Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2019. december 31. 10:25 Világ

Egy nagy kölcsönző több mint 200 ezer biciklijét zúzták szét vagy lopták el idén

Az utóbbi években rengeteg várost árasztottak el a közösségi kerékpárok a világon, a leglátványosabb talán a kínai városokban volt a folyamat. Kissé túl is tolták a biciklit, ezt mutatta két éve a harmadik számú ottani kölcsönző, a Bluegogo csődje, és azok a képek, amelyek egy gigantikus hsziameni kerékpárroncs-tárolóról készültek.

A két első számú szereplő, az Ofo és a Mobike most is működik, az utóbbi idén már Meituan Bike néven. A vállalat nemrég egy blogposztban számolt be arról, hogy idén 205 600 kerékpárt veszített el az állományából lopások és rongálások miatt. (A cég nem dokkolós, hanem olyan rendszert működtet, ahol a megadott zónán belül bárhol letehetők a kerékpárok.)

A cég azt is hozzátette, hogy csak Pekingben 2600 embert vettek őrizetbe a rendőrök biciklik rongálása és ellopása miatt. De nem csak a kínai felhasználókkal van baj: Manchesterben 2017 júliusa és 2019 augusztusa között több mint 400 Mobike-kerékpárt rongáltak meg vagy gyújtottak fel, további 87-et pedig elloptak. A városból tavaly ki is vonult a vállalat, ahogy például Newcastle-ből is, ahol előszeretettel dobálták kerékpárjait a folyóba – írja a BBC. A hongkongi Gobee a biciklijei „tömeges megsemmisítése” miatt teljesen kivonult Európából.

A cégek nemzetközi terjeszkedését jellemzően kockázati tőkések finanszírozták, az Ofo és a Mobike is több mint egymilliárd dollárt vont be. A megtérülés esélyei azonban egyelőre nem túl jók, az Ofo például a Financial Times szerint hónapokon keresztül a csőd szélén állt.

A Mobike egyébként egy pontrendszerrel igyekszik nevelni a felhasználóit, a szabályszegőknek többet kell fizetniük, végső esetben eltilthatják őket a szolgáltatástól, illetve fel is jelenthetik őket. A cég köszönetet mondott annak a több mint 189 ezer felhasználónak, aki lopott vagy megrongált bicikliket jelentett be nála.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkVilágbajnok magyarázat az úthibákra a kormány kedvenc cégétől: „ez fizika”Nem tudni, hogy milyen célokat szolgál a hatvani kerékpáros kalandpark, de a helyi közösség nem sokat profitált az uniós pénzből megvalósított beruházásból.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ kerékpár kerékpár megosztás Kína rongálás Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.

Hajdu Miklós
2024. április 8. 04:34 Vállalat, Világ

Nincs sok oka bizakodásra a német autógyártóknak

A politika kevésbé tolja most az elektromos átállást, amire egyébként lenne Európa-szerte kereslet, csak kérdéses, hogy ezt a hagyományos német gyártók szolgálják majd ki.

Schaffhauser Tibor
2024. április 1. 04:36 Világ

Villantania kell valamit az EU-nak, mielőtt más országokat is rávenne az erősebb klímavédelemre

Egyre fontosabb a zöld diplomácia szerepe, de elegendők lesznek-e az EU által tervezett intézkedések a globális klímavédelmi törekvések felfuttatására?

Fontos

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.