

Amit Trump szeretne, azért a NATO szétbombázta Szerbiát

Saját mércéjéhez képest is hajmeresztő ötlettel állt elő az amerikai elnök a Gázai övezet jövőjével kapcsolatban, de nehéz elképzelni a megvalósulását.

Fontos

Torontáli Zoltán
2025. február 7. 05:30 Adat, Élet

Jóval nagyobb élelmiszer-drágulást mértünk, mint amire a hivatalos adatok alapján számítottunk

Egyetlen év alatt 40-ről 70 forintra ugrott a tojás, 250-ről 330 forintra a tej ára, és sok más termék is magas inflációt jelez.

Jandó Zoltán Vámosi Ágoston
2025. február 6. 17:17 Közélet, Vállalat

Úgy tűnik, a főváros nyert, de lehet még csavar a mini-Dubaj-ügyben

Bár Gulyás Gergely szerint a NER-es üzleti körök nem akarják majd megvenni a rákosrendezői ingatlanokat, erre nem lehet mérget venni.

Avatar
2025. február 6. 16:24 Élet

Már kevésbé támogatja a lakossági parkolást hat budapesti kerület

Jelentős változásokat hozott 2025 a lakossági parkolásban, több fővárosi kerület is csökkentette a korábban nyújtott kedvezmények mértékét.