Hírlevél feliratkozás
Fabók Bálint
2019. november 25. 15:06 Világ

Fordulóponthoz ért a világ, rekordmértékben csökkent a szénerőművek termelése

Soha nem csökkent annyira a szénalapú energiatermelés, ahogy az előrejelzések szerint 2019-ben fog. A CarbonBrief szerint a világban idén összesen nagyjából 300 terawattóra árammal kevesebbet állítanak elő szénerőművekben tavalyhoz képest. Ez több, mint amennyi Németország, Spanyolország és az Egyesült Királyság szénerőműiben termelődött tavaly. Globális szinten pedig három százalékos csökkenést jelent.

A CarbonBrief az év első tíz hónapjának adatai alapján becsülte meg a várható össztermelést. A számítás azt vetíti előre, hogy fordulóponthoz érkezett a világ, és túl lehetünk a szénalapú áramtermelés csúcspontján. Az elmúlt 35 évben mindössze három olyan év volt, amikor csökkent a termelés. 2009-ben a gazdasági válság állt ennek a hátterében, 2015-ben pedig a világ legnagyobb szénfelhasználója, Kína megtorpanása.

 

A csökkenésnek számos oka van, és országról országra változik. Általánosságban szerepe van benne az egyre inkább előretörő megújuló, nukleáris és gázerőműveknek, valamint a világgazdasági lassulásból fakadóan mérséklődő vagy egyenesen csökkenő energiaigénynek.

A gazdasági lassulás elsősorban Japánban és Dél-Koreában hatott az áramtermelésre. Az Egyesült Államokban és az Európai Unióban azonban látványosan erőre kapott az alternatív áramtermelés. Az EU-ban az első félévben 19 százalékkal kevesebb szénalapú áramot termeltek, mint egy évvel korábban, a második félévben ez a szám pedig várhatóan 23 százalékra fog nőni.

Egyetlen év alatt tehát mintegy 20 százalékkal csökken az EU szénenergia-fogyasztása.

A kieső szénenergiát felerészt megújulókkal, felerészt gázerőművekkel pótolják.

Abszolút értékben az USA-ban volt a legnagyobb a visszaesés, miután számos szénerőművet bezártak idén. Az első félévben 14 százalékkal kevesebb szénenergiát termeltek a tavalyihoz képest, a második félév pedig még jelentősebb visszaesést vetít előre.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkGyakorlatilag semmi nem indokolja, hogy atomerőművel haladjunk a zöld célok feléKi lehet váltani a fosszilis tüzelőanyagokat atomerőmű-építéssel is, de minek, ha ugyanerre a nap- és szélenergia olcsóbban és gyorsabban képes?

Szintén látványos a zuhanás Indiában. Ez legnagyobb részt a gazdasági megtorpanásból származik, októberben 13 százalékkal volt kisebb az áramfelhasználás, mint egy éve. A szénalapú energiára való igény azonban jóval nagyobb mértékben esett, 19 százalékkal.

Nemcsak a termelés, hanem az erőművek kihasználtsága is visszaesett világszerte. A CarbonBrief szerint soha nem működtek olyan alacsony kihasználtsággal a szénerőművek, mint idén, és ez egyre kevésbé teszi őket gazdaságossá. Egy átlagos erőmű az idő 54 százalékában működött.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEgyre erősebb szélnek örülhetnek, ahol termelnek vele energiátÉvtizedeken át keresték, hogy minek tudható be a szélerősség gyengülése a 80-as évektől kezdve, ebben az évtizedben viszont megfordult a trend.

A világ legtöbb részén tapasztalható visszaesést Délkelet-Ázsia kompenzálja. Az előrejelzések szerint ebben a térségben mintegy tíz százalékkal fog nőni a szénenergia-termelés.

A szénerőművek az energiaszektor károsanyag-kibocsátásának 30 százalékáért felelnek. Kibocsátásuk visszafogása alapvető feltétele a klímaváltozás mérséklésének.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ energetika energia szénenergia Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Vámosi Ágoston
2025. július 10. 10:38 Világ

Hiába a Trump-barátság, 35 százalékos amerikai vámot kap a nyakába Szerbia

Ezt írta levelében Donald Trump, pedig a fia háromszor is járt Szerbiában az elmúlt évben, Belgrádban pedig a tervek szerint Trump-torony épül.

Hajdu Miklós
2025. július 7. 10:44 Vállalat, Világ

Nagy lehetőségek előtt áll az akkumulátoripar, csak el kéne szakadni a járműgyártástól

Amerikai vásárlóra talált a csődbe ment Northvolt lengyelországi üzeme, az ipari energiatárolók piacában ugyanis bőven van potenciál.

Jolsvai Zoltán
2025. július 5. 16:03 Világ

Az egész világpiacot befolyásolja egy olajmező, ahol korábban több ezer magyar dolgozott

A tengizi mező felfutó termelése is hozzájárult ahhoz, hogy az OPEC és szövetségesei a vártnál is nagyobb olajkitermelés-növelésről döntöttek.

Fontos

Stubnya Bence
2025. július 11. 09:06 Közélet

270 milliárdot osztogat el idén a kormány, és ez még csak a bemelegítés

Egyre gyűlnek a választás előtti hangulatjavítás céljából bedobott tételek, jövőre az ezer milliárdot is bőven meghaladja majd a számla.

Stubnya Bence
2025. július 10. 12:55 Vállalat

Lezajlott az idei harmadik hazai sztrájk, és lehet még folytatása

Idén eddig alig voltak itthon sztrájkok, a győri autóipari beszállító Nemaknál szervezett lehetett a harmadik. Az Audi-sztrájk évében 12 volt.

Bucsky Péter
2025. július 10. 06:00 Közélet, Vállalat

Külföldi hitelek miatt akadt el az állam és Tiborcz István nagy vasúti üzlete

A jelek szerint túl nagy lendülettel adták el Lázárék a GYSEV Cargót Tiborcznak, miután kicsavarták az irányítást az osztrák tulajdonostárs kezéből.