Hírlevél feliratkozás
Fabók Bálint
2020. február 11. 10:00 Világ

Bevezették a vasárnapi boltzárat, beindult az innováció Lengyelországban

Az elmúlt napokban megnyitotta első önkiszolgáló üzletét Krakkóban az egyik legnagyobb lengyel áruházlánc, a Lewiatan. Az egység leginkább egy óriási italautomatára hasonlít, és nagyjából kétszázféle termék kapható benne, köztük különböző tejtermékek, hús- és pékáruk.

Az új üzlet újabb alkalmazkodási kísérlet, Magyarországhoz hasonlóan ugyanis Lengyelországban is korlátozták a boltok vasárnapi nyitvatartását, velünk szemben azonban Lengyelországban továbbra is hatályban van a szigorítás.

Lengyelországban 2018-ban lépett hatályba a vasárnapi zárvatartás, amelyet fokozatosan vezettek be. Első lépcsőben csak a hónap első és utolsó vasárnapján lehettek nyitva az üzletek, idén pedig évi hét alkalommal nyithatnak ki a tavalyi tizennéggyel szemben.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA lengyel boltzár sem hozza a várt eredményeket, de legalább bosszantja az embereketA vasárnapi kereskedelem fokozatosan durvuló tiltása miatt a lengyelek is besokalltak.

A korlátozást az egyház és a Szolidaritás szakszervezet kezdeményezésére vezették be, hasonló indokokkal, mint Magyarországon. A erősen katolikus országban arra hivatkoztak, hogy vasárnap ne dolgozzon senki, és a pihenés amúgy is jót tesz majd a családi életnek.

Ezek mellett az is szempont volt, hogy a nagy nemzetközi láncok helyett a kisebb, független boltokat támogassák. Ahogy Magyarországon is történt, a közvetlenül a tulajdonosok által működtetett boltok nyitva maradhatnak. Rajtuk kívül a benzinkutak, szuvenírboltok, pékségek, virágboltok és gyógyszertárak is kinyithatnak vasárnap, akárcsak a repülőtereken vagy a nagyobb közösségi közlekedési állomásokon működő boltok.

A Lewiatan bevallottan a vasárnapi korlátozás miatt nyitotta meg első önkiszolgáló üzletét, amely minden nap 24 órában működik. A boltlánc szerint azokat a vásárlóikat igyekeznek kiszolgálni, akik vasárnap is szeretnének vásárolni, illetve akik nem akarnak a pénztárnál várakozni. A vasárnaponként várt nagyobb forgalom miatt szombat esténként feltöltik az árukészletet, vasárnap azonban nem tudják pótolni a korlátozás miatt.


Így néz ki a vásárlás egy Take & Go-ban

Az első hasonló önkiszolgáló üzletet Take & Go márkanév alatt indították el Lengyelországban tavaly szeptemberben. Az akkori tervek a következő egy évre 21 hasonló bolt nyitását irányozták elő az országban. Az első Take & Go jóval nagyobb, mint a Lewiatan mostani üzlete, mintegy ezer különböző terméket árulnak benne.

A francia Carrefour decemberben nyitotta meg az első önkiszolgáló üzletét Lengyelországban. Több kisebb üzlet is keresi az automatizálás lehetőségét, Sosnowiecben például egy automata kocsma nyílt. Európában több országban is hasonló megoldásokkal próbálkoznak, Lengyelország mellett például Franciaországban is önkiszolgáló boltokkal kerülnék el a vasárnapi boltzárat.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEladók nélkül kerülik meg a vasárnapi zárvatartást FranciaországbanNemrég két nagy francia kiskedelmi lánc is olyan innovációval állt elő a nyitvatartási idejét illetően, ami miatt a szakszervezetek veszélyben érzik az a munkavállalókat.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ Lengyelország önkiszolgáló vasárnapi boltzár Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Stubnya Bence
2025. április 17. 10:09 Világ

Amerika több gázt akar eladni nekünk, de akkor az orosz kapcsolatot is át kellene gondolni

Az amerikai LNG aránya nagyot nőtt az uniós importban, de 2026-tól várhatóak az igazán drámai változások.

Virovácz Péter Havasi Kinga
2025. április 17. 05:50 Világ

Hol van az a pont, amely felett a vámháborúnak már nincs értelme?

Amerika a potenciális recesszió mellé bizalmi és tőkepiaci válságot rakott a saját nyakába, ezzel a feltörekvő piacok közé árazta be magát.

Váczi István
2025. április 15. 12:55 Világ

Trump megértő Oroszországgal, mégis ő a legnagyobb veszély az orosz gazdaságra

Ha a vámháborús káosz miatt tovább esik az olajár, az nehezen megoldható feladat elé állítja az utóbbi években jól vizsgázó orosz gazdasági vezetést.

Fontos

Váczi István
2025. április 16. 11:59 Pénz

Idegesek a befektetők, Argentína lesz az Egyesült Államokból?

Sok évtizedes bizalmat kezdett ki Donald Trump kaotikus gazdaságpolitikája, aminek következményeit Magyarországon is érezhetjük.

Torontáli Zoltán Jandó Zoltán
2025. április 16. 05:45 Közélet

Tele vannak a raktárak eladatlan hússal és tejjel, és ez nagyon sokba fog kerülni

Óriási költségekkel jár, hogy a száj- és körömfájás miatt beragadt az export, és nagy a bizonytalanság abban, hogy milyen kárenyhítést kapnak a piaci szereplők.

Vámosi Ágoston
2025. április 15. 05:50 Közélet

További uniós pénzeket sodort veszélybe a tegnapi alkotmánymódosítás

Jelen állás szerint már senki sem tudja kiszabadítani a felfüggesztett uniós pénzek jelentős részét, sőt az akadályok száma csak nő.