Tegnap éjjel korlátozott méretű, Irak területén végrehajtott rakétacsapással válaszolt Irán a kémfőnöke, Kászim Szulejmáni tábornok pénteki megölésére. Az iraki miniszterelnök hivatala arról számolt be, hogy 22 rakéta lépett be országa légterébe Irán felől, amerikai illetékesek 15-ről beszéltek nem sokkal korábban.
Az előbbi forrásból azt is lehet tudni, hogy Irán előzetesen figyelmeztette Irakot a támadásra, ők pedig ezt azonnal továbbadták az amerikaiaknak, így a megcélzott bázisokon a katonák időben óvóhelyekre mentek, így nem sérült meg senki. (Az egyik megcélzott bázison, Erbílben magyar katonák is szolgálnak, de a bázis területét nem érte el lövedék.)
A jelek szerint Irán szándékosan olyan csapást hajtott végre, amellyel kielégítheti a Szulejmáni amerikai likvidálása miatt bosszút követelő hazai közvéleményt, miközben csak mérsékelt károkat okoz az amerikaiaknak, lehetőséget adva a konfliktus forró részének lezárására.
Irán sokkal pusztítóbb csapásra is képes lett volna, ennek bizonyítékaként elég felidézni a szaúdi olajipari létesítmények elleni tavalyi támadást. Szeptember 14-én felfegyverzett drónokkal és manőverező robotrepülőgépekkel támadták meg az ország életbevágóan fontos létesítményeit. Az összesen 21 lövedékből csak kettő mondott csődöt, 14 kőolajtárolót, további három pedig egy feldolgozó létesítményt talált telibe. Ennek hatására egy időre megfeleződött a szaúdi olajkitermelés.
A támadásért a jemeni húti lázadók vállalták a felelősséget, Irán tagadott, az ENSZ jelentése pedig nem tudta megállapítani, honnan jött a támadás. Az amerikai vizsgálat arra utal, hogy Dél-Iránból indultak útnak a fegyverek, de még ha az iráni szövetségesnek számító hútik is voltak az indítók, akkor is minden bizonnyal Iránból érkezett az arzenál.
Az említett pontosság alaposan meglepte a szaúdiakat és az amerikaiakat. Irán ugyanis sokáig csak olyan rakétákat birtokolt, amelyek a szovjet eredetű Scud-rakétacsalád egyenes ági leszármazottai voltak, és csak egy városnyi méretű célpontot tudtak kellő biztonsággal eltalálni. Ezeket mindkét fél használta az iraki-iráni háborúban a nyolcvanas években. A szaúdi létesítmények elleni precíziós támadás azonban megmutatta, hogy már ilyenre is képesek. Ezzel az amerikaiaknak is számolniuk kell, ha a politikai-katonai vezetés további csapások mellett dönt.
A Washington Post cikke szerint a rakétafejlesztéseket valamivel több mint tíz évvel ezelőtt rendelte el Irán első számú vezetője, Ali Hámenei ajatollah. A kifejlesztett – vagy éppen külföldről beszerzett – irányítórendszerek egyik előnye, hogy segítségükkel a már hadrendben álló rakéták hatékonysága is növelhető. Az amerikai hadügyminisztérium név nélkül nyilatkozó illetékese szerint ennek köszönhetően az iráni rövid és közepes hatótávolságú rakéták már néhány tízméteres pontossággal vezethetők célra.
A Fateh-110 nevű rövid – körülbelül 300 kilométeres – hatótávolságú rakétát például rádiós és elektrooptikai irányítással is ellátták, és a Libanonban tevékenykedő Hezbollah is kapott belőle. A 750 kilométerre képes Qiam-1-est elvileg szintén lehet irányítani repülés közben.
Ezek mindegyike ballisztikus rakéta, amelyek pályája aránylag jól előre jelezhető, így a rakétaelhárító rendszerek eséllyel vehetik fel velük a harcot. A típus nem ismert, de a hírek szerint a tegnapi iráni csapást ballisztikus rakétákkal hajtották végre. Ha a pontosságot és pusztító erőt akarták volna maximalizálni, akkor jó eséllyel nem ilyet használnak az irániak, ez is azt mutatja tehát, hogy nem az eredmény, hanem mindössze az ellencsapás ténye volt fontos számukra.
