Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2019. december 6. 10:04 Világ

Magyarország lenne az egyik legnagyobb nyertes, ha a németek nem ülnének a pénzükön

Nem múlik el hét anélkül, hogy egy nemzetközi szervezet vagy neves közgazdász ne sürgetné Németországot a nullás/többletes költségvetési cél feladására, gazdaságélénkítési program indítására. Egyrészt ugyanis az eurózóna legnagyobb gazdasága abban a kivételes helyzetben van, hogy megteheti ezt, hiszen az utóbbi öt évben rendre többlettel zárt a költségvetés, az államadósság pedig ennek megfelelően csökken.

Másrészt a sürgetés oka az, hogy a remények szerint a német költekezés lendületet adhatna az egész eurózóna szenvedő gazdaságának. A Bloomberg Economics számításai szerint azonban még egy méretesebb, a bruttó hazai termék egy százalékára rúgó német élénkítő csomag sem változtatna túl sokat az összképen: az eurózóna egészében 0,2 százalékponttal gyorsítaná a gazdasági növekedést, de például az örök lemaradó Olaszország esetében ennek csak a fele lenne a plusz.

Hazánk viszont kifejezetten jól járna. A Bloomberg cikkében lévő térképről leolvasható, hogy a német élénkítés két legnagyobb külföldi nyertese Szlovákia és Magyarország lenne. Északi szomszédunknál – Németországhoz hasonlóan – a 0,4 százalékpontot is meghaladná a növekedési nyereség, míg nálunk a 0,34-0,4 százalékpontos sávba esne.

Ez persze továbbra is csak elmélet, hiszen miután az országnak sikerült elkerülnie a recessziót, a német kormány továbbra sem mutat hajlandóságot a költekezésre. Ennek okát sokan kutatják, és általában arra jutnak, hogy ebben a német társadalom értékrendje tükröződik.

„Németország takarékosság melletti elkötelezettsége azért maradhatott fenn hosszú időn keresztül, mert a takarékszövetkezetei stabilak, a munkásosztály pedig erénynek tartja a spórolást”

mondta például a Wall Street Journalnak Sandra Mass, a bochumi Ruhr Egyetem történész professzora.

Korábban mi is írtunk arról, hogy a németeknél több évszázados múltra tekint vissza az inflációtól való félelem, ennek gyökerei egészen a harmincéves háborúig nyúlnak vissza. A túlzott állami költekezésre pedig sokan úgy tekintenek, hogy az előbb-utóbb mindenképpen durva pénzromláshoz vezet.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA pénzügyi válság, ami négyszáz éve romba döntötte NémetországotA hercegek egymást akarták aláásni a pénzrontással, de végül mindenki rosszul jött ki az őrületből.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ eurózóna gazdaságélénkítés gazdasági növekedés infláció németország Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.

Hajdu Miklós
2024. április 8. 04:34 Vállalat, Világ

Nincs sok oka bizakodásra a német autógyártóknak

A politika kevésbé tolja most az elektromos átállást, amire egyébként lenne Európa-szerte kereslet, csak kérdéses, hogy ezt a hagyományos német gyártók szolgálják majd ki.

Schaffhauser Tibor
2024. április 1. 04:36 Világ

Villantania kell valamit az EU-nak, mielőtt más országokat is rávenne az erősebb klímavédelemre

Egyre fontosabb a zöld diplomácia szerepe, de elegendők lesznek-e az EU által tervezett intézkedések a globális klímavédelmi törekvések felfuttatására?

Fontos

Lukács András
2024. április 17. 04:34 Élet

A kereslet visszafogásával érdemes csökkenteni az üzemanyagárakat

A kormány olcsóbb üzemanyagot szeretne, ám az élhető jövőt az szolgálná, ha ez azért valósulna meg, mert kevesebb benzinre és gázolajra van szükség.

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.