Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2020. február 14. 14:22 Világ

Tovább késik az amerikai rakétavédelmi bázis Lengyelországban

Már több mint egy éve működnie kellene Lengyelország északi részén az iráni fenyegetést elhárítani hivatott rakétavédelmi bázisnak, úgy tűnik azonban, hogy erre még évekig kell várni.

A Balti-tengerhez közeli területre, Redzikowóba tervezett létesítménnyel kapcsolatban még novemberben is azt közölte az amerikai rakétavédelmi ügynökség, hogy az eredeti, 2018. decemberi határidőhöz képest kétéves késéssel lesz működőképes. A héten viszont már azt nyilatkozta az ügynökség szóvivője, hogy – bár még dolgoznak az új előrejelzésen – csak 2022-ben állhat szolgálatba a bázis, mert az építkezések folyamatosan késnek.

A Pentagon a 186 millió dolláros projekt kivitelezésével a brit John Wood Group amerikai leányvállalatát bízta meg, amely akár 12 millió dolláros jólteljesítési bónuszt is behúzhatott volna, de ebből legfeljebb már csak 300 ezer dollárhoz juthat hozzá. A késés miatt az amerikai védelmi minisztériumnak a 2021-es költségvetése részeként 96 millió dollár plusz finanszírozást kell kérnie a bázis befejezéséhez – írja a Bloomberg.

A rakétavédelmi ügynökség igazgatója hétfőn azt mondta, hogy ugyan a lengyelországi projekt 92 százalékban kész van, csak éppen a hiányzó rész az, „amire igazán szükségünk van, ami működőképessé tesz egy katonai rendszert”.

Térségünkben már működik egy a tervezett lengyelországihoz hasonló rakétavédelmi felderítő-elhárító létesítmény, a romániai Deveseluban, amelyet 2016-ban avattak fel.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNem azoktól a rakétáktól kell félniük az amerikaiaknak, amelyeket most kilőttek rájukIrán előre szólt, és nem is a legpontosabb fegyvereivel vágott vissza Amerikának.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ amerikai egyesült államok Irán Lengyelország rakéták rakétavédelmi rendszer Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.

Hajdu Miklós
2024. április 8. 04:34 Vállalat, Világ

Nincs sok oka bizakodásra a német autógyártóknak

A politika kevésbé tolja most az elektromos átállást, amire egyébként lenne Európa-szerte kereslet, csak kérdéses, hogy ezt a hagyományos német gyártók szolgálják majd ki.

Schaffhauser Tibor
2024. április 1. 04:36 Világ

Villantania kell valamit az EU-nak, mielőtt más országokat is rávenne az erősebb klímavédelemre

Egyre fontosabb a zöld diplomácia szerepe, de elegendők lesznek-e az EU által tervezett intézkedések a globális klímavédelmi törekvések felfuttatására?

Fontos

Lukács András
2024. április 17. 04:34 Élet

A kereslet visszafogásával érdemes csökkenteni az üzemanyagárakat

A kormány olcsóbb üzemanyagot szeretne, ám az élhető jövőt az szolgálná, ha ez azért valósulna meg, mert kevesebb benzinre és gázolajra van szükség.

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.