Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2019. december 31. 13:26 Világ

Új fegyverkezési versenyt indíthat el Putyin hiperszonikus rakétája

Az új orosz szuperfegyverek létezéséről, valós képességeiről azóta vitatkoznak, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök 2018 tavaszán hivatalosan beszámolt róluk. Van köztük olyan, amelyik gyanúba keveredett az idén augusztusi nukleáris baleset kapcsán, ami arra utal, hogy nem áll éppen bevetésre készen.

Egy másikkal, az Avangard nevű hiperszonikus – azaz a hangsebesség sokszorosával repülni képes – rakétával kapcsolatban az utóbbi napokban több hír is napvilágot látott. Először Putyin beszélt arról, hogy a fegyver képes áthatolni bármilyen rakétavédelmi rendszeren, majd december 27-én a védelmi miniszter, Szergej Sojgu jelentette be, hogy hadrendbe állt az első Avangarddal felszerelt egység az Urál térségben, az Orenburg megyében állomásozó dombarovszkiji rakétaezrendnél.

Az Avangard egy irányítható, szárnyas harci siklóegységgel felszerelt interkontinentális rakéta, amelynek siklóblokkja Putyin korábbi szíves közlése szerint a hangsebesség több mint hússzorosával (nagyjából 24 500 kilométer/óra) képes repülni, miközben manőverezésre is képes. Természetesen atomtöltettel is felszerelhető.

Egy Avangarde rakéta silóba töltése. Forrás: rt.com

Putyin nem felejtette el kiemelni, hogy mivel hazája az egyetlen ország, amelynek hiperszonikus fegyvere van, most fordul elő első alkalommal, hogy mindenki más mellett az Egyesült Államokat is megelőzte Oroszország egy fegyverzetcsoport kifejlesztésében.

A nagyhatalmaktól sosem állt távol képességeik felnagyítása, ebben az esetben azonban úgy tűnik, hogy az oroszok nem túloznak. Augusztusban az amerikai védelmi miniszter arról beszélt, hogy hazája és Kína is fejleszti a hiperszonikus technológiát, de valószínűleg még több évre vannak attól, hogy az Avangardhoz hasonló kaliberű fegyverük legyen. A nukleáris erőket is felügyelő amerikai tábornok, John Hyten pedig februárban azt mondta, hogy egy hiperszonikus rakétával 15 perc alatt csapást lehet mérni az Egyesült Államokra, míg a hagyományos ballisztikus fegyverekkel ehhez fél óra kell.

Ezek között az a különbség, hogy a hiperszonikus rakéta a fellövés után eltűnik, és nem látjuk, csak a becsapódását

– fogalmazott a tábornok. Igaz, egy a Bloomberg által megszólaltatott moszkvai elemző szerint túlzás, hogy ne lehetne ellene védekezni, mert a fellövés ugyanúgy történik, mint egy ballisztikus rakéta esetében, így a pálya korai szakaszában, a hiperszonikus fázis előtt elkapható a fegyver. (Ez azonban mégsem olyan egyszerű, hiszen a fellövés Oroszország kellős közepén történik.)

Az amerikai hírügynökség cikkéből az is egyértelmű, hogy egyre többen tartanak egy új fegyverkezési verseny, illetve egy új hidegháború kialakulásától. Ezért mondjuk Donald Trump amerikai elnök sokat tett, amikor kiléptette országát a rövid- és középhatótávolságú rakéták fejlesztését tiltó 1987-es egyezményből, mondván, az oroszok megsértették az előírásait. Ezt ők tagadták, de válaszként ők is felmondták a megállapodást.

Ezek után már csak egyetlen szerződés van, amely a két ország stratégiai erőinek nagyságát korlátozza, a 2010-ben kötött új START, avagy START-3, amely 2021 februárjában jár le. Az oroszok már jelezték, hogy készek a meghosszabbítására, és tőlük belevehetik az Avangardot, valamint a szintén újnak számító Szarmat ballisztikus nehéz rakétákat is. Ezt az amerikaiak eddig visszautasították, mondván, egy új megállapodásban Kínának is részt kellene vennie. Ők viszont erről hallani sem akarnak, mert szerintük nekik összehasonlíthatatlanul kisebb a nukleáris arzenáljuk.

Jeff Merkley amerikai demokrata szenátor ugyanakkor arról értekezett Twitteren pár hete, hogy súlyos hiba lenne a START-3 veszni hagyása a jelenlegi helyzetben, hiszen ez akadályozta meg egy új nukleáris versenyfutás kialakulását Amerika és Oroszország között. Hozzátette, erről a törvényhozásban ülő republikánusok is így gondolkodnak. Már csak az a kérdés, hogy Trump mit szól hozzá – főleg abban az esetben, ha jövő novemberben újraválasztják.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkOrosz atomkatasztrófa, szovjet csöndA legtöbb jel arra utal, hogy egy új típusú atomrakéta reaktorja robbant fel augusztus elején az arkhangelszki régióban. Attól még, hogy nem sikerült működésre bírni a rakétát, még nem lesz kevésbé ijesztő, hogy ezzel kísérleteznek.

Világ atomfegyver Oroszország rakétavédelmi rendszer Vlagymir Putyin Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Váczi István
2021. január 18. 17:18 Világ

Nem elég, hogy méregdrágák, már lepakolni is alig tudják a konténereket a kikötőkben

Idén tovább nőtt a Kínából induló tengeri fuvarozás költsége, ráadásul a legnagyobb amerikai és európai kikötők nem is képesek egyből fogadni a beérkező hajókat.

Váczi István
2021. január 18. 12:57 Világ

224 milliárd maszk exportja hajtotta tavaly a kínai gazdaságot

Felülmúlta a várakozásokat a kínai gazdaság növekedése, a ma közzétett adatok szerint az utolsó negyedévben 6,5 százalékkal nőtt a kibocsátás az egy évvel korábbihoz képest.

Kasnyik Márton
2021. január 17. 06:29 Világ

Öt dolog, amit a Trump-korszakból tanultam

Őrült Királyként, saját hazugságaiba gabalyodva fejezi be elnökségét, de már korábban is kemény tanulságokkal szolgált Donald Trump politikai pályafutása.

Fontos

Stubnya Bence
2021. január 20. 06:54 Vállalat

Már a februári minimálbér-emelést is veszélyezteti a tárgyalási patthelyzet

Közel van egymáshoz a munkaadói és a munkavállalói szervezetek ajánlata, mégsem tudtak eddig megegyezni az emelés mértékéről.

Fabók Bálint
2021. január 19. 06:56 Közélet

Milliárdos cégek tömeges összeomlása mutatja, hogyan lophattak szét egy állami programot

Rendszerszintű visszaélések ritkán válnak annyira egyértelművé, mint a kulturális tao-támogatások esetén. Hogyan uraltak le visszás cégek egy egész szektort?

Hajdu Miklós
2021. január 18. 06:32 Közélet

A beoltások felpörgetését tényleg nem a magyar ellátórendszer kapacitásai nehezítik

Ha a számokat nézzük, az ellátórendszer korlátai nem látszanak, a szűk keresztmetszet egyelőre az, hogy nincs elég oltás, és sokan nem is akarják felvenni.