Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2020. március 2. 12:09 Világ

A Baltikumban költenek a legtöbbet védelemre

Lettország 2018-ban az ország nemzeti össztermékének 2,1 százalékát költötte védelmi célokra, ez a legnagyobb arány volt az uniós tagállamok között – derül ki az Eurostat most közzétett számsorából.

A lettek mellett az észtek és a görögök költöttek még jóval az 1,2 százalékos uniós átlag fölött (mindkét ország 2-2 százalékot), de a harmadik balti állam, Litvánia is az élbolyban van, a hatodik legnagyobb védelmi büdzséje a gdp 1,7 százaléka volt.

Magyarország 0,9 százalékkal a lista utolsó harmadában található, a legkevesebbet pedig az írek költik védelemre, mindössze a gdp 0,3 százalékát.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkÚj fegyverkezési versenyt indíthat el Putyin hiperszonikus rakétájaAz amerikaiak is elismerik, hogy az oroszok lehagyták őket, de ettől még nem muszáj újrakezdeni a hidegháborút.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkTovább késik az amerikai rakétavédelmi bázis LengyelországbanMár több mint egy éve működnie kellene Lengyelország északi részén az iráni fenyegetést elhárítani hivatott rakétavédelmi bázisnak, úgy tűnik azonban, hogy erre még évekig kell várni.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ Baltikum Európai Unió Eurostat gdp védelmi költés Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.

Hajdu Miklós
2024. április 8. 04:34 Vállalat, Világ

Nincs sok oka bizakodásra a német autógyártóknak

A politika kevésbé tolja most az elektromos átállást, amire egyébként lenne Európa-szerte kereslet, csak kérdéses, hogy ezt a hagyományos német gyártók szolgálják majd ki.

Schaffhauser Tibor
2024. április 1. 04:36 Világ

Villantania kell valamit az EU-nak, mielőtt más országokat is rávenne az erősebb klímavédelemre

Egyre fontosabb a zöld diplomácia szerepe, de elegendők lesznek-e az EU által tervezett intézkedések a globális klímavédelmi törekvések felfuttatására?

Fontos

Lukács András
2024. április 17. 04:34 Élet

A kereslet visszafogásával érdemes csökkenteni az üzemanyagárakat

A kormány olcsóbb üzemanyagot szeretne, ám az élhető jövőt az szolgálná, ha ez azért valósulna meg, mert kevesebb benzinre és gázolajra van szükség.

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.